Vissza a nyitóoldalra

Gólyanap a hetedikes újoncoknak

2018. szeptember 10.

 

Már a nyár közepén elkezdődött a gólyanap szervezése, egybekötve a szülőkkel való kapcsolatfelvétellel. Hamarosan kiderült, hogy az új hetedikes osztályok szinte hiánytalanul fognak megjelenni augusztus utolsó napján termeikben. Az osztályfőnökök (Almási János és Devich Dénes tanár urak) összedugták hát fejüket, hogyan lehet emlékezetessé tenni ezt a napot. Természetesen a kápolna volt az első, ahol hat évre szóló lelki muníciót töltöttünk a diákokba, majd jöhetett az iskola immáron több mint 330 éves történelmére való visszatekintés. Az iskola fontos helyszíneinek bejárása mindenki számára hasznos lehetett, a titkárság és az igazgatói irodák valamint a szaktantermek megtekintése közben a diákok nélkülözhetetlen információkhoz is juthattak (miért érdemes énekórára pontosan érkezni, hány másodperc eljutni az osztályból az informatika teremhez, mekkora a sor általában a büfé előtt, stb.) Közben az arra járó kollégákkal is megismerkedhettek a gólyák. A körbejárás után egymás megismerése következett játékokkal, fagyizással, a Várban tett rövid kirándulással, és úgy elrepült az idő, hogy hamarosan már érkeztek is az ebédre megrendelt hatalmas pizzák. Az otthonról hozott sütikkel kiegészített étkezés után osztályok közötti számháborús öldöklés következett, mely akkora zajt csapott, mintha az iskola összes diákja egyszerre sietne az ebédlőbe nagyszünetben. A napot rövid játék és végül rendrakás zárta le, mely után bizton állíthatjuk, hogy a gólyáknak sikerülni fog felvenni a ritmust szeptember elején úgy, hogy közben jól is érezték magukat.

Devich Dénes

Forráspont - egy nap JézussalVissza a(z) programok oldalra2018-as gólyanap
hétfő (szeptember 24.)
Reggeli zsolozsma a 12. c osztállyal
Iskolai SZMK értekezlet
17:00
péntek (szeptember 28.)
Gólyabál / Gólyanap
hétfő (október 1.)
A nap során rövidített órák lesznek
Reggeli zsolozsma a 12. d osztállyal
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)