Nagytábor 2024 – a közösség ereje

Immáron ötödik alkalommal gyűlt össze 90 EKG-s diák Fonyódon, a Balaton közvetlen partján, hogy tanáraikkal egy felejthetetlen (és hőhullámos) hetet töltsenek el közösen. A tábor végén mindenki leírhatta véleményét e hétről, szerencsére bátran fogalmazódtak meg kritikák, melyekből a szervezők is tanulhatnak, de alapvetően pozitív visszajelzések érkeztek. Az alábbiakban olvashatnak ezekből ízelítőt:

 

Köszönöm a lehetőséget, hogy jöhettem! A keszthelyi kirándulás nagyon tetszett, sőt igazából az egész fantasztikus volt!

Köszönjük szépen!

Papp Kincső

 

Tanár úr nagyon szépen köszönöm, hogy már a 4. alkalommal vehettem részt ezen a remek táboron, ahol csomó szép emléket gyűjtöttem. Az idei táborral is nagyon meg voltam elégedve. Nagyon jók voltak a programok, és nagyon jó volt, hogy bevonták az ifiket is. Az egyetlen problémám az a fogadással volt, nem azért, mert a csapatom vesztett (mert engem tényleg nem annyira érdekel, hogy milyen helyezést értünk el). De a csapatomnak biztos nem mindegy. És nem akarok változtatni az eredményen, de szerintem ez a fogadósdi elrontotta a tábor értelmét, ami az, hogy a csapatok nap mint nap összemérik képességeiket és a végén a legjobb csapat győz. Az ötlet jó volt, csak szerintem nem lett rendesen átgondolva. Tényleg csak a csapatot sajnáljuk, hogy egy hétig küzdöttek, a hangjuk is elment, lesérültek és tették mindezt gyakorlatilag a semmiért. 

Üdv, Ambrus 

 

Ez egy nagyon jól szervezett tábor és nem tudok belekötni semmibe, mert minden úgy volt jó, ahogy volt. Jövőre lehetne éjszakai fürdés a Balatonban, biztosan mindenki élvezné. Összességében a nyár egyik legjobb élménye marad, és a kedvencem a közösség volt, úgy, mint eddig minden évben. 

Lacz Vanda

 

Összességében nagyon tetszett a tábor, a keszthelyi kirándulás (a Marcipánmúzeum kivételével :D) nagyon jó és érdekes volt. Viszont negatívként, nekem furcsa hogy ilyen sok múlik szerencsejátékon a végén: pl. ha egy csapat egész héten sereghajtó, de jól tippelnek, toronymagasan nyernek? Nem egészen fair azokkal szemben, akik végig keményen szerezték a pontokat. Ha egy 50-60 pontot lehetne ezzel a fogadással szerezni, az jópofa lenne, de így szerintem nagyon nagy túlzás és lényegében egy az egyben hazárdjáték az egész. De a nap végén, ez egy jól szervezett (katolikus!!!) tábor!! Hajrá lilák (és zöldek)

Csernyánszky Réka

 

Összességében tetszett a tábor, nem volt túl nagy újdonság, tekintve, hogy ez már a negyedik évem volt idén. A programok jók voltak, már megszoktam őket nagyjából. Az egyetlen negatívum talán, hogy az időjárásra figyelhetnének egy kicsit. Jobb lenne enyhébb időben kirándulni menni, nem a legmelegebb napon… Ezen kívül ez tényleg egy jól szervezett tábor :).

Tisztelettel; Vaskovics Ágnes 

 

Szerintem ez egy nagyon jól megszervezett tábor. Nagyon jó, hogy idén sokkal többet tudtunk fürödni a nagy meleg ellenére. Az idő „gatyaszottyantóan” meleg volt, de a hangulat miatt meg a csapat miatt megérte. A legjobbak mindig a csapatos versenyek. Köszönjük, hogy ilyen programokat szerveztek, ami építette a csapatot és a közösséget.

Matisz-Szentgyörgyi Míra Cseresznye

 

Én nagyon élveztem a tábort. Egyedül annyit kérnék, hogy jövőre több információt kapjanak az ifik a betegséggel küzdő gyerekekről. 

Köszönök Mindent!

Horváth Marci

 

Kedves tanár úr 

Nekem minden tetszett, és köszönök minden segítséget, és hogy ifi lehettem.

Erdős Fülöp Kartal 

 

Eleinte nehezen szoktam vissza a táborhoz, és kicsit mormogtam is magamban, viszont végül megszerettem, és már könnyen ment. 

Ami nem tetszett: legelőször az, hogy a barátaimmal nem egy ifi csapatba osztottak ( de ettől eltekintek, mert részben én is hibás vagyok), meg hogy 39 fokban kellett keresgélni Keszthelyen. A fürdést illetően örültem, hogy sokkal több alkalom volt rá, mint eddig, és szerintem azzal se lenne semmi probléma, ha ez egy állandó opció lenne. Egyedül az alvás és takarodó, aminek a rendszerével nem értek egyet, mivel szerintem zuhanyzással együtt kevés időnk van aludni, ha a zsolozsmázókra is tekintettel vagyunk.

Ami nem az Ön, hanem a tábor hibája a kényelmetlen, vékony matracú, kemény ágyak, és a többnyire sótlan ételek, (bár szívesen kimentem volna a szomszéd büfébe enni egy finom strand ,,kaját” mert kevés és nem a legjobb ízű a vacsora).

Ami tetszett: Éjszakai túrára nem tudtam még eljutni, de nagyon jól éreztem magam, a Balaton is jó volt, valamint a melegtől eltekintve hatalmas élmény volt a keszthelyi kastélyt látni, és személy szerint támogatom az ilyen kulturális programokat a tábor életében. A sportnap is rendesen volt kezelve, a fiú – lány arányok nem voltak hátrányosak, én a szabályokat ( például: lány gól 2 pontot ér) igazságosnak találtam. A karaoke és a ki mit tud is remek programnak bizonyultak számomra, valamint értékeltem azt is, hogy nem volt probléma belőle, ha valaki nem akart valamin részt venni, és engedték, hogy pihenjen.

Összességében többnyire élveztem a tábort, köszönöm szépen az élményeket.

Tisztelettel: Vaskovics Áron 

 

Nagyon jó volt az idei tábor. A csapatjátékok, a sportnap és az esti programok is rendkívül jók voltak. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, hogy a kiránduláson (Keszthely) el volt számolva az idő. Legközelebb lehetne több időt szánni az ilyen csapatos túrákra, kihívásokra.

Összességében nagyon jó volt, köszönjük!!!

Kata

 

Köszönöm Neked ezt a tábort, nagyon tetszettek a programok.

Annyi volt benne a rossz, hogy kevés volt a kaja meg a büfébe se volt szendvics meg ilyenek.

Salacz Csongor

 

Nekem nagyon tetszett/tetszik a tábor. A programok nagyon jók voltak, a meleg ellen meg nem tudtunk mit tenni. Kritikának talán a korán kelést mondanám, de tudom, hogy az fontos és nem is szánom igazi kritikának. Örülök, hogy idén többet tudtunk fürdeni és hogy a tanárok is bekapcsolódnak egyre jobban például az esti just dance-be és a karaoke partiba is.

Zelma

 

Nagyon köszönöm szépen a teljes tanári karnak eme fantasztikus és elképesztő tábort. A meleg rajtunk sokszor kifogott, vagy csak egy hatalmas megpróbáltatást állított elénk, de a tábor egésze szerintem tökéletes volt éljenek és győzzenek a FEHÉREK!!

Nagy Levente

 

Nagyon köszönjük a tábort! Szerintem nagyon jó volt, nagyon élveztem a fürdéseket és a sportnapokat. 

A kirándulásokat kicsit nehezebben bírtam, de jó volt az is, mert azokkal lehettem, akikkel szerettem beszélgetni. Egy szónak száz a vége köszönjük!

Szekér András