Vince vagyok. Gimiben minden akartam lenni. Olimpiai bajnok, menő ügyvéd, híres ember, pap, filmsztár. Nem igazán izgultam mi lesz, mert mindig volt tervem és tudtam, hogy majd úgyis lesz valahogy. Aztán színész lettem. Létrehoztam egy színházat. Szerepeltem oscar díjra jelölt filmben, tanítottam színházról német egyetemen, kaptam állami kitüntetést, megnyertem több fesztiválon is a legjobb színész és előadás díját. Dolgoztam hátrányos helyzetű fiatalokkal és jártam az országot, hogy a legszegényebb településeken játszunk az ott élőkkel.
Aztán egyszercsak elegem lett belőle. Abbahagytam és megtanultam programozni. Ennek kapcsán dolgoztam együtt kémekkel és ma pedig egy olyan cégnek dolgozom, amelyik most vásárolt egy hajót 100 millió dollárért, hogy folyékony gázt szállítson vele, amit majd arra használunk, hogy Budapesten este ne a sötétben kelljen hazamenned.
Beszélgethetünk majd színházról, filmről meg informatikáról, meg ami érdekel titeket, de a legfontosabb, hogy legyen egy álmod. Erről tudok majd a legtöbbet mesélni.