Vissza a nyitóoldalra

Logika és boldogság

2014. február 18.
Agytekervényes szinuszgörbeszámoló a IX. Archimedes matematikaversenyről képekben és szavakban:


Idén immár kilencedik alkalommal került megrendezésre az Arkhimédész matematikaszerelem. Az alsós és felsős körző idén is külön versenyzett és oldotta meg a gondolkodtató feladatokat. Nagyon sok csapat indult, éppen úgy, mint a korábbi koordináta-rendszerekben
Személy szerint én a felsős korcsoportban versenyeztem a Bolyaival és csapatommal. Az idei verseny annyiban tért el a korábbi látószögkörívektől, hogy ezúttal csapatfotók is készültek. Természetesen idén is voltak a már hagyományossá vált feladatok: a lélegzetelállító tételbizonyítás, az idegfeszítő logikai feladatsor, a borzongató fejszámolás, és ebben az évben sem maradhattak el az izgi-bizgi prezentációk.
A versenyzőket idén is megvendégelték némi elemózsiával: zsíros palásttal és üdítővel, amíg az eredményekre vártak. Az eredményhirdetésen minden résztvevő csapat kapott valami jutalmat és egy kis szinuszgörbét, a fődíj a hagyományokhoz híven az volt, hogy a győztes csapat elmehet a felkészítő Lovász Lászlójával ebédelni. Az agytekervények közt a 9. A (Deichler Boldizsár, Träger András, Túri Zsófia,  Vajay Levente), a felsős korosztályban pedig a 12. B osztály csapata (Bagyula Eszter, Havasi Kristóf, Lelkes Anna, Sipos Gréta) lett a gondolkodás nyertese.

A Nagy Háború: történelemverseny 1914—2014Vissza a(z) versenyek oldalraA köztársaság tündöklése
Ezt a programot a
Gimnázium 1687 Alapítvány támogatta!
kedd (november 2.)
Az őszi szünetet követő első tanítási nap
Zsolozsmát imádkozik a héten az iskola diákjaiért a 11. C osztály
csütörtök (november 4.)
11.évf. nyelvi évfolyamvizsga (szóbeli)
Nemzeti gyásznap
péntek (november 5.)
Iskolmise a Szent Anna és Szent Ferenc sebei templomokban
07:30
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)