XIII. Certamen Latinum
Kedves Olvasó!
Örömmel tudatom, hogy visszatértem az íráshoz, amellyel már oly sokan (vagy kevesen) találkozhattatok egy előző beszámolóban.
Mai témánk: a 13. latinverseny.
Igen, igen, idén is megtartottuk az iskolánkban már hagyományosnak tekinthető Certamen Latinumot, amely sok-sok szervezés és tervezés révén valósulhatott meg 2024-ben is. A témát a római irodalomtörténet ezüstkori szerzőjének, Publius Ovidius Nasónak az élete és Metamorphoses (Átváltozások) c. művében megjelenő mitológiai történetek adták. A versenyt hirdető plakátot Nagy Szilvia (11. B) Orpheusz és Eurüdiké alvilági kalandját feldolgozva alkotta meg.
A játékos küzdelemben 13 csapat vett részt, amely szám rejtélyes módon visszaköszön abban is, hogy az idei tanévben 13. alkalommal került megrendezésre a verseny, amelynek keretében több mint 70 diák mérte össze tudását.
Íme egy kis visszatekintés:
„A díszterembe belépő diákok legtöbbje régi leplekkel takarta el magát a külvilág szeme elől. Már érezni lehetett a feszült légkört, ahogy a székek és padok között mozgott az ember. A csend és zsivaj egyvelege beszivárgott a bőrünk alá, minket is megfertőzve a verseny előtti drukkal. Néhányan még átvettük a sententiákat, majd egyszercsak egy alak lépett a színpadra. A hatalmas fehér lepelbe burkolózó Devich Tanár Úr tekintélyt parancsolóan megállt, majd megnyitotta a XIII. Certamen Latinumot.
Elkezdődött.
Elkezdtük.”
Miután befejeztük a feladatokat, (igen, még a 45 perces fordítást is – huhh) mindenki az asztalok felé vette az irányt, ahol már ki volt készítve a sok-sok ókori ínyencség.
Igaz, idén nem volt Garum (a tavalyi igazán megnyerő mellékhatások után), azonban rengeteg húsféle, többek között csirke és hal, továbbá házi készítésű kovászos kenyér és töltött tök várta a kedves résztvevőket.
Mialatt mi vígan falatoztunk és elmélyült beszélgetést folytattunk Catullus fürdési szokásairól, addig Lakihegyi Tanárnő, Devich Tanár Úr, Gilyén Tanár Úr (az est meglepetés vendége) és Bercel (12.A) komoly számolásokat végeztek és megpróbáltak rájönni, vajon ki is lesz a nyertes.
A lakoma után, a tanárok megkértek minket, hogy foglaljunk helyet, ugyanis következett aaaazzzz eredményhirdetés – végre!
Íme a nyertesek:
A 9. évfolyamból az Amazonok csapata: Hegyi Eszter, Sepsi Veronika, Süller Lídia, Borszéki Boglárka és Hodosi Léna diadalmaskodott.
A 10-11. évfolyamból pedig a Lux lunae csapata: Császár Kincső, Nagy Szilvia, Kisléghy Kálmán, Erki Dorka és Elek Virág részvételével.
Rengeteg élménnyel, nevetéssel és tudással gazdagodva tértünk aznap este haza. Köszönjük a lehetőséget az iskolának, a szervezést a tanároknak és a részvételt minden egyes latinosnak!
Remélem még sok ilyen jó élményben lesz részünk az itt töltött évek során!
Ruszina Viola 11.A