A Határtalanul program keretében a Budapesti egyetemi Katolikus Gimnázium végzős diákjai Délvidéken jártak.

Iskolánkból végzős diákok, a 12.a osztály tanulói hat napos osztálykiránduláson vettek részt, mely során Szabadkáról indulva felfedezték a közeli és távoli látnivalókat, emlékhelyeket.
Az első nap (vasárnap,november 27-én) reggel találkoztunk a Batthyány téren. Nyolc óra körül sikeresen el tudtunk indulni, hiszen mindenki szinte pontosan érkezett. Szerencsére az autópályán semmiféle dugó, fennakadás nem volt, ezért jól lehetett haladni. Utazás közben a diákok előadásait hallgathattuk, majd volt, aki már a közelgő érettségi lázában égve, tételeket tanult, de olyan is volt, aki inkább pihent. 3 óra buszozás után elérkeztünk Szeged városához, ,ahol rövid sétát tettünk a belvárosban, megtekintettük a Dómot, amelybe belépve még papi áldást is kaptunk. A Dóm előtti karácsonyi vásárban sétálva a különböző kézműves termékek, a forralt bor illata, a betlehem, a karácsonyi dalok az adventi hangulatot idézte elénk. A határátlépés utáni első állomásunk a Palicsi tó volt, melynek partján rövid sétát tettünk. A palicsi tó aranykora a XIX. század elején kezdődött, amikor a szabadkaiak erdőket telepítettek a tó köré, és padokkal, szökőkutakkal tarkított parkot alakítottak ki. A századelőn külön női és férfi strandot létesítettek, az előzőt úgy kialakítva, hogy az öbölben fürdőzők minél inkább el legyenek takarva a kíváncsi szemek elöl. Bár a kisváros az autópályától alig pár percre fekszik, még ma is igazi békebeli, nyugodt hangulata van. A régi pompás villák, építmények (Vigadó, Bagolyvár) fénye ugyan már megkopott, de még így is van egy kis dekadenciával vegyes nosztalgikus hangulata a sétánynak. A park építményeinek többsége mindössze tíz év alatt, 1902 és 1912 között épült fel.
Palics arról is nevezetes, hogy Vermes Lajos, egy lelkes szabadkai fiatalember 1878-tól olimpiai versenyeket szervezett itt. A nyaranta tartott versenyeken változatos atlétikai és szertorna versenyszámok voltak, továbbá vívás, kerékpározás, gyalogjárás, küzdősportok és még hosszasan sorolhatnám. Volt belépő, fogadóirodák, bőkezű díjak és színes külsőségek – a játékok hatalmas népszerűségnek örvendtek. Vermes Lajos szobránál az ő életéről az osztályunkba járó leszármazott diák mesélt sok érdekességet. A tartalmas éta után ismét buszra szálltunk, s rövid buszozás után megérkeztünk szálláshelyünkre. Mellbevágó élmény volt a szállásra belépve, hogy az étteremben lévő vendégek mindegyik dohányzott. Később megtudtuk, hogy ez nem csak a sportcsarnokokban, hanem az éttermekben, szálláshelyeken is mindennapos. A szobák kiosztása után elfogyasztottuk bőséges vacsorákat, majd az aznapi focimérkőzés megtekintése után imával zártuk a napot.
Hétfő reggel, mikor felébredtünk Szabadkán, a vacsorához hasonlóan bőséges reggelivel indítottuk a napot. Ezen a napon Szabadka városát fedeztük fel, melyben szakavatott idegenvezetőnk Boris kalauzolt minket. A történelmi Magyarországon – Nagyvárad mellett – leginkább Szabadkán alkot egységes városképet a szecesszió. A Városháza előtti téren találkoztunk vele, s a két órás gyalogos városnézés során szinte mindent megmutatott a városban, s sok érdekességet, történetet hallottunk tőle. Bebarangoltuk a belváros utcáit, és hosszan megcsodáltuk egy-egy különleges épület homlokzatát, a gyakran Zsolnay-kerámiából készített színes díszítéseket. A város központja és jelképe az 1910 és 1912 között, Jakab Dezső és Komor Marcell tervei alapján épült városháza, amely előtt Zsolnay-kerámiákkal ékesített szökőkutak csörgedeznek. A földszint egyik sarkában kapott helyet a McDonalds, amely nem változtatva a hely stílusán, századelőt idéző asztalokkal és székekkel rendezkedett be.
Természetesen a diákok kérdésére is lelkesen válaszolt. Késő délután a rövid szabad idő után érkeztünk a szállásunkra, ahol az előző naphoz hasonlóan finom vacsora várt minket. Az estét volt, aki meccsnézéssel, volt, aki játékkal vagy tanulással, s volt, aki beszélgetéssel töltötte. Az esti imát ezen a napon a lányok vezették.
Másnap, kedden, ismét Szabadkán, a Városházánál kezdtük a napot. Lehetőségünk nyílt arra, hogy megtekintsük a szecesszió eme gyönyörű emlékét belülről is. A 20. század elején Szabadka (Subotica) a történelmi Magyarország harmadik legnagyobb városa volt, lakossága – bár nagy részük hajdanán a város környéki tanyákon élt – megközelítette a mai 100 ezer főt. Nem csoda, hogy a városvezetés egy igazi nagyvároshoz méltó, és – szakítva a barokk hagyományokkal – a kor legmodernebb építészeti irányzatát követő városházát építtetett. A Zsolnay-kerámiával fedett, belülről stilizált tulipán-, napraforgó és egyéb virágmotívumokkal „végighímzett” épület szíve a díszterem. Itt megcsodáltuk a Róth Miksa budapesti műhelyében készített színes üvegablakokat, amelyekhez a gödöllői művésztelephez tartozó Nagy Sándor rajzai szolgáltak alapul. Középen a történelmi Magyarország területén ma már ritkán ábrázolt két Habsburg uralkodó, Ferenc József és a magyar Szent Koronát viselő Mária Terézia alakja tűnt fel. Ez utóbbi ábrázolását az indokolja, hogy Szabadka a királynő uralkodásának idején, 1779-ben lett szabad királyi város, sokáig Maria Theresiopolisnak is nevezték. A kétoldalt látható ablakokon Árpád, illetve a legnagyobb magyar királyok, Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, Nagy Lajos és Mátyás, míg az egymással szemközti ablakokon Hunyadi, Werbőczy, Rákóczi, illetve Széchenyi, Deák és Kossuth alakjai kelnek életre. A Városháza alapos bebarangolása után a Zsinagóga felé indultunk. Itt már nem idegenvezetőnk segítségével, hanem egyénileg tekintettük meg a zsidó imaházat. Szabadka többi szecessziós épülete közül feltétlenül figyelmet érdelem a közelmúltban álomszépen felújított zsinagóga (1902). Szintén Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján épült, ennek a kupoláját is Zsolnay-cserepekkel fedték le és üvegablakait Róth Miksa műhelyében készítették. A zsinagógába belépve egy valódi „mézeskalácsházba” érkezünk, ahol szinte mindent beborítanak a népi növény- és virágmotívumok. A látvány igen jól kifejezi az akkoriban közel 4000 főt számláló szabadkai zsidó polgárság prosperitását, a magyar népi kultúrával és egyúttal a kor legmodernebbnek számító építészeti irányzatával, a szecesszióval való azonosulását. A történelmi Magyarország második legnagyobb, 1400 főre tervezett zsinagógáját egyébként eredetileg Szegedre szánták, de az ottani városvezetés inkább Baumhorn Lipót visszafogottabb terveit fogadta el, s így épült meg Szabadkán a jelenlegi Zsinagóga.
Délután buszra szálltunk, s Topolya városát is érintve egészen Zentáig utaztunk. Itt a helyi történész, történelemtanár tartott nekünk egy fantasztikus és lebilincselő előadást a településről. Majd a Városházán tartott beszámoló után gyalogosan is megtekintettük a látnivalókat. A Zentai csata emlékművénél közösen énekeltük el a Himnuszt. A hazafelé vezető úton, melynek során Magyarkanizsán és Horgoson is áthaladtunk, volt aki már aludt, s a szállásunkra hazaérkezve a finom vacsora és az esti ima után fáradtan pihentünk le.
Szerdán hosszú út várt ránk, hiszen egészen Belgrádi, Szerbia fővárosáig utaztunk. Belgrád a harmadik legnagyobb Duna-parti város (Budapest és Bécs után). Dinamikus, sok történelmi balsors után jobb életre törekvő nagyváros, zömében 20. századi épületekkel. Pedig Belgrád az egyik legrégebbi európai település (időszámítás előtt a 3. században már lakták) A szerb fővárosnak közel 1,4 millió lakosa van. Belgrád „fehér várost” jelent (beo a fehér és grad a város). A főváros lakossága eléggé homogén, 90 százalékban szerbek lakják. 1999-ben a NATO alaposan lebombázta Belgrádot, hogy kompromisszumokra kényszerítse az akkori jugoszláv vezetést. Belgrád sok kárt szenvedett és a bombázások nyomai itt-ott még mindig láthatók.
A városba érkezvén a Szent Száva Székesegyháznál, legmonumentálisabb épületénél, a városkép jellegzetességénél várta az osztályt. Belgrád egyetlenegy magyar idegenvezetője, s a nap során ő mutatta meg nekünk a települést, s nevezetességeinek egy részét. Belgrád egyik ékköve a Szent Száva-templom, amely a Balkán-félsziget legnagyobb ortodox temploma, akár tízezren is elférnek benne. A templom alapítója és névadója Szent Száva, a középkori Szerbia és a szerb ortodox egyház jelentős alakja. A vračari fennsíkon épült, ahol Száva földi maradványait Koca Szinán pasa oszmán nagyvezír 1595-ben elégette. A belgrádi Szent Száva-templom a legnagyobb ortodox templomépület a világon. A szerb ortodox egyház alapítójáról,Szent Száváról nevezték el és neki is szentelték. A világ legrégebben épülő pravoszláv templomát 1895-ben kezdték el építeni. Méreteit tekintve 91 méter hosszú és 81 méter széles, 70 méter magas, a kupolán található aranyozott kereszt pedig 12 méter. Alapterülete 3500 m2. A Szent Száva-templom építésének ötlete először 1895-ben merült fel, helyszínnek pedig a Belgrád középpontjában található Vračar-fennsíkot választották, mégpedig azért, mert Koca Szinán pasa oszmán nagyvezír 1595-ben ott égette el Szent Száva földi maradványait, valamint a szerb ortodox egyház alapítójának ereklyéit. A munkálatok elkezdése az 1912-1913. évi balkáni háború, majd az első világháború kitörése miatt ugyancsak tovább halasztódott.1935-ben elkezdték az építkezéseket, ezúttal azonban a második világháború kirobbanása szólt közbe. 1985-ben folytatódhatott csak az építkezés, miután a helyszínt újból felszentelték. Az 1989-ben helyezték rá az épületre a 4 tonna súlyú kupolát, amely a város minden oldaláról látható. 1992-ben az időközben államosított templom majdhogy nem teljes egészében elkészült, azonban ezúttal a délszláv háború kitörése akadályozta ezt meg. A templom megtekintése után busszal tekintettük meg Belgrád belvárosát, melynek során elhaladtunk a Parlament épülete előtt, megtekintettük a város vásárlóutcáját és a mementóként megtartott lebombázott épületek mellett is. A buszból a Kalemegdán erdőnél szálltunk ki, s idegenvezetőnk segítségével bebarangoltuk a nándorfehérvári várat, s újraéltük a csata egyes jeleneteit is. A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye, amelynek során 1456. július 4–21. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán a nagy túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd a védőkhöz 12 ezer katonájával időközben csatlakozó Hunyadi János vezetésével, Kapisztrán János 30–35 ezer keresztesével közösen július 22-én, a vár melletti csatában legyőzték a törököket. II. Mehmed július 4-én vette ostrom alá a Szilágyi Mihály 7 ezres serege által védett várat. Az addig 12 ezer fős haderejével a vártól elzártan állomásozó Hunyadi János egy július 14-én zajlott ütközetben áttörte a török hajózárat a Dunán, és csatlakozott sógora, Szilágyi Mihály várat védő seregéhez. Az egyesült magyar sereg július 21-én visszaverte II. Mehmed támadását, majd július 22-én kitört a várból, és az akkor már 70 éves, Kapisztrán János ferences szerzetes irányítása alatt álló keresztesek segítségével vereséget mért a török hadseregre, melyet időközben pestis és ellátási nehézségek is sújtottak. Az eseményt a magyar hadtörténelem – tekintettel kivívásának körülményeire és hosszú távú következményeire, illetve nemzetközi jelentőségére – az egyik legjelentősebb magyar győzelemként tartja számon. A győzelem mintegy hetven évre megállította a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását. A csatát megelőzően pápai rendelettel bevezetett déli harangszó a keresztény világban azóta a nándorfehérvári diadalra emlékeztet. III. Kallixtusz pápa augusztus 6-án szerzett tudomást a kereszténység e természetfölöttinek látszó győzelméről a pogány betolakodókon, így 1457-től erre a napra tette Krisztus színeváltozása ünnepét. Az 1456-os diadal emlékkövénél ismét elénekeltük a Himnuszt. A hosszú, de tartalmas nap után ismét buszra szálltunk, s a szálláshelyünkre érkezve jólesett a finom, meleg vacsora, s az esti ima után mindenki gyorsan álomba szenderült.
December első napján ismét busszal utaztunk. Ezen a napon Újvidék volt a cél. Újvidék, korábban Péterváradi Sánc, város Szerbiában, a Vajdaság Autonóm Tartomány székvárosa és a Dél-bácskai körzet adminisztratív központja. A város Bácska és Szerémség határán, a Duna bal partján, a Tarcal-hegység északi lejtőin fekszik. Manapság Szerbia második legnagyobb városa Belgrád után. Vajdaság 1,9 milliós lakosságának közel egyötöde él itt. Újvidék ma a szerb ipar és pénzügy egyik legfontosabb központja, valamint Vajdaság egyetemi, tudományi, oktatási, egészségügyi, politikai és közigazgatási központja. A városban a korábban már megismert, s ezen a napon végig velünk utazó idegenvezetőnk, Boris kalauzolt minket. Gyalogos városnézésünk során a katolikus templomot, a zsinagógát, s a belváros épületeit is megtekintettük. Délután a Péterváradi erődhöz sétáltunk fel, ahol a különleges óratorony megcsodálása után leereszkedtünk a föld alá, s a kazamaták, s járatokban hallgattuk a helyi vezetőnk előadását. Pétervárad, amely mára már összenőtt Újvidékkel, a nevét onnan kapta, hogy az uradalom birtokosa Töre fia Péter (a Bánk bán Petur bánja) volt, aki 1213-ban Gertrúd királyné meggyilkolása miatt veszítette életét és birtokait. A név utótagja „kis vár” jelentésű. 1849. június 5-én Kiss Pál honvédtábornok kapta meg az erőd parancsnokságát Vukovics Sebő miniszter javaslatára. Az esemény hatására kisebb összetűzésbe került a várat felszabadító Perczel Mórral, hisz ő öccsének, Perczel Miklósnak akarta e tisztséget. Kiss Pál parancsnokságával a vár 1849. szeptember 7-én, egy meg nem érkezett levél miatt feltétel nélkül kapitulált. A honvédség IX. hadteste, azaz 5800 főnyi katonaság tette le a fegyvert, 200 tábori és várágyú került a császáriak kezébe. A legénység még aznap, vagy az elkövetkezendő napokban elvonulhatott. Kiss Pált és a tisztek egy részét (180 fő) november 7-éig fogva tartották. Pétervárad tehát a szabadságharc utolsó előtti védőbástyája volt Komárom előtt. Messziről látható legnevesebb építménye, az Óratorony. Fordított vagy részeges órának is hívják, mert az órákat a nagymutató, a perceket a kismutató mutatja. Ennek két magyarázat is van. egyrészt a Dunán hajózók így könnyebben le tudták olvasni a pontos időt, másrészt a vár őrségét egész órákban cserélték, így a percek kevésbé voltak fontosak. A remek nap után hazabuszoztunk, s elköszönve idegenvezetőnktől, elfogyasztottuk finom vacsoránkat, s az esti program során játszottunk, szurkoltunk a foci vb aznapi mérkőzésén illetve beszélgettünk. Ezen a napon a fiúk vezette ima zárta a napot.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki boldog, emlékezetes élményekre visszagondolva hajtotta le immáron az utolsó éjszakára fejét Délvidéken, Szabadkán.

Az utolsó napon, péntek reggel mindenki fáradtan és talán kicsit szomorúan kelt fel. Ott kellett hagyni azt a helyet és vissza kellett térni a megszokott hétköznapi életbe. Miután mindenki megreggelizett és elköszöntünk a szállásadónktól, Zorántól,s elindultunk megtekinteni a híres szabadkai piacot. Volt aki lelkesen, s volt, aki az előző napok miatt fáradtan vetette bele magát a piaci forgatagba. Másfél óra elteltével újabb élményekkel, s többféle vásárfiával megrakodva találkoztunk. Visszasétáltunk a szállásunkra, majd buszra szálltunk, s elindultunk Budapest irányába. Bátran mondhatjuk, hogy sok új élménnyel tértünk otthonunkba. A gyönyörű helyek, ahol jártunk és nem utolsó sorban a csodaszép táj, ami végigkísérte az egész utat, örök emlékek maradnak. Nem csak élményekkel lettünk gazdagabbak, hanem lelkiekben is. Záróimánkban megköszöntük mindazok(Bethlen Gábor Alapítvány, szüleink, gimnáziumunk, idegenvezetőink, szállásadónk, buszvezetőnk) segítségét, akiknek köszönhetően ilyen szép helyekre eljuthattunk, s csodás élményekkel lettünk gazdagabbak.

Pácz Tamás
osztályfónök(12.A)