Intermezzo – egy felvidéki kirándulás margójára

Hála a drágalátós Lili idegenvezetőnknek, 1 órás csúszással indultunk el hosszú kalandokkal teli utunkra. Rendkívül türelmes és nagy tudású Lali Bá (alias busz sofőr bácsi) kormányozta Mercedes-Benz buszunkat az élet tengerén, míg mi eveztünk a Dunajec felszínén. Miss Viktória kedves, Viki néni, Tanci néni – vagy akár hogy is hívjuk – az biztos, hogy jól viseli a folytonos bókokat és a kretén mumusokat. Egy igazi túlélő volt a sokak között. Piciny közösségünk hamar befogadta, még udvarlója is akadt. Mr. Dénes – Devich Dénes, akinek a kezéhez állandóan telefon ragad. Még a Dunajec tutaján is képesek voltak felhívni Ő méltóságát, és időt, energiát nem kímélve szervezte meg nekünk e fantasztikus kirándulást, amiért azt gondolom, hogy az egész 10.A nevében köszönetet mondhatunk.

Hétfő

Hajnalok hajnalán reggeli 6:45 gyülekező a Batthyány téren, majd egy kínkeserves óra múlva megindultunk a Felvidék, második otthonunk felé Kassára, ahol még a szél is szebb jövőről beszél. Itt megtekinthettük a fenséges Rákóczi fejedelem végső nyughelyét. Végrendelete tiszteletben tartására anyja mellé fektették az idők végezetéig. Rodostói ház – II. Rákóczi Ferenc emlékháznál volt igazán az első állomásunk, ahol szűz fényképező gépem ellőtte első képét. Ezek után a dómban megkoszorúztuk a nagyságos fejedelem, valamint édesanyja, a munkácsi hős Zrínyi Ilona, és gróf Bercsényi Miklós generális szarkofágját. Ezek után Közép-Európa legnagyobb lovag várát mászhattuk meg. Ily csodás és óriási építményt még Don Quijote is megirigyelte volna. Jómagam is megmásztam falait, majd a biztonsági őrök tessékeltek le onnét felülről. A csoportkép természetesen itt sem maradhatott el, Devich Tanár úr készítette a csodafonjával.

Kedd

Ezt a napot egy bőséges vajas kaláccsal indítottuk, majd nekiláttunk a végtelennek tűnő sétának, a hegynek felfelé. De még mi elött neki vágtunk volna a csúcsnak, természetesen megnéztünk egy templomot, mert egy nap nem elég megnézni hármat belőle…khm izé na szóval, de ez nem akármilyen templom volt, hanem az egész fából készült. A mennyezetét meg káprázatos festmények uralták teljes egészében. Egy szög sem található az egész épületben, és 4 darab masszív faragott oszlop tartja fejünk felett az eget. Majd a kinti térről csodálatos kilátásban engedhettük meg szemeinket gyönyörködtetni, ki a havas Tátra csúcsit kémlelte, ki pedig épp a helyi iskola tanulóival váltott Instagram profilt, mindezt ablakon pappírral kidobálós módszerrel fűszerezve. Mindezek után ismételten megmászhattunk egy újabb várat, az ólublóit, amit még Artúr király is megirigyelt volna, ha épp nem lett volna elfoglalva a szent kehely felkutatásával.

Szerda

Most kaptam egy infót miszerint nem kedden volt a túra, hanem szerdán. Így hát ma mentünk el túrázni és hát hol máshol, mint hogy nem a leges legelső barlangban kedves barátom elhagyta az oly szeretett bicskáját, majd miután könnyes búcsút vettünk tőle, nekivágtunk a hegynek, akarom mondani nekivágtunk volna, ha az első 10 méter után valakinek ki nem rándult volna a bokácskája. Na, de hősiesen mindenki felküzdötte magát csiga tempóban a sziklafal kopár kobakjának egészen a tetejére. Ahol a kilátás magáért beszélt. Majd lefele jövet természetesen eltévedtünk – nem is tudom ki miatt. Miután megtaláltuk Besztercebányát, volt kőkemény 1 óránk szétnézni, ami semmire nem volt elég csak egy valamire: újból eltévedni. Acél koporsók mellett is mentünk el, amikre természetesen fel kellett, hogy csimpaszkodjunk (tankok). Majd a téren fakultatívan megtekinthettünk egy templomot, ezúttal megint csak belülről és jobbnál jobb énekekkel dicsértük az Urat. Második szállásunk felé vettük az irányt (illetve mindenki azt hitte), de nem: újból eltévedtünk – Szlovákiában ugyanis két Lucky van, és mi a rosszba mentünk…. És ami nem maradhat el egy kirándulásról sem, az természetesen a szakadó záporeső, ami egyenest az istenek szeméből hullott nyakunkba. Fenséges lakomával vártak bennünket s jó meleg ágyakba bugyolálhatta be magát mindenki éjszakéra. De persze itt sem ment minden simán, mert épp egy társasjáték kellős közepibe elment az áram az egész faluban.

Csütörtök

Gyertyafényes reggelire és ragyogó napsütésre virradtunk. Ezután elbúcsúztunk egyéjszakás kalandunk helyszínétől s nekivágtunk Körmöcbányának és Selmecbányának, hogy feltérképezzük. A két bányavárosban felmásztunk mindenhová, még oda is ahova nem kellett volna. Így pont miattam megszólat egy akkora harang a fejem búbja felett, hogy a helyi kasszás néni kivágta a balhét, hogy hogy merészelünk fölmenni a haranghoz és nem mellesleg azt meg is szólítani. Majd felmentünk egy várba, ahol ismét találtunk egy óriásian nagy harangot, de azt már nem mertük megkongatni. Ezek után volt időnk még a főtéren bohóckodni egy jót, majd felbaktattunk a hegy túloldalán lévő kálváriára.

Péntek

Sárga-kastélyban berendezett Csallóköz múzeumot látogattuk meg a nap első eseményeként. Utána átbuszoztunk egy fatákolmányhoz, miről később kiderült, hogy egy vízimalom volt. Majd átkeltünk egy hídon kézzel, vagyis csak majdnem, mert hát beleestem egy egészen picikét csak. Majd egy közeli réten úgy 2 kilométernyire métáztunk egy fergetegeset. Játék végére meg is száradt az összes ruhaneműm. Pozsony városát is megkémleltük úgy egészen közelről. És nekivágtunk a haza vezető útnak.

Lauer Laci

10.a