Andrásik Dorka nyerte a filozófia OKTV-t!!!

„Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb.” – írta az európai kultúra születésének idején Szophoklész, és „Az embernek sokféle képessége van arra, hogy az igazság megismerésében előbbre jusson, s így a tulajdon létezését egyre emberibbé tegye. Kiemelkedik közülük a filozófia, mely közvetlenül segít az élet értelmére vonatkozó kérdés megfogalmazásában és a válasz körvonalazásában: tehát az emberiség egyik legnemesebb feladatát jelenti.” – ez pedig a 20. század végén II. János Pál pápa enciklikájának, a ’Fides et ratio’-nak kiindulópontja.

Szertorna Diákolimpia Országos Döntő Turán

Szertorna Diákolimpia Országos Döntő Turán Az idei Országos Diákolimpia szertorna Döntőjét ismét Turán rendezték meg, és nagy fiú csapatunk is eljutott idáig szinte hihetetlen módon! Óriási büszkeség iskolánknak, hogy a tavalyi év után ismét részt tudtunk venni a...

II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntő

Iskolánk két diákja, Csernyánszky Réka (11A) és Ehmann-Nagy Bettina (10A) részt vettek a II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntőjében. Hogy zajlott a verseny? Milyen élményekkel gazdagodtak? Milyen eredménnyel zárták a megmérettetést? Betti alábbi beszámolójából minden kiderül!

Kötélmászó verseny a Petőfi Gimnáziumban

Kötélmászó verseny a Petőfi Gimnáziumban Kötélmászó bajnokság következő állomását a Petőfi Gimnáziumban rendezték meg, ahol iskolánk 1 lány és 1 fiú csapattal tudott kiállni, mindkét csapat teljes létszámmal.A verseny kezdése előtt az egyik pontozó bíró kollégát Árvai...

Látogatás a Hagyományok Házában

Látogatás a Hagyományok Házában   Márciusban hosszú évek után immár másodszor kerekedett fel a Fürgettyű táncegyüttes, iskolánk néptánccsoportja, hogy a Hagyományok Házában megtekintse az Édeskeserű című táncjátékot. Szerencsénk volt, mert a színpadhoz egész...

KIDS Országos Szertornaverseny 3-4. korcsoport fiúk

KIDS Országos Szertornaverseny 3-4. korcsoport fiúk KIDS tornaverseny 3.állomása nekünk a 3.-4.korcsoportos fiúk versenye volt, ahol szintén 1 csapattal indultunk. Ebben a korcsoportban 3 szeren zajlok a verseny, úgy, mint a „B” kategóriás diákolimpián bónuszok...

Ideiglenes felvételi jegyzék

Az alábbiakban közzétesszük a felvételi eljáráson résztvevők rangsorát.

3-4. korcsoport lányok KIDS szertorna verseny

3-4. korcsoport lányok KIDS szertorna verseny Számunkra a maratoni KIDS tornaverseny utolsó állomása a 3.-4.korcsoportos lányok versenye volt, aminek este 7kor lett vége, iskolánk 1 csapattal vett részt rajta.Ez a mezőny a legnépesebb, ezért is 3 fordulóban pihenővel...

IX. Keresztény Művészeti Fesztivál az Újszínházban

IX. Keresztény Művészeti Fesztivál az Újszínházban Immáron IX. alkalommal került megrendezésre az Újszínház keresztény művészeti fesztiválja. A fesztivál témája a passió, a szenvedő ember és a megváltás misztériuma körét járta körül, és különleges előadásokat...

KIDS Országos szertorna verseny 5-6. korcsoport fiúk

KIDS Országos szertorna verseny 5-6. korcsoport fiúk A KIDS Torna verseny 1.állomása az 5.-6. korcsoportos fiúk versenyével kezdődött reggel 9.30kor. Iskolánkat 1 csapat képviselte. A versenyt a Torna Csarnokban rendezték, ahol van lehetőség nézőknek is megtekinteni...
Hatalmas sikert hozott a jubileumi, 10. Hadik Bál

Hatalmas sikert hozott a jubileumi, 10. Hadik Bál

Hatalmas sikert hozott a jubileumi, 10. Hadik Bál Mintegy 500 vendég vett részt a 2022. november 26-án megtartott Hadik András Jótékonysági Bálon, amelynek bevételéből testvériskolánkat, a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumot szeretnénk segíteni a jelenlegi háborús...

bővebben
Kempó VB – Gnandt Angéla (10.b) 3. helyezett lett

Kempó VB – Gnandt Angéla (10.b) 3. helyezett lett

Kempó VB - 3. helyezett lett Gnandt Angéla a 10.b-ből Olvassátok szeretettel a bronzérmes beszámolóját: "Két és fél éve kezdtem el a kempót a Kárászy Team-nél. Miután megnyertem az országos bajnoki címet, az edzőmmel úgy döntöttünk, felkészültem a világbajnokságra.Itt...

bővebben
Tanáraink elismerései

Tanáraink elismerései

Hagyományosan június első hétvégéjén ünnepli a magyar társadalom a pedagógusokat. Évek óta nagy boldogság volt számunkra, hogy ezen a napon a Budavári Önkormányzat, sőt időnként más szervezetek is elismerik tanáraink munkáját. Idén ismét örülhettünk, mert a...

bővebben
Az iskolai leánykar sikerei: Adventi hangverseny Óbudán

Az iskolai leánykar sikerei: Adventi hangverseny Óbudán

Az iskolai leánykar sikerei: Adventi hangverseny Óbudán 2022 tavaszán több évnyi szünet után újraalakult az iskolai kórus, méghozzá leánykari formációban. A csapat először a ballagási szentmisén debütált a Mátyás templomban, majd pedig a Te Deum (tanévzáró) szentmisén...

bővebben
Drogprevenciós program az iskolában

Drogprevenciós program az iskolában

Drogprevenciós program az iskolában December 08-án a 12.E és 11.E osztályok számára színházi nevelési programot tartottunk, amelynek keretében a diákjaink Scherer Péter és Kovács Krisztián előadásában megtekinthették A Gyáva című előadást. Az alkotók az előadás után...

bővebben
EKG Nagytábor – 2022

EKG Nagytábor – 2022

EKG Nagytábor – 2022 Bevezető: Egy bő hónappal a tanév lezárása után újra útnak indult EKG-s diákok és tanárok sokasága a Balatonra. Az előző évhez képest a létszám kicsit csökkent, de így is 99 diák és 10 kísérőtanár gyűlt össze az alsóbélatelepi táborhelyen. Ragyogó...

bővebben
VR expedíción a 9.D osztály

VR expedíción a 9.D osztály

VR expedíción a 9.D osztály A WWF és a Lenovo Magyarország digitális edukációs programja segítségével egy rendhagyó földrajz órán vett részt a 9.D osztály. A VR-szemüvegekkel egy sokkal izgalmasabb és érdekesebb megközelítésből lehetett bemutatni a környezetünket. A...

bővebben
Kettős jubileumi szentmise

Kettős jubileumi szentmise

Kettős jubileumi szentmise Iskolánk alapításának 335. és újra alapításának 25. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét mutatott be Dr. Erdő Péter bíboros, prímás a Szent Anna templomban. 1687-ben, a török kiűzését követő évben alapította meg iskolánkat Széchényi...

bővebben
8. b osztály a köztársasági elnökkel

8. b osztály a köztársasági elnökkel

8. b osztály a köztársasági elnökkel 2022. október 17-én az a megtiszteltetés érte gimnáziumunk 8./b osztályát, hogy Novák Katalin köztársasági elnök asszonnyal közösen tekinthettük meg a Millenárison rendezett "Álmok álmodói" kiállítást. A 8./b osztály diákjait...

bővebben
Lengyel diákok fogadása 2022

Lengyel diákok fogadása 2022

Lengyel diákok fogadása 2022 Három év kihagyás után idén végre feléleszthettük a dél-lengyelországi Zegocina Szent Hedvigről elnevezett középiskolájával szövődött régi kapcsolatunkat. Október 3-án némi kalamajka (bolyongás és eltévedés Budapest utcáin, kocsiba zárt...

bővebben

Következő programok

2026 Április

Munkácsi Testvériskolánk

Lengyelországi testvériskolánk

Erasmus +

Felsőoktatási partnereink

 

Nyelvvizsga partnerünk

Határtalanul pályázat

Támogató partnereink

Honvédelmi partner

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.