Vissza a nyitóoldalra

1. EKG Kupa Szertorna verseny

2018. január 9.

Első alkalommal került megrendezésre iskolánkban az EKG kupa elnevezésű szertorna bajnokság. Nagy örömömre tíz csapattal két korcsoportban versenyeztek a lányok három illetve négy szeren.

 Igazgató Asszonyunk, Endrédi Józsefné nyitotta meg a versenyt, balesetmentes és sikeres versenyt kívánva.
 A 3.-4. korcsoportban hat, az 5.-6. korcsoportban négy csapat jött el. Tőlünk a kicsinél két csapat: „B” András Viktória, Sipos Flóra, Debreczy Lilla, Katona Júlia; „A” Halász Anna, Holló Ágnes, Miticzky Boglárka, Hrehuss Dorottya, Daniele Lucia. A nagyoknál is két csapat „B” István Katica, Pesti Dóra, Csapodi Kinga, Bócsa Alexandra; „A” Danyi Dóra, Bizey- Nagy Gabriella, Gallay Gabriella, Szakály Anna, Somló Anna.
Hivatalos pontozó bírókat hívtunk: Árvay Katalint, Hunyady Dominikát, Gyulai-Sárdi Diánát, Kardos Martint, akik nagyon türelmesen végig ülték és pontozták a majdnem háromórás versenyt. A verseny három fordulóban zajlott: egyszerre 3-4 csapat volt a teremben, a többiek a bemelegítő teremben, illetve a 12.a termében berendezett öltözőben várakoztak. A megjelent vendégiskolák: Esztergomból három és a Szent Imre Gimnáziumból  szintén három csapat.
 Az Alapítvány jóvoltából minden induló csapat kaphatott érmet (amúgy is az 1-6. helyezettnek szoktuk adni), és a verseny alatt üdítő, csoki, rágcsálni való várt minden versenyzőre és versenybíróra. Az egyéni összetett versenyeket is éremmel jutalmaztuk, illetve a két korcsoport bajnoka kupát kapott jutalmul.


Eredmények

Csapatbajnokság 3-4. korcsoport: 1.hely Esztergom „A”, 2. hely Szent Imre „A”, 3. hely Esztergom”B”, 4. hely EKG „A”,  5.hely Szent Imre „B”, 6. hely EKG „B”
5-6. korcsoport csapatbajnokság: 1. hely Esztergom, 2. hely EKG „A”, 3.hely EKG „B”, 4, hely Szent Imre Gimnázium


Egyéni összetett eredmények 3.-4. korcsoport: 6. Magyar Dóra (Esztergom „B”), holtversenybe 4.hely Tóth Luca (Esztergom „A”) és Ollé Angéla (Esztergom „A”), 3.hely Bagi Adrienn (Esztergom „A”),  2.hely Maráczi Kata (Szent Imre „A”), bajnok Juhász Anna (Esztergom „A”)
 

5.-6. korcsoportban egyéni összetett: 6. hely  Bizey-Nagy Gabriella (EKG „A”), 5. hely Nagy Dóra (Esztergom), 4.hely Juhász Dóra (Esztergom), 3. hely Szakály Anna (EKG „A”), holtversenyben bajnok Somló Anna (EKG „A” és Cseh Viktória (Esztergom).
Mivel EKG kupa, ezért a két korcsoport legeredményesebb iskolai tornászát, Hrehuss Dorottyát és Somló Annát is kupával jutalmaztuk.
Az érmeket Endrédi Józsefné igazgatóasszony adta át, ezzel is megtisztelve versenyünket és kiemelve fontosságát.

Köszönöm mindenki segítségét, aki bármilyen formában segítette lebonyolítani a versenyünket! Gratulálok a versenyzőknek és felkészítőiknek! Köszönjük, hogy eljöttek, hogy együtt elkezdhettünk hagyományt teremteni. Ez az első lépés volt!

Hajrá EKG!

Gyulainé Poczik Zsuzsa

KIDS komplex téli sportnapVissza a(z) versenyek oldalraKIDS kötélmászó és minitramp verseny
június 21-június 23.
Beiratkozás
csütörtök (június 21.)
Tájékoztató értekezlet 725. - 12.c mellett működő bizottság
07:30
Tájékoztató értekezlet 723. - 12.d mellett működő bizottság
07:45
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)