Kutasiné Kulcsár Krisztina vagyok, tanító néni. Az óvónői szakközépiskola elvégzése után, a Budapesti Tanítóképző Főiskolán végeztem 1993-ban. Ezután egy XVII. kerületi általános iskolában helyezkedtem el, ahol azóta is dolgozom. Az első években napközis tanítóként dolgoztam, közben 5. osztályban rajzot is tanítottam, majd osztályfőnök lettem és mindent én tanítottam a gyerekeknek alsóban. Miután férjhez mentek és két fiam született 5 évet otthon voltam Velük. Ezután fejlesztő pedagógus végzést szereztem és amikor visszatértem a munkába 8 évig fejlesztő pedagógusként dolgoztam. Most megint tanítok, éppen elsősöket. Szerettem minden munkakörömet, de talán legjobban azt szeretem, amit most csinálok: magyart, rajzot, éneket, technikát tanítok. A munkám sok energiát igényel, de sok energiát is ad. Szeretem a gyerekeket, az iskolám, a munkám és a kollégáimat is. Jó dolog, hogy a kreatív oldalamat is felhasználhatom a munkám során.