Andrásik Dorka nyerte a filozófia OKTV-t!!!

„Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb.” – írta az európai kultúra születésének idején Szophoklész, és „Az embernek sokféle képessége van arra, hogy az igazság megismerésében előbbre jusson, s így a tulajdon létezését egyre emberibbé tegye. Kiemelkedik közülük a filozófia, mely közvetlenül segít az élet értelmére vonatkozó kérdés megfogalmazásában és a válasz körvonalazásában: tehát az emberiség egyik legnemesebb feladatát jelenti.” – ez pedig a 20. század végén II. János Pál pápa enciklikájának, a ’Fides et ratio’-nak kiindulópontja.

Szertorna Diákolimpia Országos Döntő Turán

Szertorna Diákolimpia Országos Döntő Turán Az idei Országos Diákolimpia szertorna Döntőjét ismét Turán rendezték meg, és nagy fiú csapatunk is eljutott idáig szinte hihetetlen módon! Óriási büszkeség iskolánknak, hogy a tavalyi év után ismét részt tudtunk venni a...

II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntő

Iskolánk két diákja, Csernyánszky Réka (11A) és Ehmann-Nagy Bettina (10A) részt vettek a II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntőjében. Hogy zajlott a verseny? Milyen élményekkel gazdagodtak? Milyen eredménnyel zárták a megmérettetést? Betti alábbi beszámolójából minden kiderül!

Kötélmászó verseny a Petőfi Gimnáziumban

Kötélmászó verseny a Petőfi Gimnáziumban Kötélmászó bajnokság következő állomását a Petőfi Gimnáziumban rendezték meg, ahol iskolánk 1 lány és 1 fiú csapattal tudott kiállni, mindkét csapat teljes létszámmal.A verseny kezdése előtt az egyik pontozó bíró kollégát Árvai...

Látogatás a Hagyományok Házában

Látogatás a Hagyományok Házában   Márciusban hosszú évek után immár másodszor kerekedett fel a Fürgettyű táncegyüttes, iskolánk néptánccsoportja, hogy a Hagyományok Házában megtekintse az Édeskeserű című táncjátékot. Szerencsénk volt, mert a színpadhoz egész...

KIDS Országos Szertornaverseny 3-4. korcsoport fiúk

KIDS Országos Szertornaverseny 3-4. korcsoport fiúk KIDS tornaverseny 3.állomása nekünk a 3.-4.korcsoportos fiúk versenye volt, ahol szintén 1 csapattal indultunk. Ebben a korcsoportban 3 szeren zajlok a verseny, úgy, mint a „B” kategóriás diákolimpián bónuszok...

Ideiglenes felvételi jegyzék

Az alábbiakban közzétesszük a felvételi eljáráson résztvevők rangsorát.

3-4. korcsoport lányok KIDS szertorna verseny

3-4. korcsoport lányok KIDS szertorna verseny Számunkra a maratoni KIDS tornaverseny utolsó állomása a 3.-4.korcsoportos lányok versenye volt, aminek este 7kor lett vége, iskolánk 1 csapattal vett részt rajta.Ez a mezőny a legnépesebb, ezért is 3 fordulóban pihenővel...

IX. Keresztény Művészeti Fesztivál az Újszínházban

IX. Keresztény Művészeti Fesztivál az Újszínházban Immáron IX. alkalommal került megrendezésre az Újszínház keresztény művészeti fesztiválja. A fesztivál témája a passió, a szenvedő ember és a megváltás misztériuma körét járta körül, és különleges előadásokat...

KIDS Országos szertorna verseny 5-6. korcsoport fiúk

KIDS Országos szertorna verseny 5-6. korcsoport fiúk A KIDS Torna verseny 1.állomása az 5.-6. korcsoportos fiúk versenyével kezdődött reggel 9.30kor. Iskolánkat 1 csapat képviselte. A versenyt a Torna Csarnokban rendezték, ahol van lehetőség nézőknek is megtekinteni...
Torna Diákolimpia 3.-4. kcs. fiú csapatverseny

Torna Diákolimpia 3.-4. kcs. fiú csapatverseny

Torna Diákolimpia 3.-4. kcs. fiú csapatverseny Idei verseny sorozatunkat a 3.-4. korcsoportos fiúk tornaversenye kezdte, ahol iskolánkat 1 csapat képviselte. A verseny helyszíne a Gloriett Sportiskola, ami azért jó, mert nagy a terem, sok csapat fér el, van lelátó a...

bővebben
Szertorna Diákolimpia 3-4.korcsoportos lányoknak

Szertorna Diákolimpia 3-4.korcsoportos lányoknak

Szertorna Diákolimpia 3-4.korcsoportos lányoknak   Elkezdtük a Diákolimpia sorozatot, az idén a „kis lányok” versenyével kezdődött a Bornemissza Iskolában Mátyásföldön. Iskolánkat 1 lány csapat képviselte, de 7 fővel! A lányok nagyon lelkesen jártak edzésre is,...

bővebben
Ping-pong bajnokság az EKG-ban

Ping-pong bajnokság az EKG-ban

Ping-pong bajnokság az EKG-ban   Szokásos módon megrendeztük az idei ping-pong bajnokságot. Nagy örömömre sok diák részt vett rajta. Volt, aki csak pár meccset játszott, volt, aki végig maradt, mindenesetre hangulatos sportos délután volt! Igazgató Asszonyunk...

bővebben
Elhunyt Karcsics Tünde tanárnő

Elhunyt Karcsics Tünde tanárnő

Elhunyt Karcsics Tünde tanárnő Már az iskola újjá szervezésében részt vett, majd 27 éven keresztül volt a nyelvi munkaközösség meghatározó tagja. Szelídsége, elkötelezett hazafisága sok diáknak mutatott példát. Az iskola iránti szeretetének megnyilvánulása volt a...

bővebben
Bécs 2024

Bécs 2024

Bécs 2024   December hatodikán, szokás szerint kora reggel, 6 órakor indultunk busszal Bécsbe, tele várakozással és izgalommal. Az út során ahogy a korábbi években is, idén is meghallgattuk diáktársaink kiselőadásait a várossal kapcsolatos változatos témákról....

bővebben
Szavalóverseny 2024

Szavalóverseny 2024

Szavalóverseny 2024 Immár évtizedes hagyománya van az Kodály Zoltán Kórusiskolával közösen szervezett iskolák közti szavalóversenynek, melynek első fordulója az iskolai válogató. Az idei tanévben szerepversekkel készültek a diákok. A kisebbek két mű közül...

bővebben
Római osztálykiránduláson a 8.a

Római osztálykiránduláson a 8.a

Római osztálykiránduláson a 8.a   Mi idén (8.a osztály) lehettünk olyan szerencsések, hogy nagykövet úr invitálásának és meghívásának eleget téve eljussunk Rómába, osztálykirándulásra. Osztályfőnökünk sok-sok szervezkedését követően november 21-én kora reggel...

bővebben
Mire jó a pályaorientáció?

Mire jó a pályaorientáció?

Mire jó a pályaorientáció? Arra, hogy diákjaink megismerkedjenek mesterségekkel, szakmákkal: hivatásokkal. És kapjanak segítséget ahhoz, hogy kiválasszák, milyen irányba induljanak érettségi után. 2024. november 29-én iskolánk falai között negyvenöt előadó beszélt a...

bővebben
Állatkert 2024

Állatkert 2024

Állatkert 2024 Már nem újdonság, hogy az idei tanévben is eljutottunk az Állatkertbe. A Pannon Park részben már látogatható volt. S hogy mi történt ezen a napon? Ki nyerte a vetélkedést? A cikket tovább olvasva erre is fény derül.   Az Állatok Világnapja...

bővebben
10 ÓRÁS RÖPLABDA BAJNOKSÁG

10 ÓRÁS RÖPLABDA BAJNOKSÁG

10 ÓRÁS RÖPLABDA BAJNOKSÁG November 29-én 13 órától kezdődött a 7-es csapatok bajnoksága. 14 órától a 9-12. évfolyam mérkőzései. Minden korcsoport körmérkőzést játszott. A VI. korcsoportban a lelkesebb, kitartóbb játékosok kétszer játszottak egymással körmérkőzést....

bővebben
Minitrampolin verseny a Szent Angéla Gimnáziumban

Minitrampolin verseny a Szent Angéla Gimnáziumban

Minitrampolin verseny a Szent Angéla Gimnáziumban   Iskolánkat 1 lány és 1 fiú csapat képviselte ezen a nagy létszámot megmozgató minitrampolin versenyen. Minden korcsoportban (1.-6.) lány, fiú és még vegyes csapatok is voltak. Mi az 5.-6. korcsoportban...

bővebben
Erdélyi zarándoklat 2024. május

Erdélyi zarándoklat 2024. május

Erdélyi zarándoklat 2024. május   A 7.A és a 7.B egy nagyon különleges, szép és élményekkel teli osztálykiránduláson, zarándoklaton vehetett részt május 15-20-ig. Nagyon izgalmasak voltak a programok, és gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyeken voltunk. Az első nap a...

bővebben

Következő programok

2026 Április

Munkácsi Testvériskolánk

Lengyelországi testvériskolánk

Erasmus +

Felsőoktatási partnereink

 

Nyelvvizsga partnerünk

Határtalanul pályázat

Támogató partnereink

Honvédelmi partner

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.