Játékos délután köszöntöttük a gólya osztályokat!

 

Az elmúlt péntek délután játékos feladatok elé állítottuk a gólya osztályokat. Már a tanítás ideje alatt is látszott, hogy ez a nap különleges új diákjaink számára, hiszen, a feladat részeként az öt osztálynak az olimpiai ötkarika színei szerint kellett öltözködniük aznap. A nap során is észben tartották, hogy a verseny csak sportszerű keretek között folyhat.

Erre a napra az osztályok egy iskolánkról szóló dallal is készültek, melynek dallamát előre megadták a szervezők, egy-egy közismert sláger formájában. A gólyaműsor ezen ének előadásával kezdődött, és fantasztikus művek születtek. A vicces és érzelmes részek váltották egymást a dalok szövegében, az előadások pedig nagy sikert arattak a hallgatóság körében. Volt osztály, aki táncra is perdült, és olyan is, aki saját hangszerelésben adott elő.

A dísztermi közös együttlét nyolc állomásos akadályversennyel folytatódott az iskola 600-as szintjén. Volt ott célba dobás, célbarugás, sörpong (természtesen 0%), újságpapírtánc, kétféle akadálypálya, csapatépítő játék, Just Dance, Gyerekfilm felismerő kvíz is. A visszajelzések alapján a többség élvezte a feladatokat, még ha itt-ott komoly kihívás elő is állította őket.

A csapatok a megszerezhető 1000 pontból a nagyon szűk 870-910 -es sávban voltak, így nagyon nehéz volt győztes kiválasztani. Itt is inkább arról írok, hogy remélem mindenki győztese volt ennek a délutánnak.

Bízom benne, hogy ebben a pár órában jól szórakoznának a gólyák, erősödött az osztályközösség és növekedne az iskolánk iránti elköteleződésük. Az eredményhirdetés szertartása közben a gólyák nagy tapssal köszönték meg a 10. C osztály szervezési munkáját. Én is nagyon büszke vagyok rájuk!

 

D. Z.