Bécsi kirándulás 2023

 

A tavalyi évekhez hasonlóan az idei bécsi kirándulásunkon ismét megtöltöttünk egy emeletes buszt. Kora reggel népes diáksereg gyülekezett az iskola előtt, s reggel hatkor már útra is keltünk. Bécshez közeledve meghallgattuk a diákok által készített előadásokat az osztrák főváros nevezetességeiről. Örömömre szolgált, hogy remek német nyelvű előadásokat is hallhattunk. Tíz óra körül megérkeztünk a schnönbrunni kastélytól nem messze fekvő Technisches Museumhoz.

Buszunkat elhagyva elsétáltunk a múzeum bejáratához. A múzeumban több szinten, számtalan teremben csodálhattuk meg a technika különböző területének vívmányait. Volt aki, a vonatoknál ragadt le, mások az autók, motorok világánál időztek, megint mások egy stúdióban a hírolvasói szerepet próbálták ki. A német nyelvű feliratok a diákok német nyelvtudását is próbára tették.

A múzeumi séta után ismét buszra szálltunk. Idén egy új-régi meglepetéssel kedveskedtünk a diákoknak, hiszen a Duna torony tetejéből tekintettünk el a császárvárosra. Volt olyan, aki a toronyból induló csúszdát is kipróbálta volna. A toronylátogatás során változatos időjárásban is részünk vol, hiszen hol esett az eső, néha pedig hó illetve jégzápor zúdult ránk. A 196 méteres toronyból csodás kilátás tárult a szemünk elé, szinte az egész várost beláttuk.

 Visszaültünk a buszba, hogy kicsit felmelegedjünk, s buszunk egészen a belvárosig, a Természettudományi Múzeumig vitt minket, ahonnan gyalog folyattuk utunkat. A Hofburgon keresztül elsétáltunk a Stephansdomig. A csodaszép gótikus templomot kívülről, belülről megtekintettük, s beleszippantottunk a Kärtner Strasse karácsonyi hangulatába.

A csodás panoráma után a Városháza előtti térig sétáltunk. Itt hívogatja a látogatókat minden évben Bécs leghíresebb karácsonyi vására, a Chriskindlmarkt.

Az elmaradhatatlan csoportkép után a Burgtheaternél már észrevettük, hogy idén is üzemel a fák közötti kis utakon szabadtéri korcsolyapálya. A Kinderpunch is elmaradhatatlan része a Vásárnak, természetesen idén is kaptak egy bögrével a diákok, s a megújult, színváltós bögrének is mindenki nagyon örült. A vásárban a diákok kettesével-négyesével járták a különböző bódékat, s vásárolgattak, nézelődtek. A kimerítő nap után kora este szálltunk buszra, s szinte meg sem álltunk Budapestig. Az élményekkel feltöltődött diákok közül többen már a jövő évi kirándulás programjáról érdeklődött. Egyet ígérhetek, rajtam nem fog múlni, hogy jövőre az adventi időszakban ismét ellátogassunk Bécsbe! A buszosokkal már egyeztettem.  

                                                                                                                              Pácz Tamás