Vissza a nyitóoldalra

Olasz-francia Nyelvi Hepaj

2012. október 24.
A Nyelvi Hepaj helyszíne iskolánk Díszterme ill. ebédlője volt. Egy francia ének tanulásával kezdtünk, ami az olaszosaink számára igen kemény diónak bizonyult. J Eközben megalakultak a csapatok és minden csapat kitalált magának egy neki szimpatikus nevet. Ezt követte  az ünnepek neveinek francia ill. olasz megfelelőinek kitalálása, majd egy 15 pontból álló quiz az olasz-francia ünnepekhez kapcsolódó szokásokról. Minden csapat előadott egy pantomim produkciót egy általa választott ünnepről, amit a többi csapatnak ki kellett találnia. Itt értékeltük a csapatok kreativitását is. Ezután a csapatok egyik tagjának egy ünnephez kapcsolódó fogalmat kellett úgy elmagyaráznia, hogy a szót és ezen kívül még ehhez kapcsolódó 5 szót nem szabadott kimondania. Nem volt egyszerű feladat, viszont annál viccesebb megoldások születtek. J
A Nyelvi Hepajt egy közös pizzázás zárta, igen ízletes pizzákkal. 
Nagyon köszönjük azok részvételét, akik eljöttek és lelkesen részt vettek a nyelvi délután programjaiban, reméljük, hogy jövőre is legalább ilyen szép számmal veszünk majd részt. 

Duatlon Diákolimpia Országos DöntőVissza a(z) versenyek oldalraKultúr Körök 2. forduló!
Ezt a programot a
Gimnázium 1687 Alapítvány támogatta!
hétfő (december 6.)
Szaktanári fogadóóra
16:00-19:00
péntek (december 10.)
Olasz - francia délután
szombat (december 11.)
Munkanap
hétfő (december 13.)
Lelkinap
hétfő (december 20.)
Osztálykarácsonyok délután
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)