Lengyel testvérisolai látogatás – 2023

Witamy w Polsce! Vagyis Üdvözlünk Lengyelországban! Ez volt az a mondat, ami többségünknél elhangzott mikor találkoztunk a fogadó családokkal, de ha nem is, hát láthattuk ezt a mondatot a telefonunkon, amikor Lengyelországba értünk.  

Október 9-én, hétfőn, indulásunk napján hűvös reggelre keltünk. Az esős őszi hangulat ellenére iskolánk közel 40 diákja és 3 tanárunk lelkesen vágott neki az alig 8 órás utazásnak, amelynek úticélja Żegocina volt. A buszon csak fokozódott az izgalom bennünk: hogyha családhoz kerülünk, vajon kikhez és hogy milyen lesz? Szerencsére Pácz tanár úrmegnyugtatott minket, bárhova is kerülünk, biztosan jó lesz, és igaza lett. Nagyjából este 6 körül értünk a testvériskolánkhoz: a Szent Hedvig Királynő Középiskolához. Az iskola előtt már vártak minket a lengyel családok. A kölcsönös üdvözlést követően ki-ki elment a fogadó családjával, vagy Pista bácsival (a buszvezetőnkkel) és a tanárokkal a szállására. Első este öröm volt látni a régi barátokat vagy éppen újakat szerezni.  

Kedden mi is beültünk a lengyel iskolapadba, ahol elsőként egy művészeti órán vettünk részt, majd megtanultunk pár lengyel táncot. Viszonzásul Jávor Balázs tanár úr vezetésével mi is megtanítottuk házigazdáinknak az „ördög útja” nevű magyar táncot. Később felültünk a buszra és krakkói városnézésünk előtt még meglátogattuk az ASTOR nevű robottervező céget. Itt csak kerestük a megfelelő szavakat arra, hogy egy robot hogyan lehet képes ennyi mindenre? Talán a válasz az, hogy „mert ez a jövő”. Krakkóban Aranka néni idegenvezetésével mentünk körbe a város nagyrészén és még a Magyar Főkonzulátushoz is be tudtunk nézni közben, ahol Dr. Gerencsér Tibor főkonzul tartott előadást a lengyel – magyar kapcsolatokról. A Flórián-kapun átlépve egészen a 14. századig repültünk vissza Krakkó óvárosában. A főtéren található Krakkó két jellegzetessége: a posztócsarnok és a felemás tornyú Mária–templom. Utóbbi egyik tornyából óránként felhangzik az 1241-es tatár támadás emlékét őrző harsonaszóló.  

Kiadós alvás után szerdán Tarnowskie Góry városába mentünk, ahol meglátogattuk Lengyelország egyik legnagyobb ezüstbányáját, amely az UNESCO listáján is szerepel. Egy hatalmas bányába érkeztünk, 40 méterrel a föld alá, ahol azonban a néhol mindössze 140 centiméteres belmagasság pont elég volt arra, hogy az óvatlanok többször is beüthessék a  fejüket. Szerencsére volt rajtunk védősisak. Betekintést nyerhettünk a bányászok fáradtságos és sokszor veszélyekkel teli életébe.  Érdekes volt elképzelni, hogy a legtöbb velem egykorú vagy fiatalabb fiú, ha pár századdal korábban élt volna, már éppen a bányában dolgozhatna. A több kilométeres séta után a bányában beültünk ladikjainkba és a meglehetősen hideg vízen a magyar énekek mellett és a szűk falak között csörlő segítségével áthúztak minket egy másik alagútrendszerbe. A bányalátogatás után egy kisebb kirándulásra indultunk a környéken, ahol felkerestük a bányához szorosan kapcsolódó fekete pisztráng nevű helyet (lengyelül Sztolnia Czarnego  Pstrąga). Itt hosszú csigalépcsőzés után megérkeztünk egy dolomitkőből készült ovális alakú alagútba, ahol szintén csónakba szálltunk. Ez más volt, mint az első ladikozás, mert itt közel 600 méteren keresztül kézi erővel hajtották a ladikokat. Természetesen itt is magyar nótáktól visszhangzott a járat.

Csütörtökön először az iskolába mentünk, ahol a lengyel határőr osztály diákjai katonai bemutatót tartottak nekünk Ziobrowski ezredes vezetésével. Egy kis testmozgásra is sor került: megtanítottak minket pár karate mozdulatra és rúgástechnikára. A jellegzetes lengyel ízvilágot tükröző iskolai ebéd után újra útnak indultunk. Napunk második és harmadik programja a Lipnica Murowana nevezetességeinek és az iwkowai kilátótoronynak a megtekintése volt. Lipnica a csapatunk egy részének már nem volt újdonság, mert ők az ottani apácák által fenntartott diákszállás vendégszeretetét élvezték. Körbevezettek minket előbb a régi, 12. századi, majd a 20. századi Szent András templomban. Fülhallgató segítségével, angol nyelven kaptunk idegenvezetést. Természetesen Cserkuti Zsuzsanna tanárnő mindenkinek segített, aki valamilyen angol kifejezést nem ismert. Lipnica városa után nekivágtunk az iwkowai kilátó meghódításának. A közel 2,5 kilométeres út többek számára megerőltetőnek bizonyult. Teljesen elfáradtunk, mire megmásztuk a gyorsan emelkedő hegyet. Ráadásul a kilátó tetejéhez még vagy 30 métert kellett lépcsőznünk, de ez már meg se kottyant nekünk a pár száz méter szintemelkedés után. A csodálatos kilátás végül kárpótolt minket a sok mászásért. Megérte felmenni még akkor is, ha valaki tériszonyos. Az utolsó estén több fogadó családnál együtt sütögettünk vagy tábortüzet raktunk és énekelgettünk. Ez esetemben is így volt, a család jóvoltából még pár iskolatársunkat is elhívtuk a diákszállóból. 

 A búcsú mindig kicsit szomorú és ez utolsó napunkon, pénteken sem volt másként. A közös csoportkép után el kellett búcsúznunk testvériskolánktól és fogadó diákjaitól, családjaitól. Rengeteg élménnyel, nevetéssel és tudással tértünk vissza Budapestre, ahol már nagy örömmel vártak minket saját családjaink.  

Szeretnénk megköszönni Kisfaludyné Balogh Fruzsina, Zsolt Péterné Tóth Andrea  tanárnőknek és a Szent Hedvig Királynő Középiskolának a kitűnő szervezést. Kisérő  tanárainknak pedig, hogy felejthetetlen hetet tölthettünk Lengyelországban. Reméljük, még nagyon sokáig fennmarad a lengyel testvériskolai kapcsolatunk! 

Írta: Korencsi Gergely, 12.A 

„Nekem régóta bakancslistán volt, hogy eljussak Lengyelországba. Ez egy örök emlék fog maradni. A család, akik befogadtak, nagy szeretettel, és örömmel vártak engem. Emellett  az angolt is jól tudtam használni.” – Mezei Noel, 12.D 

„Többször is jártam már Lengyelországban, de az idei évben nagyon jól éreztem magam.  Lengyel fogadó családunk nagy örömmel és szeretettel vár minket. A programok nagyon érdekesek voltak számomra.” – Barabás Dávid Miksa,11.D