EKG Művészeti Napok

Február 3. és 7. között a művészetek ismét beköltöztek az EKG-ba. A hagyományos jótékonysági estet immár harmadik alkalommal váltotta fel a Művészeti Napok rendezvénysorozata. Az óraközi szünetekben ismét volt „utcazene”, avagy vállalkozó kedvű diákok és tanárok zenéltek az összeverődött hallgatóságnak zajos sikert aratva.

A Díszterem előtti aulában pedig kiállítást tekinthettek meg az arra járók, amelyet Varga Sándor tanár úr kezdeményezésére a 12.-es évfolyam munkáiból állítottak össze a rendezők. A kiállítás a tanárok alkotásaival: festményeivel, fotóival és műtárgyaival is kiegészült.

Február 5-én került sor immár második alkalommal a Művészeti Napok rendezvénysorozatának keretében a végzős évfolyam médiaestjére, melynek témáját egy korábbi órai feladat szolgáltatta: Mit és Miért? Zégenerációs válaszok – nem csak felnőtteknek címmel. Mint az a bemutatott kisfilmekből, jelenetekből, novellákból, versekből és zenei produkciókból kiderült, a diákok sokféleképpen értelmezték a kérdést, munkájuk eredménye pedig olykor elgondolkodtató, olykor szórakoztató, néha pedig megható volt. A közönség – soraiban sok öregdiákkal – ismét zsúfolásig megtöltötte a Dísztermet.

Az est egyúttal könyvbemutató is volt. A diákok munkáinak válogatásából megjelent kötet megrendelhető.

A Művészeti Napok utolsó eseménye, az immár hagyományosnak mondható jótékonysági est február 7-én zárta le a hetet. A színpadon a már megszokott módon egymást váltották az irodalmi és zenei produkciók, továbbá itt került sor a József Attila 120 digitálisrajz-pályázat, illetve az irodalmi pályázat eredményhirdetésére és a díjazott pályaművek bemutatására is. Utána folytatódott a műsor, a további produkciók mind diákok, mind tanárok közreműködésével fokozták a hangulatot a végső kicsengés felé, ami nem is lehetne más: szép munka volt, emberek, jövőre is összehozzuk!

 

Következzen néhány vélemény a résztvevők és a közönség részéről:

 

Nehezen szántam rá magam, hogy péntek délután bent maradjak a suliban, de nem bántam meg. Igényes, szép produkciókat hallhattam, az előadók kiválóan felkészültek. Igazi feltöltődés volt.

(Domschitzné Darvas Júlia)

 

Az EKG Művészeti Napok minden évben lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy

gimnáziumunk diákjai egy-egy röpke másodperc erejéig felszínre hozzák, közszemlére tegyék

lappangó tehetségüket. A diákok mellett immáron ötödik éve magam is örömmel vállaltam,

hogy felolvasom egy hamarosan megjelenő elbeszélésemet. Verseim, novelláim számos

irodalmi folyóiratban helyet kaptak már, és számos írásbeli visszajelzés érkezett velük

kapcsolatba, számomra mégis többet jelent, amikor hús-vér emberek előtt, az ő levegőjüket

szívva, olykor egy-egy köhögéstől megzavarva olvashatom fel egy szövegemet. Ilyenkor a

közönség közvetlenül ítél a kelleténél több, vagy a kelleténél kevesebb ásítással. Ezért

fontosak nekem ezek az évente megrendezett alkalmak.

(Ambrus Máté)

 

A művészet gyógyít és felemel, legyen szó másokról, vagy épp önmagunkról. 

Ezért tartom a művészeti napokat egy rendkívüli lehetőségnek, mert a diákok (korosztálytól függetlenül) felléphetnek ennek a programnak a keretein belül.  

Megmutathatják azt az énjüket (akár anonim módon) amit egy hétköznapon csak elrejtenének a Világ elől.

(az egyik fellépő)

 

Kíváncsisággal vártam a Művészeti Napokat idén is. Nagyon jó volt megtapasztalni, ahogy egy hétre felpezsdül az iskola művészeti élete. Megjelentek a 700-as szinten a diákok és a tanárok alkotásai, végignézhettük ezeket úgy mint egy kiállításon. A hét során több szünetben láttam ahogy diákok és tanárok is rácsodálkoznak az alkotásokra. 

A  12-es diákok szerdai média estjét nagyon jó lehetőségnek tartom arra, hogy a végzősök a szalagavatójuk után még egy másik módon is ‘elbúcsúzzanak’ és megmutassák esetleg egy olyan oldalukat, amit eddig nem ismertünk vagy csak kevesen ismertek velük kapcsolatban. Színvonalas, változatos program részesei lehettünk. Nekem különösen tetszett ahogy a különböző műfajok megjelentek egymás után. 

A pénteki jótékonysági zenei és irodalmi est számomra egyik izgalmas eleme volt a Digitális Rajzpályázat eredményhirdetése. Online én is szavaztam, így kíváncsian vártam, hogy mely művekre esett a szakmai zsűri és a közönség szavazata. Izgalmas volt, hogy csak az eredményhirdetéskor tudtuk meg, hogy melyik műnek ki az alkotója.  Sokunk az eredményhirdetés után újra körbejárta az alkotásokat és még egyszer elemezte ezeket. Ez az est is sokféle, nagyon színvonalas művészeti programot tartalmazott. Versek, dalok, hangszeres előadások, néptánccsoport bemutatkozása.  A diákok előadása mellett tanárok is megmutatták, hogy zeneileg is mennyire képzettek. 

Örülök, hogy olyan gimnáziumban tanítok, ahol ilyen színvonalas művészeti előadások kerülnek ‘színpadra’ és az is nagy élmény, hogy nézőként ennek részese lehetek.

(Angeli Zsuzsa)

 

 

Februàr 7.-én én is megtekintettem a művészeti napok zàrò estjét. Megérte elmennem, egy csodàs előadàsban volt részem. Sok-sok ének, hangszeres előadàs és szavalat is elhangzott, egytől egyig egyedi és kreatív feldolgozàsban. Büszke voltam diàktàrsaimra, sokuknak ezàltal egy új oldalàt ismerhettem meg. Köszönöm szépen, hogy ott lehettem!

(Hekman Terézia)

 

 

Számomra mindig kihívás az EKG-s Művészeti Napok, mert fél év alatt készülünk fel sok friss és néhány régebbi táncossal a fellépésre.

Ez célt ad a próbáknak, összekovácsolja a csapatot és komoly élmény műsor végén feldobottan lejönni a ‘világot jelentő deszkákról”.

Idén nehezen állt össze a koreográfia, sok betegség is nehezítette a felkészülést, de elégedettek vagyunk a végeredménnyel.

Személy szerint évről évre örömmel veszek részt a tanári kórus és a férfikar aktuális műsorában is.

(Jávor Balázs)

 

Pénteken este iskolánk dísztermében az előadások jóvoltából hallhatóvá vált egy másik iskola, az életé, mely a művészeteken keresztül szólt hozzánk. Legalábbis hozzám biztosan és megnyugtató érzéssel töltött el most is, hogy diákjaink közül sokaknak létezik egy másik énje is, nemcsak a hétköznapi-iskolai. A zene és a költészet olyan mélységet váj beléjük (és belénk), amire nagyon nagy szükség van. Koncentrált figyelem, kitartó munka és alázat nélkül nem létezik emberi élet. Köszönöm, hogy ott lehettem.

(Keszey Balázs)

 

Eddig egy jótékonysági estet sem hagytam ki, és nem véletlenül: ezen alkalmak során a diákokat és tanárokat olyan oldalukról ismerhetjük meg, ami a mindennapok során nem kerül elő. Emellett színvonalas produkciók segítségével lehet bővíteni a zenei ismereteket, időnként nagyokat nevethetünk, vagy együtt sírhatunk az előadókkal. Kiváló alkalom ez a diákoknak is szárnyaik próbálgatására, a színpadon szerepléshez való hozzászokásra. Szerencsére a közönség soraiban is sok diák szokott ülni, hiszen érdeklődnek társaik képességei iránt. Mindezekért nagy köszönet az ötletgazdáknak és fáradhatatlan szervezőknek, Kovács Katalin tanárnőnek és Király Miklós tanár úrnak.

(Devich Dénes)

 

Köszönjük minden kollégának, diáknak a sok segítséget, háttérmunkát, amely nélkül ez a hét nem jöhetett volna létre!

A szervezők