Mottó és találóskérdés egyben:
„Ugyan melyik híd esik a legközelebb a BEKG-hez?”
Borzai Tibor
építőmérnök, hídtervező
1969-ben születtem, műszaki tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán végeztem, Borzai Ella 10E osztályos tanuló édesapja vagyok.
Hídtervezői pályafutásomat a Speciálterv Építőmérnöki Kft-ben 2000-ben kezdtem. ahol 2007-től hídiroda vezető, 2014-től műszaki igazgató vagyok és jelenleg is dolgozom.
Tervezőként részt vettem a magyar autópálya tervezés-építés 2003-ban kezdődő intenzív növekedési időszakában, a közelmúltban számos Tisza és Duna megvalósításában szerepet vállaltam.
Acél vagy úgynevezett „öszvér” szerkezetű ívhidak alkotásában külön örömmel dolgozom. Aktív tervezője, irányítója voltam számos hazai acélhíd szerkezetnek, az egyik legkedvesebb megépült munkám a Tisza-tavi kerékpárhidak hídcsoport, melynek tervezését közel 10 éven keresztül, a kezdeti tanulmánytervektől egészem a megvalósításukig vezettem, irányítottam. Ez a munka számos elismerésben is részesült:
- 2017-ben a szakma az év tervezőmérnökének választott és Feketeházy János-díjat adományozott a hídtervezésben nyújtott munkámért;
- a hídcsoport 2020-ban az év acélszerkezete nívódíjban részesült;
- majd 2023-ban az Egyesült Államokban, Miamiban az ingatlanfejlesztés FIABCI világversenyén ezüstfokozatú minősítést kapott,
- de a legnagyobb öröm számomra az, amikor nyáron boldog családokat látok átkerékpározni valamelyik hídelemen:),
Városi környezetben végzett munkái közül kiemelkednek a Budapesti 4. sz. metróvonal létesítése keretében az építészetileg díjazott Gellért téri és Kelenföldi állomás tartószerkezetei.
Feleségemmel Ritával, 4 gyerekünkkel, 2 macskával és egy Masni nevű kutyával Pestszentlőrincen lakunk, élünk.
Nagyon örömmel fogok mesélni a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium érdeklődő tanulóinak a munkám örömeiről, szépségeiről a 2023-as Pályaorientációs napon!