Irodalmi pályázat 2025

Az EKG tanári karának humán munkaközössége irodalmi pályázatot hirdet vers- és prózaíróknak. A pályázat jeligés, tematikája kötetlen. A pályázók pályaműveiket elektronikus úton, az elektrokardiograf@egyetemi.com címre nyújtsák be. A pályázat zárásának határideje: 2025. január 22., a magyar kultúra napja. Eredményhirdetés: 2025. február 7-én, az EKG művészeti napjai keretében.

Részletek a plakátokon! Kedvcsinálónak egy miniesszé N. N. tollából…! 

 

A tehetségről

„A fickó igazi őstehetség.” Gyakran lehet hallani ezt a mondatot. Mondják sportolókra, zenészekre, bárkire. Aki ki tud emelkedni az „átlagemberek” közül.

Az első kötekedő, filozófus kérdés: „Na és ki számít átlagembernek? Mi az, hogy átlagos? Milyen az?”. Bizony, ezek jogos kérdések. Ugyanis, ha azt mondjuk: „átlagember”, az azt jelenti, hogy olyan, mint bárki más. De senki nem olyan, mint más!

A tehetséges embereket sokkal könnyebb meghatározni. Valóban? Mert a tehetséges kiemelkedő, jól megy neki valami, sőt jobban, mint másnak. De vajon ez elég? Nem! A tehetség nem elég ahhoz, hogy azonnal a csúcsra repítsen: ahhoz kell, hogy önbizalmat adjon küzdeni.

Habár ez sem ilyen egyszerű. Az ember azt szereti csinálni, amihez van érzéke; arra koncentrál, amit élvez. Csakhogy, ha semmiben nem vagy elég jó ahhoz, hogy egyértelműen ki tudd jelenteni: „én ezt akarom csinálni, ebben vagyok jó”, akkor teljesen mindegy, mit csinálsz. Mert mindig lesz egy sunyi kis hang: „lehet, hogy másban jobb lennél, ne pazarold az időd erre, keresd meg az igazi helyed”. És a másik hang: „ne hagyd abba, csak többet kéne ezzel foglalkoznod, és tudnál fejlődni”. Ilyenkor kerül patthelyzetbe az ember. Hacsak nem elég bátor, hogy döntsön.

Jobb esetben, ha az ember tisztán látja a célt, két eset van. Az első, a ritka, a száz évben egyszeri, talentummal született személy. Aki valóban a sors kegyeltje, és minimális erőbefektetéssel, bármit elérhet. A második a fanatikus. A fanatikus születésétől fogva tudja, mit akar. AKARJA! Ez a kulcsszó. Talán ez még nagyobb csoda, mint a millióból egy tehetséges. Mert igazából nem elérni a célt a legnehezebb, hanem megtalálni a megfelelőt. Van még más összetevő is: tisztelet, tudásvágy, céltudatosság, alázat, de az akarat a mozgatórugó.

Bár, bátran állíthatom, a félelem is motiváló tud lenni. A tehetséget nem csak áldásnak, de átoknak is nevezik. Nincs buzdítóbb, mint az elvárások egyre nehezedő súlya. Minél magasabbra „repül” valaki, annál nagyobbak az elvárások – és a bukás lehetősége. Ami még hajtja egy-egy terület fenevadjait, az a halhatatlanság. Nagy szó, akár csak szakmán belül, ha nem is az egész világon, de ismertnek lenni. Világítótornya lenni, az utánunk következőknek.

Tehát ha valaha azt mondanánk valakire „Igazi tehetség”, gondoljunk bele, kit illettünk ennek a jelzőnek, a mázsás súlyával. Ha esetleg azon szerencsések közé tartoznánk, akik valóban a ritka fehér hollóval élünk egy évszázadban, akkor helyes szót használtunk. Ám ha a valószínűbb eset áll fenn, mégpedig, hogy egy figyelemreméltó kitartással rendelkező személyt neveztünk így, akkor talán próbáljuk – nem saját lustaságunk, párnás fotelében ücsörögve – nyugtatgatni magunkat azzal, hogy valakinek azért megy jobban, mert „tehetséges”.

 

N. N.