„Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot.”

 

A címben szereplő idézet Arkhimédész matematikustól származik, akinek nevét az iskolánkban tizenkilencedik alkalommal megrendezett matematika verseny is viseli. Ahogy Arkhimédész kifordította a világot a sarkaiból, úgy diákjaink is évről évre megteszik ezt egy matematika verseny keretein belül. Idén, 2025. február 14-én, tizenhat, négy-három fős csapat mérte össze tudását.

Az idei évben hét versenyszámban kellett teljesítenie a csapatoknak, melyek a Nobel díjat járták körbe. Keszey Balázs tanár úr a rövid megnyitó után útba igazította a versenyzőket. Az informatika terem biztosította a diákoknak, hogy megmutathassák jártasságukat a Nobel díjazottak életében és munkásságában, melyben Reischlné Rajzó Zsuzsanna tanárnő és András Imre tanár úr voltak segítségükre. A díszteremben logikai, számolási feladatokon vettek részt a versenyzők, melyek lebonyolításában Kálmán Györgyi tanárnő, Koncz Ágnes tanárnő, valamint iskolánk önkéntes diákjai segédkeztek. Ebben a teremben zajlott még az Almási János tanár úr által vezetett rövid, húsz kérdésből álló Nobel díjas teszt. Az egyik legnehezebb feladatnak is a díszterem adott helyett, Keszey Balázs tanár úr vezetésével lezajlott a fejben számolás is. Két versenyszám előzetes felkészülést igényelt: Szabolczki Zsuzsanna tanárnőnek és Domschitz Zoltán tanár úrnak bizonyíthatták be a diákok az előzetesen megtanult tételeket, valamint Keszey Balázs tanár úrnak mutathatták be a csapatok egy általuk választott Nobel díjas felfedezését, találmányát.

 

7-8. évfolyam

  1. Ribiánszky Luca, Jurányi Norbert, Szentirmai Botond, Petersen Emma (8.B)
  2. Szigyartó Gergő, Kodolányi Lőrinc, Holczer Dániel, Borzai Illés (7.B)

 

9-10. évfolyam

  1. Zsugonits Nóra, Hegyi Gergő, Horváth Alíz, Murányi Anna (9.B)
  2. Antal Magdaléna, Szilágyi Sámson, Czibolya Gergő, Vécsey Nimród (9.E)
  • Lengyel Lilla, Bojté Viola, Szántai Zita, Oczella Margaréta (10.C)

 

11-12. évfolyam

  1. Berényi Viktor, Margetin Emma, László Napsugár (12.E)
  2. Horváth Csenge, Hegedűs Zsófia, Török Mira, Németh Csenge (12.D)

 

Köszönjük iskolánk tanárainak és diákjainak, hogy lehetővé tették a tizenkilencedik Arkhimédész matematika verseny megvalósulását, valamint köszönjük a Gimnázium 1687 Alapítvány támogatását!