Ideiglenes felvételi jegyzék

Az alábbiakban közzétesszük a felvételi eljáráson résztvevők rangsorát.

EKG minitrampolin bajnokság

EKG minitrampolin bajnokság     Idén ismét megrendeztünk a már hagyománnyá vált minitrampolin bajnokságot, ahol 13 tanuló vett részt.       Kissé nehezített körülmény, hogy most kezdik felújítani a szertorna termet, így a bála és minitrampolin a folyosón foglal...

Olasz-francia nyelvi hepaj

Olasz-francia nyelvi hepaj Az idén is nagy sikere volt az Olasz-francia nyelvi hepajnak. A diákok lelkesen vettek részt a játékos csoportos vetélkedőn, aminek a témája ebben az évben az olasz-francia szentek voltak (10 szent életével ismertettük meg a fiatalokat:...

Torna Diákolimpia Országos Elődöntő lányok

Torna Diákolimpia Országos Elődöntő lányok           A nagylányok elődöntője szintén a TF Torna termében zajlott, ahol 1 csapatunk vehetett részt.         Kicsit megfogyatkozva tudtunk rajta részt venni, de a lányok nagyon lelkesek voltak, szépen felkészültek,...

Szertorna Diákolimpia Országos Elődöntő fiú

Szertorna Diákolimpia Országos Elődöntő fiú          Most szombaton rendezték meg a Torna Diákolimpia Országos elődöntőjét a TF torna termében, ahová fiú csapatunk tovább jutott.         Nagyon jó körülmények között tudtunk versenyezni, úgy ahogy tavaly is,...

Szertorna Diákolimpia Budapesti Döntő lány

Szertorna Diákolimpia Budapesti Döntő lány     Diákolimpiánk következő állomása az 5.-6. korcsoportos lányoké volt, amit a Karinthy Gimnáziumban rendeztek meg. Iskolánk 2 csapattal indult.      Úgy volt, hogy lesz még egy csapatunk, mert a 12. évfolyamból egy egész...

Torna Diákolimpia Budapesti Döntő

Torna Diákolimpia Budapesti Döntő      Diákolimpia következő állomása, az 5.-6. korcsoportos fiúk versenye volt, a Verebély Technikumban. Iskolánk 1 csapattal indult.       Korai indulással, menet közben találkoztunk a fiúkkal, mert 9.00ra kellett kiérni Budapest...

TÖMBÖSÍTVE

TÖMBÖSÍTVE Nagy érdeklődés övezte a 11. évfolyamos osztályoknak a Honvédelmi oktatás gyakorlati foglalkozását 2026. február 20-án és 27-én, az első alkalommal a MH Ócsa Kiképző és második alkalommal a ZMLEC Hungária a körúti bázison. A különleges nap során a...

Nagytábor 2025 – Rossz időben is szuper

Nagytábor 2025 – Rossz időben is szuper   Immáron hatodik alkalommal gyűlt össze 80 EKG-s diák Fonyódon, a Balaton közvetlen partján, hogy tanáraikkal egy felejthetetlen (és viharos) hetet töltsenek el közösen. A tábor végén mindenki leírhatta véleményét e...

Tata-Esztergom Zarándoktábor

Tata-Esztergom Zarándoktábor Az útvonal Tatáról Vértestolna, Péliföldszentkereszt, Dorog és Pilisszentlélek érintésével a Gerecse, Visegrádi-hegység, Pilis tájain át vezet az Esztergomi Bazilikához. A zarándoktábor nyomvonala jelzett túra- és zarándok útvonalakon...
Petőfi irodalmi csapatverseny

Petőfi irodalmi csapatverseny

Petőfi irodalmi csapatverseny   Október 27.-én részt vettünk a Petőfi 200 irodalmi csapatversenyen. Sokat készültünk rá Petőfi életrajzának, verseinek tanulmányozásával. Kis várakozás után kezdődött el a verseny. A megnyitón a magyartanárok elmondták, melyik...

bővebben
Órarend 2024-2025

Órarend 2024-2025

Órarend 2024-2025 Kedves Szülők és Diákok! Már látható a honlapon az idei órarend! Az alábbi linken érhető el: https://egyetemi.hu/orarend/    

bővebben
KIDS országos szertorna versenye fiúk 3-4. korcsoport

KIDS országos szertorna versenye fiúk 3-4. korcsoport

KIDS országos szertorna versenye fiúk 3-4. korcsoport           Ezen a szombaton a harmadik felvonásban 14 órakor szólították a 3-4. korcsoportos egyéni és csapatversenyen induló fiúkat. Iskolánk teljes létszámú csapattal tudott indulni. 3 szeren, bónusz nélküli...

bővebben
English and Activities: nyári tábor Angliában

English and Activities: nyári tábor Angliában

English and Activities: nyári tábor Angliában   Július 21-28 között az EKG lelkes kis csapata – Hantos Ádám, Szabadka Dávid, Temesrékási Angelika és Vághy Martin- programokkal színesített angol nyelvi táborban vett részt a délnyugat-angliai tengerparti...

bővebben
Pedagógusaink elismerése

Pedagógusaink elismerése

Pedagógusaink elismerése    Június első hétvégéjén ünnepli hagyományosan a társadalom a pedagógusokat. Ez alkalomból a Budavári Önkormányzat évről évre minden iskolából két pedagógust szokott jutalmazni. Idén is meghitt ünnepség keretében köszöntötte a kiváló...

bővebben
Angol nyelvű Nemzetközi Tudományos Fesztivál

Angol nyelvű Nemzetközi Tudományos Fesztivál

Angol nyelvű Nemzetközi Tudományos Fesztivál   2024 április 26-án Bisztrai Kamilla és Kecskés Marcell 7.a osztályos tanulókkal az Orchidea Science Festival 2024 versenyen vettünk részt. A nemzetközi verseny angol nyelven folyt, 42 nemzetközi csapat részvételével....

bővebben
Fenntarthatóság az EKG-ban!

Fenntarthatóság az EKG-ban!

Fenntarthatóság az EKG-ban!   A Fenntarthatósági - és Digitális témahét keretén belül a 9. évfolyam diákjai megmutathatták tehetségüket és kreativitásukat. A legjobb digitális rajz pályamunkák kiállításra kerültek az iskola folyosóján.  ...

bővebben
Szertorna Diákolimpia Országos elődöntő

Szertorna Diákolimpia Országos elődöntő

Szertorna Diákolimpia Országos elődöntő Az Országos elődöntők sorában utolsóként került megrendezésre a gimnazista fiúk versenye. Címvédőként vágtunk neki, hiszen a Budapestit megnyertük. Tudtuk, hogy sokat kell készülni, hiszen itt sok csapat lesz, és mindenki nyerni...

bővebben
Végső búcsú Machnik Julianna tanárnőtől

Végső búcsú Machnik Julianna tanárnőtől

Végső búcsú Machnik Julianna tanárnőtől   Drága kolleganőnk, Julikánk temetése az Óbudai Temetőben 2024. június 28-án, pénteken reggel lesz. Találkozás 8 órakor a ravatalozónál, onnan a gyászmenet együtt vonul a sírhoz, ott lesz a szertartás. A szeretet...

bővebben
Akció Túra a bécsi Hadtörténeti Múzeumban

Akció Túra a bécsi Hadtörténeti Múzeumban

Akció Túra a bécsi Hadtörténeti Múzeumban   Május 16-án a 9. és 10. évfolyamos kadétok, a velük kiegészült, hadtörténelmet kedvelő “civilekkel” Ambrus Máté szárnysegéd tanár úr hathatós segítségével és támogatásával bevettük a bécsi Hadtörténeti Múzeumot.  (Mi...

bővebben

Következő programok

2026 Március

Munkácsi Testvériskolánk

Lengyelországi testvériskolánk

Erasmus +

Felsőoktatási partnereink

 

Nyelvvizsga partnerünk

Határtalanul pályázat

Támogató partnereink

Honvédelmi partner

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.