Vissza a nyitóoldalra

Mindenkinek, aki szerette és ismerte...

2013. december 11.
Kedves Diákok, kedves Kollégák! Kedves Testvérek!
Az oltár és az ádventi koszorú gyertyái mellett egy másik gyertya is fellobbant a szentélyben: Hackel Anna tanárnő emlékére gyújtottuk meg, aki kollégánk, iskolánknak tizenegy éven át, egészen az újraindulás hőskorától kezdve meghatározó személyisége, újraalapító tanára volt.
Majd’ nyolcvan éve, 1934-ben született Budapesten. Már a gimnáziumi évek alatt megszületett benne az elhatározás, hogy tanár lesz; és hogy teljes szívvel ennek a hivatásnak élhessen, az angolkisasszonyok rendjébe akart belépni. A történelem azonban közbeszólt: a szerzetesrendeket szétszórták, és Annának már az érettségit is egy világi iskolában kellett letennie. Tanári diplomát szerzett az ELTE-n 1956-ban történelemből, latin és görög nyelvből, és - mert e tantárgyakat ekkor nem taníthatta - 1966-ban megszerezte az orosztanári oklevelet is. Miközben tanított, beteg édesanyját is ápolta, sőt '68-ig a Középkori Latinság Magyarországi Szótárszerkesztőségében is dolgozott. 1990-ben ment nyugdíjba, de a katedrát nem hagyta ott: '94-96-ig a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd 1997-től - Szerdahelyi tanát úr meghívására - az újrainduló iskola, az EKG első tanári karába állt be.
"Sokszor gondolkoztam, miért is lettem tanár" - emlékszik vissza egy írásában. - "Szeretem a  gyerekeket, szeretem átadni nekik a tudást, a műveltséget keresztény, katolikus szellemben. Ötven évet tanítottam végig. Legjobban az EKG-ban éreztem magam. Hetvennégy éves koromban vonultam vissza."
Nagyon nehezen vált meg az Iskolától, tőlünk és Tőletek: mikor elköszönt, azt a könyörgést mondta, amit mi is elismétlünk újra és újra a Miatyánkban: "Omnipotens Deus, fiat voluntas tua! - Mindenható Isten, legyen meg a Te akaratod!"
Az együtt töltött évek apró, szeretetteli emlékei - Anna Perenna Kossuth-díjas bejglije, a vicces orosz és latin üzenetek az asztalomon, a közös sztorizások, ahogy a családról kérdez vagy szelíden a régi dolgokról mesél - lassan megjuhászodnak és megfakulnak, évek múlva aztán félrecsúsznak a nyakkendőink, és elhibázzuk a köszönést, de már itt reméljük és hisszük, hogy Krisztusban együtt vagyunk, és hogy tanári karból angyali karban ismét találkozunk, találkozunk Veled. Vale!
Berthóty László


Állatkerti beszámolóVissza a(z) programok oldalra3. Hadik András Hagyományőrző Jótékonysági Bál
hétfő (december 6.)
Szaktanári fogadóóra
16:00-19:00
péntek (december 10.)
Olasz - francia délután
szombat (december 11.)
Munkanap
hétfő (december 13.)
Lelkinap
hétfő (december 20.)
Osztálykarácsonyok délután
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)