Vissza a nyitóoldalra

Pilvax, ezúttal forradalom nélkül

2012. június 6.
A sürgő-forgó pincéreket, markos rakodófiúkat és a műsort összeállító-levezető hölgyeket házigazdánk, a 10. B osztály delegálta – a hangulatot pedig az iskola két tucat diákjának műsora biztosította, egy-két tanári produkcióval fűszerezve.

Kávéházi hagyományainkhoz híven Varga Sándor tanár úr az EKG még meg sem jelent tavaszi számához csinált kedvet mindannyiunknak; Gérusz Kristóf, Jancsó András és Schnell Máté (11. A) pedig klasszikus Hacsek és Sajó-jelenetükkel szórakoztatták a nagyérdeműt. Meghallgathattuk Breznay Viktor (8. A), Domonkos Borbála (10. B), Szabó Dorottya (11. C) és Ternik Márk (vendégművész) írásait – klasszikusokból sem volt azonban hiány: Cserna Máté és Molnár Benedek (9. C) Villon egy-egy balladáját illusztrálta, Reményi Orsolya (9. C) Ady: Őrizem a szemed című versét, Vajda Tamás tanár úr pedig Apollinaire A hét kardját szavalta. Gilányi Magdolna tanárnő műfajteremtő előadást tartott a középkori templomkapukról. 

Farkas Marcell (11. C), Gresz Dorottya (10. A), Kondorosy Csenge (9. A), Lendvai Lilla (9. C) és Schnell Máté (11. A) zenei produkcióját általunk épp csak most felfedezett gondnokunk, Tóbiás Mihály gitárimprovizációja, s a magát pontosan megnevezni nem tudó Jancsó András (11. A)—Sebestyén Jakab (11. D)—Szücs Tamás (10. B)-trió előadása keretezte. A közönséget végezetül Xu Ting Ting (10. B) búcsúztatta Cserháti Zsuzsa Elfelejtett dalának elfelejthetetlen előadásával.

Madarak és Fák VilágnapjaVissza a(z) programok oldalraA nemzeti összetartozás napja: RIPORTFILM
Ezt a programot a
Gimnázium 1687 Alapítvány támogatta!
hétfő (október 18.)
Zsolozsmát imádkozik a héten az iskola diákjaiért a 11. B osztály
Szaktanári fogadóóra
16:00-19:00
kedd (október 19.)
Ásványtár és Biológiai Intézet - 9. évf.
péntek (október 22.)
Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap
Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalomról
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)