Vissza a nyitóoldalra

Nyelvi Verseny 2019

2019. március 11.

Pénteken került megrendezésre a Nyelvi Verseny, melyen hét csapat vett részt, a 7.-től a 9. évfolyamig.

Több teremben más és más feladatokat kellett megoldani. Könnyebb és komolyabb feladatok is egyaránt előfordultak. Egy feladatnál 15 pont volt az elérhető maximum pontszám, és még 5 pontot lehetett kapni a magatartásért. Plusz pont szerzéséért ételt, prezentációt és csapatzászlót lehetett készíteni az adott csapathoz kapcsolódóan, amit szabadon lehetett választani. A hangulat nagyon jó volt, mindenki kellemesen érezte magát. Miután a diákok végeztek a feladatokkal a Fornetti támogatásával és Ági szörpökkel folytattuk a délután. 

A  dobogós csapatok a következők: 

Az első helyen a 7.a és b. osztályok egyesített LBTN team csapata, név szerint Horváth Tamás, Mezei Noel Marcell, Schmutz László és Urbányi Benedek végzett

Másodikként ért célba a 9.c M&M's csapata, Kiss Lelle, Somos Dóra és Jászi András.

A harmadik helyre pedig a 8.a LEG-alább csapata ért be: Farkas Laura, Bocsák Kristóf, Szőnyi Boldizsár és Urbán Boldizsár.

Mindenki kitett magáért és alaposan felkészültek a versenyre. Köszönjük a részvételi lehetőséget, a szaktanárok felkészítését és a támogatásukat.

Somos Dóra Tímea 9.c

 

Idén is köszönöm az idegennyelvi munkaközösség tagjainak a lelkes lebonyolítást, külön kiemelve Ilenczfalvi-Szász Boglárka és Majtényi Eszter tanárjelölt hallgatók szervezői munkáját. Az Alapítványnak pedig köszönjük a díjak beszerzéséhez nyújtott támogatását, melyet mozijegyekre és könyvutalványra fordítottunk. No, meg egy kis uzsonnára!

Kiri Andrea

 

KIDS Országos szertorna versenyVissza a(z) versenyek oldalraEKG Ady 100 – irodalmi csapatverseny
hétfő (május 27.)
Reggeli zsolozsma a 10. d osztállyal
07:25
szerda (május 29.)
Matematika évfolyamdolgozat 7.,9.,11. évf.
Országos kompetencia mérés a 8., és a 10. évfolyamon
péntek (május 31.)
Fakultációkra való jelentkezés határideje - 11.évf.
Nyelvválasztás határideje a 10.a,b osztályokban
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)