Vissza a nyitóoldalra

Megjelent az Elektro Kardio Gráf!

2011. november 9.

Miért csináljuk?

Csak egy kérdés. Legalábbis annak látszott augusztus végén, amikor föltettük az Egyetemi Katolikus Gimnázium tanárainak. Avval megtoldva, hogy ha két héten belül megválaszolják, a szövegekből talán kikerekedik az Elektro Kardio Gráf őszi, tematikus száma.

Október eleje lett, mire az utolsó levél is beérkezett. Akkorra derült ki, hogy ez a „könyvecske” több, mint személyes ars poeticák gyűjteménye: látleleta honi pedagógusok lelkiállapotáról – a 21. század első évtizedének végéről.

Született „realista” és született „romantikus” válasz, született rövidebb és hosszabb, és nem egy szöveg irodalmi magasságokba emelkedett. Mi pedig a cikkhez társítottuk szerzőjének kiséletrajzát, hogy kiderüljön, valamikor minden tanár diákként kezdte, no meg képeket, amelyek a maguk megörökített tekinteteivel, mozdulataival olykor többet mondanak minden szónál.

Szeretnénk, hogy olvassák ezt a „könyvet” jelenlegi, volt és leendő diákjaink, ismerkedjenek gyerekeik tanáraival a szülők. Töprengjenek velünkmás pedagógusok a kérdésen: miért csináljuk? Ez a tematikus szám mindenkihez szól, aki még gyerek, aki már volt, és aki emlékszik rá, hogy valaha volt. Mindenkiben ott rejtőzik a tanár.

Az Elektro Kardio Gráf képeinek első nézői, kéziratainak első olvasói azt érezték a fotók (csaknem ötszáz – a lapba csupán töredékük került be), a leírt betűk (úgy százötvenezer karakter – szinte semmit nem húztak belőlük) láttán: ez a kis könyv túlnő az EKG falain.

Kirándulás EsztergombaVissza a(z) programok oldalraA Hadik Bál jótékonysági árverésének tárgyai
Ezt a programot a
Gimnázium 1687 Alapítvány támogatta!
vasárnap (november 28.)
Advent 1. vasárnapja
csütörtök (december 2.)
Szülői lelkinap - 1. adventi gyertyagyújtás
péntek (december 3.)
Történelem évfolyamvizsga, írásbeli 11. évf.
hétfő (december 6.)
Történelem évfolyamvizsga, szóbeli 11. évf.
Szaktanári fogadóóra
16:00-19:00
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)