Határtalanul. A 11.D felvidéki osztálykirándulása

Téma és variáció

(téma)

Június 2-án, csütörtök reggel indultunk a Felvidékre. Hirtelen ért minket a programok sokasága, ám az ötödik napra már kifejezetten élveztük, sőt még maradtunk is volna.

Az úton nem csupán városokat és emlékhelyeket néztünk, múzeumokat látogattunk, hegyet másztunk, hanem a lelkünk is feltöltődött.

A szállásunk egy, a hegyek között megbújó, elbűvölő kis faluban volt, Várhosszúréten. Itt töltöttünk, két panzióban, négy éjszakát.

Szklabonyán megnéztük, hol töltötte Mikszáth a gyerekkorát.

Fölmentünk Kékkő várába, a Balassiak néha birtokába.

Alsósztregován, a Madách-emlékházban megtapasztalhattuk, milyen Az ember tragédiája szereplőinek bőrébe bújni.

És aznapra jutott még egy vár, a füleki.

A rimajánosi templomban felcsendült a szlovák Miatyánk és Üdvözlégy egy helybeli néni szájából, majd mi mondtuk el magyarul is.

Bejártuk Rimaszombatot, tisztelegtünk Thököly Imre szobra előtt, majd a maginvári kilátóhoz vezető meredek útról visszanézve egyként dobogott hevesen a szívünk.

A kassai Szent Erzsébet-dómban megható érzés volt Rákóczi Ferenc sírhelyénél elsuttogni a himnuszt, miközben odakünn szakadt az eső.

Krasznahorkaváralján Andrássy Dénes és felesége mauzóleumát már napsütésben csodáltuk.

Eljutottunk a történelmi levegőjű Rozsnyóra is.

Kirándulásunk egybeesett a Trianon-emléknappal: Várhosszúréten a falubeliekkel együtt gyújtottuk meg az összetartozás lángját.

A kirándulásunk közben, sajnos, sok kellemetlenséget okozó vírus ütötte fel a fejét sorainkban, ami miatt hetünknek a szálláson kellett maradni, de lélekben mi is a többiekkel együtt éltük át a minden pillanatot.

Hogy pünkösdvasárnapon együtt imádkoztunk a falu népével Jólész apró templomában.

Hogy bebarangoltuk a Késmárkot…

Lőcsét…

és a szepesi várat…

… hiszen betegségtől függetlenül zajlottak tovább az izgalmas, változatos, lélegzetelállító programok.

És persze a kirándulók nem feledkeztek meg a gyengélkedőkről, és olyan értékes ajándékokkal leptek meg minket útjukról visszatérvén, mint ropi, kóla vagy ásványvíz. Mindezek nagy kincsnek számítottak távol az otthonunktól, egy felvidéki falucskában.

Az utolsó napon viszont már mind a huszonhét diák, beleszámítva a lábadozókat is, együtt járta be Zólyomot…

…és Selmecbánya kis utcácskáit.

Az osztály – a járvány két éve után – az első igazi osztálykirándulásaként élhette át ezt az utat! Végre együtt kapcsolódhattunk ki, ereszthettük ki a gőzt.

Emlékezetünkbe véstünk mindent, ami velünk történt ebben az öt napban: hogy megismerkedhettünk az íjászattal, a gyékény- és a kosárfonással, valamint a lenyűgöző látnivalókon túl nem felejtjük a több órányi buszutakat, egymás reggeli álmos fejeit, ám legfőképp az összetartozás, a befogadás határtalan érzését.

(variáció)

Ha tudni akarnátok, milyen magyarnak lenni európaiak között, érezzétek a bőrötökön, mennyire huzatos helyen írta a felvidéki Alsósztregován Madách Imre Az ember tragédiáját. Vegyétek észre, nem mindig az éppen esedékes széljárás számít.

Ha tudni akarjátok, milyen a 21. században határon túli magyarnak lenni, menjetek Szklabonyára, és betűzzétek ki a falu temetőjében, hogy a mi Mikszáth Kálmánunk családnevét másfél évszázaddal korábban még Mixadtként vésték a sírkőbe. Nem a betűk számítanak, annál inkább a kiejtés.

Akarjátok tudni, milyen az összetartozás? Hallgassátok Rimajános templomában, ahogyan a kapukulcs őre magyarul beszél ugyan hozzátok, de aztán szlovákul rebegi el a Miatyánkot. A tartalom ugyanaz, ha a forma más is.

Ha akarnátok tudni, mi a magyarság, a jólészi mise végén, amikor a papság kivonul, maradjatok néhány percig ti is ülve a falubeliek közt. Amikor felállnak, álljatok fel velük ti is, és énekeljetek velük közösen himnuszt. Dehogy az énektudás hallatszik!

Suttogjátok el ugyanazt a himnuszt a kassai Rákóczi-kriptában, ha érezni akarjátok magyarságotokat, amíg a főhajó oldalában ugyancsak suttogva gyónnak a hívők. Ugyan már, barátaim, dehogy számít ilyenkor hangerő.

Ha érezni akarjátok magyarságotokat, rakjatok nagy tüzet fából – fának nincs nemzetisége –, és figyeljétek sokadmagatokkal, hogyan száll füstje az égbe. Nem számít, ha csípi a szemeteket.

Ha át akarjátok érezni magyarságotokat, álljatok meg Krasznahorkaváralján az Andrássy-mauzóleumban, és gondoljátok végig, egy gróf mit tehet honfitársaiért, ha az Egy gazdag, a Sok meg szegény. Nem biztos, hogy kizárólag a pénz számít.

Ha tudni akarjátok, mit jelent magyarnak lenni, hallgassátok meg az egyetlen, várhosszúréti tanító nénit és négy, összevont osztályában összesen nyolc diákját. Hallgassátok a rimaszombati gimnázium igazgatóját, ahogyan immár diplomás, egykori diákjait sorolja, akiket név szerint tart számon. És nem a számuk számít.

Ha tudni akarjátok, ki kinek kije, tapasztaljátok meg, hogy Kassán ugyanúgy csuromvizesre ázik a cipőtök a szakadó esőben, mint Budapesten.

Ha tudni akarnátok, mi a haza, mi a hazaszeretet, amikor megkérdezi az egyik rozsnyói fagylaltos, hogy „Mágyárszki?”, bólintsatok, hogy „Áno!”, mire ő odahívja majd a másikat, aki megkérdez benneteket: „Milyen fagyit adhatok?” Teljesen mindegy, hány s milyen gombócot kértek.

Ha tudni akarnátok, kik vagytok, akkor Balassi és Madách és Petőfi és Jókai és Mikszáth és Márai, akkor Rákóczi és Thököly, akkor füleki vár és szepesi vár és Krasznahorka büszke vára, akkor Rimaszombat és Kassa és Rozsnyó és Késmárk és Lőcse és Zólyom és Selmecbánya. Mondjon bárki bármikor bármit, ti magyarok vagytok, ha elsőknek, ha középsőknek, ha utolsóknak tartjátok is magatokat; magyarok, ha megtagadjátok, vagy ha kérkedtek vele.

Akarod tudni, barátom, ki voltál? Ki vagy? Ki lehetnél?

Mássz fel 430 méterre (a Gellért-hegy 139 méterrel emelkedik a Duna fölé, az Eiffel-torony 324, az Empire State Building 381 méter magas), és a maginvári kilátótól nézz körül! Lélegezz mélyeket a Kárpát-medence levegőjéből