Kovács Máté Benedek természetfotó kiállítása
- április 21-én nyílt meg Kovács Máté Benedek 11.A osztályos természetfotós önálló madárfotó-kiállítása az EKG 600-as szintjén. Ebből az apropóból készült az interjú az ifjú tehetséggel.
EKG: Mióta fotózol, miért kezdtél el természetfotókat készíteni?
KMB: Lassan hat éve fotózom. A szüleimmel mindig is sokat kirándultunk, főként a Pilisben. Már ott felfigyeltem az elképesztően változatos élővilágra. Rovarokat gyűjtöttem és vittem haza (anya nagy örömére…). A természet mindig is közel állt hozzám. Így kezdődött, hogy először csak mobiltelefonnal kezdtem el fotózni kisebb állatokat, rovarokat, ízeltlábúakat. Aztán ezeket a képeket egyre több embernek mutattam meg.
EKG: Miért tartod fontosnak, hogy ne csak gyönyörködj a természetben, hanem meg is örökítsd, amit látsz?
KMB: Sok ember csak elsétál a parányi vagy épp nagyobb csodák mellett és nem veszik észre azt a hihetlen változatos élővilágot, ami körülveszi őket. Ezt akartam megmutatni másoknak.
Szerencsés vagyok, hogy a szüleim a kezdetektől fogva támogattak, és hat éve karácsonyra megkaptam életem első tükörreflexes fényképezőgépét, amivel madarakat kezdtem fotózni, több-kevesebb sikerrel. Hamar rájöttem, hogy az akkori felszerelésem nem lesz elég jobb képek készítésére és be kell majd ruháznom egy teleobjektíves készülékbe.
Életem első utazó zoom-ját, egy 70-300mm-es teleobjektívet apukám unokatestvérétől kaptam kölcsön – de ebből is hamar kihoztam a maximumot, és rájöttem, hogy fejlődésemhez újabb felszerelésre lesz szükségem. Több évnyi spórolással sikerült megvennem egy komolyabb teleobjektívet, egy komolyabb géppel, amely idő közben állvánnyal, lessátorral, álcaruhával és egyéb kiegészítőkkel egészült ki. Ezzel leginkább szarvasokat, őzeket fotóztam, azonban rájöttem, hogy a madarak sokkal izgalmasabb “jeleneteket” produkálnak a fényképezőgép előtt. Hazánkban csak 5 nagyvad fordul elő (muflon, gím- és dámszarvas, vaddisznó, őz), míg a madarak világa sokkal változatosabb, sokszínűbb: fél ökölnyi méretűtől egészen méteres magasságúig; a vadászhatótól az 1.000.000 forint eszmei értékű fajokig – szinte bármilyen fajjal találkozhatunk a városi parkoktól az ártéri erdőkön át a végtelen pusztákig bárhol és bármikor.
EKG: Mi kell ahhoz, hogy az ember jó természetfotós legyen?
KMB: Három dolog: alázat, alázat és alázat no meg persze rengeteg terepen töltött idő. Elengedhetetlen a “jó szem”. Bár nagy szerepe van a tanulásnak és tapasztalatszerzésnek, de valaki vagy fotós szemmel születik, vagy nem – ez az alapkészség elengedhetetlen.
EKG: A National Geographic honlapján kétszer is szerepelt fotód mint “A nap képe”. Ehhez mi vezetett?
KMB: Rengeteget böngésztem (és böngészem mind a mai napig) a National Geographic Magyarország internetes oldalát a különböző fajokról való tanulás lehetősége miatt – így futottam bele a “Nap képe” pályázat kiírásába is. Először 2022-ben küldtem nekik képet – akkor egy, a mai fotós szememmel nézve egyszerű, bár jól komponált képet egy vörös mocsárrákról (Kint az úton, 2022.09.26.), ami rögtön elnyerte A nap képe-díjat. Ezt tavaly októberben sikerült megismételnem egy vízibolhákról készült felvétellel. (Együttállás, 2025. 10.01.)
EKG: Mennyit készülsz egy képre?
KMB: Kivétel nélkül minden egyes fotó elkészítését hosszas kutatómunka, terepbejárás, területfeltérképezés, olykor professzionális madárles építése előzi meg. Az exponálógomb megnyomásáig tartó várakozás nagyon témafüggő. Van, hogy fél óra sétálgatás, pozíciókeresés elég a fészkelőhely környékén – de olyan is van, hogy órák hosszát kell a mocsárban hasalni. A rekord 8 óra volt (közel 50 fokra felmelegedett sátorban).
EKG:Mennyire magányos ez a hobbi / hivatás?
KMB: Néha barátokkal, hasonló érdeklődésű emberekkel megyek fotózni, de legtöbbször persze egyedül. Magányos tevékenység – olykor magányosnak is érzem magam – főleg, ha órákat kell társaság nélkül az iszapban hasalni, de mindig a lelki szemeim előtt lebeg a vágyott kép, ez ad erőt, és persze hogy sokan támogatnak (család, barátok), még akkor is, ha ők nem osztoznak ebben a szenvedélyben.
EKG: Mi alapján választasz témát a fotóidhoz?
KMB: Időjárás, terület, időszak.
EKG: Van kedvenc madarad?
KMB:. Igen, Európa legszínpompásabb madara, a gyurgyalag. Hosszadalmas előkészületek előznek meg egy ilyen fotózást, de szerintem a megfelelő felkészültséggel elképesztően fotogén madarak.
EKG: Van fotós álmod? Olyan faj, amit szeretnél mindenképp lefotózni?
KMB: Egyszer-kétszer már találkoztam túzokkal, le is kaptam – de szeretnék igazán jó képet készíteni erről az őshonos madárról – például havas tájban.
EKG: Mitől lesz számodra jó egy kép?
KMB: Számomra ezt nem a képen szereplő faj ritkasága határozza meg, hanem a kép esztétikai értéke. Például ellenfényben, porfelhőben harcoló verebek lehet sokkal izgalmasabb téma, mint egy mocsárban ácsorgó, félénk fekete gólya. Fontos az is, hogy olyat mutassunk egy fotón, amit abban a formában még másnak nem sikerült megmutatnia.
EKG: Van példaképed a fotózásban?
KMB: Máté Bence és Lóki Csaba természetfotósok. A képeik különleges varázsa, egyedi hangulata fogott meg.
EKG: A természetfotózás hobbi számodra vagy ennél több?
KMB: Életpályának szeretném – természetfotós turizmusból szeretnék megélni.
Már most is van is egy fűthető, féligáteresztő üveggel, szén-monoxid érzékelővel felszerelt madárlesem Szentendre közelében, amit sikerült néhányszor kiadnom velem azonos érdeklődésű vendégeknek. Budapest környékén szeretnék egy madárles-hálózatot kiépíteni, hogy sokak számára elérhető legyen. Természetesen a vendégfotósoknak alapvető fotós tanácsokat is adok a készülő képekhez az adott területre jellemző madárfajokról.
EKG: Mi az eddigi legnagyobb elismerésed?
KMB: A “Varázslatos Magyarország” Magyarország legrangosabb természetfotó pályázata, amelyen márciusban az “Egyéb állatok” kategóriában a felnőttek között sikerült elvinnem a 3. helyet – olyan nevek mellett, mint Daróczi Csaba. A fotó témája egy stroboszkópos vakuval megvilágított dunavirág (kérész).
EKG: Köszönöm, hogy mindezt elmesélted. További sok sikert és jó képeket!
