Szertorna Diákolimpia Országos Elődöntő fiú
Most szombaton rendezték meg a Torna Diákolimpia Országos elődöntőjét a TF torna termében, ahová fiú csapatunk tovább jutott.
Nagyon jó körülmények között tudtunk versenyezni, úgy ahogy tavaly is, szerencsére ismerős terepen. Most sajnos volt egy sérülésünk is, ami szerencsére nem komoly, de picit rányomta a hangulatát a versenyre. Sok csapat indult már itt az elődöntőn, így mi a második fordulóban kerültünk sorra és pihenővel kezdtünk, talaj, gyűrű, ugrás és korlát szersorrendben. A gyűrű még mindig gyenge pont, de fiaink hősiesen végigküzdötték, és 10.helyen végeztünk!
Csapat tagjai a sok betegség miatt Kuzniarski Domonkos, Hegyi Gergő és Pék Botond.
Gratulálok fiúk, szép eredmény, hogy idáig eljutottunk! KIDS-en folytatjuk.
Gyulainé Poczik Zsuzsa













