Vissza a nyitóoldalra

Biciklitúra 7.b, 2015 Balaton

2015. július 2.

június 17., szerda: Füred - Zánka [27km]

11 órakor kellett megjelenni a Déli pályaudvaron, ahonnan 30 perccel később indultunk Füredre vasúttal. A vonatút egy-egy nehezítő körülményt leszámítva (rendetlenkedés) nyugodtan telt. A vonatból megcsodálhattuk az elsuhanó tájat, valamint a mindig másfajta pompában tündöklő Balaton épp aktuális, türkizes, tajtékzó hullámokkal tagolt felszínét. Közel 3 óra vonatút után érkeztünk meg Füred állomásra. Ott már várt minket Miki osztálytársunk apukájával, akik kitekertek elénk Zánkáról, hogy mutassák az utat. Miután átnéztük egymás felszerelését, gyorsan nekiindultunk. A 27 km-es út közel nem volt olyan eseménytelen, mint a 132 km-es vonatozás. Most gondolok itt elsősorban az esésekre, mivel hárman is „zakóztunk”. Először a szülő-kísérő Feri kóstolta meg az aszfaltot, majd Roxi is szerzett néhány könnyű sebet, melyek meg kell hagyni, később igen belilultak.[1] (Egyébként később is panaszkodott, mondván, hogy milyen gusztustalan és csúnya.) Ezeket az eseményeket sajnos nem tudom plasztikusan részletezni, mivel nem voltam jelen. A harmadik esést viszont annál inkább, mert ez hozzám kötődik. Emlékét ma is magamon őrzöm. Dióhéjban annyi történt, hogy egy lejtőn jöttünk lefelé (én a jobb oldalon szabályosan) és előttem volt egy terelő tábla, mivel mögötte felújítottak egy rövid útszakaszt. Mögöttem valaki szólt, hogy a bicikli kitámasztóját nem hajtottam fel, ezt próbáltam megigazítani, sajnos menet közben. Mikor újra felnéztem, a tábla tőlem alig egy méterre lehetett. Behúztam a féket ameddig tudtam, de hiába. A bicikli első villája teljesen egyenesre hajlott, mikor nekiütköztem. Én pedig átszaltóztam felette. Röviden ennyi. Ezután már biztonságban megérkeztünk Hazai Kingáék zánkai nyaralójába, ahol megállapítottuk, hogy kicsi a kert a gigaméretű sátorhoz, ezért a fiúkkal és a tanár úrral átmentünk Mikiék házához, ahol volt hely a felállításához. Este még kimentünk a strandra, ahol ha fürdeni nem is nagyon fürödtünk, ostoba történeteinkkel fárasztottuk még egy kicsit a Tanár urat. Ezen kívül csak este volt valamiféle esemény, mikor Feri – több-kevesebb sikerrel - megpróbált elkergetni egy menyétet a sátrától.

június 18., csütörtök: Zánka - Tihany - Zánka [50km]

8:30-kor ébredtünk, felöltöztünk, majd mentünk is a lányokhoz reggelizni. A reggeli Miki sütötte kalács volt, vagy az opcionális kolbászos kenyér. Ezután gyorsan indultunk Tihanyba. Az útról felfelé mindössze annyit, hogy csak Ottó táskája rakoncátlankodott, és veszett el menet közben. Ezt a problémát Tanár úr és Ottó néhány plusz kilométerrel orvosolta. Emellett a tihanyi emelkedő sokakat igen kimerített. Ez akkor is előjött, mikor felértünk az Apátsághoz. Egyszerűen leszálltunk a biciklikről, lekötöztük őket, és kimerülten néztük egymást. Kellett néhány perc, mire a tőlünk pár lépésre lévő Apátság melletti panorámához odavánszorogtunk. A Balaton nem ütött el úgy a tegnapi arcától, még mindig türkizes volt, csak most a hullámokat hupikék foltok váltották fel. Ezt az ebéd követte, melynek hírét már nagyobb lelkesedéssel nyugtázta a társaság. Pizzát ettünk, amit néhány vállalkozó szellemű fiatal hozott fel az étteremből. Ezt már a tényleges program követte, mikor is elmentünk és megnéztük az apátsági Bencés szerzetesekről, az apátságról és Tihanyról szóló filmet. Ezután mentünk az apátságba, ahol tárlatvezetőnk a tanár úr ismerőse lett VOLNA, ha nem 2 órával a 

megbeszélt időpont után érkezünk. Így azonban a film információival és a felnőtt kísérők saját tudásával gazdálkodva alakítottuk ki a saját tárlatvezetésünket. Vagyis, hogy a társaság nagy része ezt tette, mert én és név szerint Miki és Bence közösen fent maradtunk a barokk templomban. Ez csak azért érdekes, mert odafent éppen egy francia tárlatvezetés zajlott. Mondanom sem kell, hogy itt is jó sok mindent tanultunk. A legérdekesebb akkor is az volt, mikor a tolmácsot javította ki a magyar túravezető... Röviden az apátságban töltött időről ennyit, pár szót érdemes szólni, még a szabadidőről, ahol megtudtuk mi is az a Drakula fagyi, illetve egy túl jól sikerült támadásban még egy anyajegyet is sikerült elválasztani jogos tulajdonosától. A visszaútról meg, hát szűken, (pedig arról a kb. másfél óráról egy regényt lehetne írni) csak annyi, hogy Ottó esett egy elég csúnyát, majd Bence hajtókarjából kiesett egy csavar, amit a közeli kerékpárszervizben pótoltak, ráadásul ingyen, mivel a Tanár úr ismét egy régi ismerősét köszönthette a boltos személyében. Na meg a kerékpárbolt tulajdonos Feri még egy biciklit is megjavított nekik, amihez nem értettek.

június 19., péntek: Zánka – (Hegyestű) – Köveskál – Kőtenger – Salföldi-major – Szigliget [50km]

Nos, nem tudom ér-e személyeskedni, de nekem ez a nap tetszett a legjobban. Aznap igazán hangulatos tájakon tekertünk, olykor dimbes-dombos, de mindig gyönyörű utakon. Ennél részletesebben: reggel indultunk a már „megszokott” reggeli után. Amint elindultunk hamar eleredt az eső, amitől az utak igen csúsztak, ez már alaphangon mindenkinek elvette kedvét. Pláne, hogy az első szakasz igazán megizzasztó föl-alá hullámzó domborzat volt. Gyorsan elérkeztünk Hegyestű (nagyon meredek) lábához. Itt ismét opcionális volt, hogy felmegyünk-e vagy sem. Végül 4 embert verbuvált össze a kitérő expedíciót szervező Feri. (Miki, Andris, Tomi és jómagam) A felfelé vezető út valóban nagyon meredek volt. Személy szerint engem kétszer leparancsolt a bicikliről. Viszont váltig állítom, hogy megérte. A fent szemünk elé táruló kilátás magáért beszélt. Erről nem tudok mit mondani. Ezt látni kell. Ezután lassan leereszkedtünk a csúszós hegyről. Onnan nyomás Köveskálra, ahol egy nem tervezett kitérő, rögtönzött ebéd, Zsombi nagymamája és nagyon finom házi szalonna várt minket. Meg hát persze a véglegesen elkeseredett Ottó, aki ismét elesett egy kanyarban. Köveskáltól meg sem álltunk a Kőtengerig, ami akkor számomra csak a várva várt pihenést és szusszanást jelentette, de ha most visszagondolok... Néhány szóban fogalmazva, azt hiszem, a legjobban a „gyönyörű” szó írja le az ottani látványt. Mikor visszaérkeztünk a biciklikhez, lovak mentek el előttünk. Persze, hogy mindenkiből előtört a lovas énje. „Mi miért nem lóval megyünk? Azt nem is kell hajtani...” „Olyan hülyeség ez a biciklizés, már fáj a fenekem, a lovak meg olyan cukik!”. A tanár úr ezt úgy hidalta át, hogy kijelentette, hogyha mindenki állatokra vágyik, hát menjünk Salföldre, a majorba. Itt eltöltöttünk egy érdekes fél órát a háztáji állatok között. Utána már csak Szigliget volt hátra. Oda is megérkeztünk épségben, sőt az odavezető úton még egy kisboltos kitérőt is beiktattunk, ahol mindenki kapott egy jégkrémet. A szállásról, csak annyit, hogy ismét Mikiéknél szálltunk meg, csak egy másik nyaralójukban (csodálatos panorámával) és mindannyian együtt. Az érkezés után még lementünk a partra vacsorázni. Ezt követően ismét visszamentünk a házba, de Miki édesapja felvetette, hogy eltekerhetnénk a mólóra ebben a sötétben. Ismét nem sokan jelentkeztek, de aki ment, az nem bánta meg.

június 20., szombat: Szigliget – Badacsony – Fonyód [25km]

Erről a napról fontos tudni, hogy biciklin csak a Szigliget – Badacsony szakaszt tettük meg. Badacsonyból hajóval mentünk Fonyódra. Reggeli után elmentünk a Szigligeti vár romjához, amely azért érdekes, mert egy csatában sem használták, még is hiányzik a fele (egy villám belecsapott a lőszertoronyba, amely incidens erősen csökkentette a vár hadászati jelentőségét). Itt a panoráma ismét magáért beszélt. Innen a strandra mentünk, ahol megebédeltünk (opcionálisan lángost, vagy palacsintát), majd a tanár úrral elmentünk labdát vásárolni, amivel egy nagyon izgalmas, fordulatos strandfocimeccset játszottunk, ami alatt csak két ember lábujja tört el. Ezután ismét biciklire szálltunk és irány Badacsony! A hajóhoz (éppen) időben érkeztünk, ott elköszöntünk az ottmaradó Mikitől és édesapjától. Mikor Fonyódon leszálltunk még áttekertünk a kempingbe. Gyors sátorverés után a labdázás közben friss szerzeményünk ki is lyukadt. (Így tehát körülbelül 5 órát volt velünk a labda, melyből 3 és fél óráig nem használtuk, vagy utazott. Nyugodj békében!). Ezután mentünk a kemping büféjébe, ahol elfogyasztottuk a mirelit menzát, ami határozottan finom volt. A vacsora után kezdődött a szabadfoglalkozás. Mi a Tanár úrral biliárdoztunk, de a többiek például videót néztek, vagy „felelsz vagy merszez”-tek. 22 órakor viszont kiparancsoltak minket a büféből, így új elfoglaltságot kellett találnunk. Azzal egy ideig elvoltunk, hogy az osztályban akár szállóigeként is funkcionáló Zoét hívogattuk, de ezt is hamar meguntuk. Többen elmentünk aludni. Na jó... Próbáltunk aludni, mert speciel a mi háromszemélyes sátrunkba, amiben ketten „laktunk”, betolakodtak még négyen. Ez úgy éjfélig ment, azután ketten kimentek, viszont az ottmaradó két rosszéletűnek volt bőr a képén ahhoz, hogy elhatározzák, ők ott alszanak! Egy időre ők is kimentek, de csak addig, míg odahozták hálózsákjaikat. Őket onnan kikergetni kb. 2 órát vett igénybe, ehhez azonban kellett az én arrogáns ordításom és Bence hatékony érvelése. (Hajnali kettőkor ordítva kijelentettük, hogy: „Most már ELÉG! Átmegyünk Nagy Bencéhez!) Így végül elaludtunk, és aludtunk kemény 5 órát... Na igen, így volt érdekes belevágni a másnapba...

június 20., vasárnap: Kemping – Fonyód [kb.:1km]

Nos, a vasárnap is a reggelivel indult, ami aznap kivételesen virsli volt! Ezután átmentünk Fonyódra, a templomba, szentmisére, a Böjte Csaba árvaházából voltak ott gyerekek. Majd dél körül érkezett Ottó anyukája, aki a holmijainkat vitte fel Budapestre. Miután megérkezett, konstatáltuk, hogy az autó némileg alulméretezett a csomagjainkhoz képest. Végül ezt úgy oldották meg az illetékesek, hogy Ottó anyukája a holmik felét csak az állomásig vitte, ahonnan vonattal szállítottuk fel Budapestre őket. Az úton már semmi érdekfeszítő nem történt, annyi se, mint az odafelé, mivel mindenki túl fáradt volt ahhoz, hogy randalírozzon. Este hatra érkeztünk meg a Déli pályaudvarra, ahol könnyes búcsút vettünk egymástól, majd mindenki hazament.

Köszönet a családoknak, akik nélkül ez a túra nem jöhetett volna létre: Hazai Kinga, Szendrői-Áts Miklós, Szűcs Rebeka szüleinek, Oggolder Ottó édesanyjának és Szabó Zsombor nagyszüleinek.

 

Szőnyi Máté

7.b       

 


[1] Ez ugyan épp fordított sorrendben történt, de a lényegen mit sem változtat: mindkétszer felmerült bennem a nyomasztó érzés, hogy miért kellett erőltetni ezt a túrát, most azonnal vonatozzunk haza a legközelebbi állomásról. (ofő)

Henyélni öröm!Vissza a(z) kirándulások oldalraÚtibeszámoló három hangra: a 11.D Krakkóban
Ezt a programot a
Gimnázium 1687 Alapítvány támogatta!
kedd (november 2.)
Az őszi szünetet követő első tanítási nap
Zsolozsmát imádkozik a héten az iskola diákjaiért a 11. C osztály
csütörtök (november 4.)
11.évf. nyelvi évfolyamvizsga (szóbeli)
Nemzeti gyásznap
péntek (november 5.)
Iskolmise a Szent Anna és Szent Ferenc sebei templomokban
07:30
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)