Petőfi irodalmi csapatverseny

 

Október 27.-én részt vettünk a Petőfi 200 irodalmi csapatversenyen. Sokat készültünk rá Petőfi életrajzának, verseinek tanulmányozásával.

Kis várakozás után kezdődött el a verseny. A megnyitón a magyartanárok elmondták, melyik terembe kell majd mennünk. Az 1. feladatunk az volt, hogy a „Befordultam a konyhára” című versre írjunk egy átiratot, „Beléptem az EKG-ba” címmel. A versünk nagyon jól sikerült, a megírása közben pedig jól szórakoztunk! Ezután egy másik terembe vándoroltunk, ahol kiválasztottak egy csapattagot, aki elszavalta a megtanult Petőfi-versét. A következő teremben egy kihúzott versből kellett rövid jelenetet előadnunk. Ezt követően a csapattagok memóriáját tesztelték, ugyanis ki kellett választanunk egy csapattagot, aki rövid ideig olvasott egy szöveget Petőfiről, amit aztán vissza kellett mondania. Utána egy másik csapat szövegéről kellett beszámolnunk kb. 2 percben.

Ezután egy rövid szünet következett, amit a csapat egy része azzal töltött, hogy bekukkantott a mostani hatodikosoknak szervezett felvételi előkészítőre kicsit nosztalgiázni. Felelevenítettük a tavalyi szép emlékeket, hiszen mi is ide jártunk.

Az idő gyorsan eltelt és már mehettünk is a Díszterembe, egy Kahootra.

 Amíg a zsűri összesítette az állomásokon szerzett pontjainkat, addig mi egy „irodalmi kávéházba” csöppentünk, ahol finom süteményekből, kakaóból és limonádéból ehettünk-ihattunk kedvünkre 🙂 A verseny végére az összes csapattag egyetértett abban, hogy a feladatok nagyon kreatívak és játékosak voltak, és megérte indulni a versenyen.

A csapattal a 7-9. korosztályban 1. helyezést értünk el – de ha nem nyertünk volna akkor sem szomordunk el mert, jól szórakoztunk és még tanultunk is. A nyereményünk egy-egy könyvutalvány és egy felejthetetlen délután volt az EKG-ban 🙂

A végére itt a vers, amit a versenyen írtunk

 

Beléptem az EKG-ba…

 

Beléptem az EKG-ba,

Szembejött velem egy gólya.

Szám már rögtön kérdezi:

,,Hogy tetszik az új suli?”

 

A tanulás javában égett, 

Nem vetettem ennek véget.

S boldog lettem mert, megláttam,

hogy egy ötös van a Krétában.

 

A borszeszégőt már lerakta,

Lobog máris, amint gyújtja…

Jaj, de hát a házi nincs meg!

S a tanár felelni intett.

 

Én kiléptem, s Ő rámnézett,

S ott tudtam, hogy itt a végzet…

De végül egy négyest kaptam,

S boldogan elballagtam.

 

Az irodalom visszavág csapat: Nagy Vilma Mária, Petersen Emma, Bencsik-Hantos Mátyás, Papp Dorka