Vissza a nyitóoldalra

Lengyelországi osztálykirándulás 11. A

2021. november 26.

 

Izgatottan készülődve vártuk a kirándulásunk kezdetét. Már az elmúlt évben is szerettünk volna elutazni Lengyelországba, de akkor még nem volt rá lehetőségünk. Szeptember közepén kaptuk a hivatalos értesítést, hogy sikeres volt a pályázat, így utazhatunk. A nagy öröm és lelkesedés mellett, rögtön sok minden az ember nyakába szakad, hiszen alig egy hónap volt az utazás kezdetéig.

A szervezésben nagy segítségemre volt testvériskolánk igazgatónője, Katarzyna Sutor; Zsolt Péterné tanárnő, aki az út során kísérő tanárként is jelen volt és egy régi jó barátom Zakopanéból.

Még egy kis problémát az elmúlt évek októberi időjárása okozott, hiszen mindenkitől azt hallottam, hogy ilyenkor ott már akár havazhat is, tehát meleg ruhákkal is készüljünk. Hála Istennek szinte remek időnk volt, s így mindent meg tudtunk tekinteni. Bár a Magas Tátrában, mikor már 1500 méter fölé jutottunk, havazott is, s havas esőben, jégesőben is volt részünk.

A járványhelyzet miatt is aggódva figyeltük a híreket, de végül zöld utat kaptunk, mindenki beszerezte a szükséges oltási papírokat, igazolásokat, s nekivághattunk az útnak.

Egy októberi vasárnap reggel gyülekeztünk a Batthyány téren a Szent Anna templom előtt, s Domi atya áldásával indultunk útnak nyolc óra körül. Első hosszabb megállónk a felvidéki Donovalyban volt, ahol a helyi sípályákra is le- illetve feltekintettünk, de persze még hómentes állapotban. Megebédeltünk, s folytattuk utunkat a szállásunk felé. Mivel jól haladtunk a tervek szerint már kora délután megérkeztünk Zakopanéba, ahol az előre megbeszéltek szerint már vártak minket a siklónál. A jegyvétel után az egész osztály befért az első érkező járatba, s pár perccel később már a Gubalowka-hegyről gyönyörködtünk a Tátra csodás panorámájában.  Kisebb-nagyobb csoportokban sétáltunk, csodáltuk a csipkés hegycsúcsokat, míg mások a helyi különlegességeket kóstolták. Volt aki sajtot, más fagylaltos gofrit, megint más kürtőskalácsot majszolt. A fent töltött egy óra hamar eltelt, majd ezután még a településen sétáltunk egy keveset, majd újra a buszba szálltunk, s negyedórás utazás után megérkeztünk szálláshelyünkre. Szállásunk Poronin településen egy csodaszép épületben volt. A szállást könnyen, a személyzetet jóval nehezebben találtuk meg, s fordítógép segítségével (az ott dolgozók angolul szinte alig, lengyelül néhány szót beszéltek, mivel Ukrajnából érkeztek) meg is értettük egymást. Miután mindenki elfoglalta, s belakta a szobáját, jöhetett a jól megérdemelt, finom helyi specialitásokból álló három fogásos vacsora. Miután jóllaktunk egy rövid megbeszélést tartottunk az aznapi tapasztalatok alapján, s a végén egy közös esti imádsággal zártuk a napot.

A második nap korán keltünk, mivel sok programot terveztünk. A bőséges reggeli után buszra szálltunk, ahol 2 diák vezetésével reggeli imát tartottunk, s Krakkó felé indultunk. Krakkó felé közeledve még a buszon meghallgattuk azokat a diákokat, akik Krakkó nevezetességeiből készültek. Idegenvezetőnk már várt minket a Wawel közelében lévő parkolónál. Innentől az ő irányításával folytattuk a programot. Először a Wawel lábánál a sárkány szobrát kerestük meg, mely időközönként tüzet is okád, igazi látványosság. Miközben a sárkány tüzet okádott a hozzá kötődő legendát is megismertük. Eszerint, a Wawel alatt lakik a kegyetlen sárkány, akinek a „całozerce” nevet adták. Történt ugyanis, hogy a legendás Krak király uralkodása idejében, a Wawel lábánál lévő barlangban élt egy rettenetes sárkány, aki krakkói szüzeket evett. Később már ez sem volt elég, így Krak király, döntést hozott, miszerint a sárkányt el kell pusztítani. Kihirdette, hogy aki végez a sárkánnyal, annak adja fele királyságát és a lánya kezét. Sokan próbálkoztak, de mind sikertelenül. Végül Skuba szűcs jelentkezett a királynál, aki ésszel, furfanggal akarta legyőzni a szörnyeteget és a sárkány falánkságát kihasználni. A szűcs birkabőrt töltött meg szurokkal és kénnel, összevarrta és négy falábra helyezte, majd a sárkány elé rakta. A sárkány, úgy ahogy a szűcs sejtette, egy falásra megette azt. Egy kis idő múlva a sárkány gyomra égni kezdett, így kirohant barlangjából és a Visztula vizével próbálta oltani magát. Addig-addig ivott, míg végül szétdurrant, és így a szűcs megmentette a várost, illetve természetesen megkapta megérdemelt jutalmát. Innen továbbsétáltunk felfelé.

A királyi palotában részletesen meghallgattuk a palota történelmét, s megtekintettük a különböző épületeket, köztük a székesegyházat is. A királyi palota uralja a Visztula partjának látképét a dombtetőn. A Wawelben koronázták meg a lengyel királyokat, s itt születtek az országot érintő legfontosabb állami döntések egészen 1596-ig. Története a 12. és 13. század fordulóján kezdődik, amikor egy román stílusú várat emeltek itt, majd az átépítéseket követően mai alakját a reneszánsz idején érte el. Miután Varsó lett a főváros, már csak koronázáskor és temetések idején használták. A királyi palotában egy háromszintes árkádos reneszánsz stílusú belsőudvar található, melyet Francesco Fiorentino építészmester tervezett, akit Budáról hívtak a Wawel kialakítására, valamint négy lakótorony is tartozik hozzá, a gótikus stílusú Dán-torony, Jordanka-torony és a Tyúkláb-bástya illetve a kora barokk stílusú Zsigmond-torony. A Wawel-dombon található a Waweli Székesegyház is, a király és udvarának szentélye, valamint a lengyel királyok nyughelye. A székesegyház 1076 – 1734 között királyi koronázási hely volt. Főbejáratától balra három nagy csont függ egy láncon, melynek legendája szerint ezek sárkánycsontok, és ha egyszer leesnek, eljön a világvége. Babona vagy sem, mindenesetre a láncokat időről időre kicserélik. A központi, márvány- és aranyborítású barokk síremlék a szczepanowói Szaniszló püspök végső nyughelye, akit 1253-ban szentté avattak és Lengyelország védőszentje lett. Itt találjuk Nagy Kázmér és II. Jagello Ulászló mennyezetes síremlékét is. A gótikus mennyezeten litván, lengyel és magyar címer látható. Az 1519 – 33 között épült Zsigmond-kápolna az egyik legfontosabb és legnagyobb reneszánsz emlékmű Lengyelországban. A Zsigmond Torony őrzi a székesegyház 2,5 méter átmérőjű, 11 tonnás harangját, a Zsigmond-harangot. Hangját a lengyelek legelőször 1521. július 13-án hallhatták, s azóta csak kivételes alkalmakkor kongatják meg. A meredek lépcsőkön is felmásztunk, mert a legenda szerint aki megkongatja a harangot, annak teljesül egy kívánsága. A Székesegyház múzeumát II. János Pál pápa alapította, mely egy gyűjteményt mutat be a székesegyház történelméből, s előtte a pápa életnagyságú szobra található.

Innen tovább haladva a Jagelló Egyetemnél álltunk meg, ahol a jellegzetes dallamokat is meghallgattuk, majd utunkat tovább folytatva megérkeztünk a főtérre. Ez a tér a középkori Európa legnagyobb tere volt. Az egykori piactér Lengyelország legjelentősebb történelmi eseményeinek is színteréül szolgált, mint a koronázási menetek, királyi esküvők például. A tér alatti múzeumot ebéd után tekintettük meg.

A tér központi helyén az egykori kereskedelmi csarnok, a Posztócsarnok emelkedik. Építése még a 12 – 13. században kezdődött, mai reneszánsz formáját 1556 – 59. között nyerte el a csúcsíves árkádsoros és a kőből faragott emberarcokkal, az úgynevezett mascaronékkal. A csarnokban megmaradt az eredeti, műemlékként működő gáz világítás. A Posztócsarnok közelében áll a csodálatos szépségű, gótikus Szűz Mária mennybemenetelének Temploma, azaz a Mária-templom az ország legismertebb szentélye. A templom tornyából óránként felhangzik a hejnał, azaz a tatárdúlás emlékét őrző trombitaszó. A szaggatottságához egy legenda fűződik. Amikor a tatárok megtámadták Krakkót, a toronyból egy őr trombitaszóval figyelmeztette a lakókat a veszélyre. Zenélés közben egy nyílvessző fúródott a nyakába, ezért megszakadt a játéka, azonban ő még sebzetten is folytatta a trombitálást.

A Városháza tornya uralja a Főteret. Magát a városházát 1300-ban építették és bíróság, börtön, kínzókamra, valamint áruraktár is helyet kapott az épületben.

A kimerítő séta után a főtértől nem messze fekvő vendéglőben finom ebéd várt minket. Ebéd után rövid szabadidőt is kaptak a diákok. Délután buszra szálltunk, s elindultunk a Wadowicze felé. Ott megtekintettük Szent II. János Pál pápa szülőházát, a székesegyházat, ahol fiatalként ministrált, a főtéren felfedeztük utazásainak helyszíneit, köztük a magyarországi helyszíneket is, majd megkóstoltuk kedvenc krémesét is. Ránk esteledett, amikor ismét buszra szálltunk, s egészen a szállásunkig buszoztunk.

 Fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk meg a szállásunkra, ahol már várt minket a finom vacsora. Vacsora után a rövid megbeszélés, s ima zárta a napot.

A harmadik napon kicsit később keltünk, hiszen a mai nap a közeli Magas Tátra egyik csúcsát céloztuk meg. Mai túravezetőnk, hegyi vezetőnk Zakopánéban csatlakozott hozzánk, s velünk volt egészen a településen tett séta végéig. A nyugdíjas bácsi, ahogyan odafelé is, visszafelé is sok-sok információt osztott meg velünk. Németül beszélt az érdekességekről. Rövid buszút után nekivágtunk a túrának. Bő ötórás séta várt ránk, melynek keretében az 1500 méter magas csúcsot céloztuk meg. A kirándulás első felében enyhén emelkedett az út, majd egy hegyi tisztásra érkeztünk. Útközben megismerkedtünk a Tátra kialakulásával, elhelyezkedésével, földrajzi adottságaival, biológiai sokféleségével, s az itt élő növényeket és állatokat is megtekinthettük.  A tisztásról a még tiszta égbolt mellett megtekinthettünk a lánchegység magaslatait. A rövid pihenő után több, mint ezer lépcső várt ránk, hogy eljussunk a csúcsra. Időközben befelhősödött, s mire a csúcshoz értünk, már havazott. Ez sem szegte kedvünket. Sajnos a csúcsról nem sokat láttunk, hiszen az egész Tátra felhőkbe burkolódzott. A közös osztálykép is elkészült, majd lefelé indultunk. A csúszós talaj és a lépcsők többek számára nehézséget okoztak, s közelebbről is megszemlélték a vizes talajt. Kora délután érkeztünk vissza a buszunkhoz, ekkor már ismét napsütéses idő volt. Visszatértünk a szállásunkra. A vacsora előtti másfél órában volt, aki a medencézést, szaunázást választotta, mások biliárdoztak, csocsóztak, ping-pongoztak, s egy kisebb csoport Zakopane felfedezése mellett döntött.

Ezen a napon is finom vacsorát kaptunk, majd az esti játék után ima zárta a fárasztó napot.

A negyedik napon ismét korán keltünk, hiszen ismét hosszabb utazást terveztünk. A finom reggeli után a Zegocinában található testvériskolánk felé indultunk. Az iskolába érkezve Igazgató asszony meleg szeretettel és finomságokkal fogadott minket. Igazgató asszony angolul röviden bemutatta az iskolát, beszélt a történelméről, s a magyar-lengyel testvériskolai kapcsolatról, barátságról. Megtanultuk, hogy Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki (Lengyel-magyar két jó barát / Együtt harcol s issza borát ). A tanteremben tartott rövid előadás után a tornaterembe sétáltunk át, ahol az iskola focicsapata megmérkőzött a mi osztályunk csapatával. Barátságos mérkőzésről lévén szó az eredményt feddje jótékony homály. A kapukat folyamatosan veszélyeztették a játékosok, s sok gól is esett. A mérkőzés után egy másik labdajátékban, röplabdában is összecsaptak a felek. Szoros döntetlennel zárul a remek labdameneteket hozó összecsapás. Ezután az iskola ebédlőjében tálalták fel nekünk a helyi specialitásokból álló ebédet, majd fájó szívvel, s a közös fotók elkészítése után búcsút vettünk az iskola diákjaitól, tanáraitól, s tovább indultunk. Bochnia felé megtekintettük a kastélyt. Itt egy idős, szintén vendég úr segített nekünk. A vezetés lengyel nyelvű volt, így az idős úr fordított nekünk angol nyelven. A rövid, kastélyban tett séta után megérkeztünk a Bochniai sóbányához. Itt is az előre lebeszélt időpontban vártak minket, s nagyszerű angol nyelvű idegenvezetésben volt részünk, melynek során részletesen megismerkedtünk a sóbányával.

A Bochniai sóbánya Lengyelország legrégebbi sóbányája és egyúttal Európában a legrégebbi sókitermelő vállalat, amely megszakítás nélkül működik 1248 óta. Ma turisztikai és gyógyászati szerepet tölt be. A légúti betegségben szenvedőknek különleges mikroklímájának köszönhetően gyógyulási lehetőséget nyújt, emellett egy multimediális turisztikai útvonalat is kínál az idelátogatóknak, amely a sóbányászat geológiai folyamatait, történelmét és egyéb hagyományait mutatja be, többek között kitermelt aknákat, az 1747-ben alapított Szent Kinga-kápolnát, egykori bányászati munkaeszközöket, egy 140 hosszú nagy bányacsúszdát, és egy minivasutat. A bánya a híres Wieliczkai sóbányák közelében található, azoktól délkeletre; együtt alkotják a krakkói sóvidéket. A város, ahol elhelyezkedik, Bochnia, a małopolskai vajdaság egyik legrégibb városa; már 1198-ból van feljegyzés róla. Német neve Saltzberg volt, mely szintén az itt bányászható sóra utal.

A sóbánya történetének kezdetei a 13. századig nyúlnak vissza, amikor kősót fedeztek fel a vidéken. Magyar vonatkozása is van, felfedezése ugyanis IV. Béla királyunk lányának, Szent Kingának a legendájához fűződik, aki V. Boleszláv lengyel fejedelem felesége volt, és szívén viselte lengyel alattvalóinak sorsát. A legenda szerint, amikor a tatárjárás után hazalátogatott, édesapja kíséretében eljutott a máramarosi sóbányákba. Kinga gyönyörködve nézte a csillogó, hófehér sótömböket. De mindjárt eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik csak sós forrásokból párologtatott, ún. főtt sóval kénytelenek beérni. Így szólt atyjához: "Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket." A király teljesítette leánya kérését. Kinga lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az akna birtokbavételének jeléül az aknába dobta. Mialatt azonban Lengyelországba utazott, a só a gyűrűvel csodás módon követte úrnőjét, és amikor Kinga Wieliczkába ért, megparancsolta, hogy az egyik dombon kezdjenek ásni, és csodák csodája, néhány ásónyom után megtalálták a Magyarországon eldobott gyűrűt és a sót. Itt nyitották meg az első sóbányát, de a wieliczkai és bochniai bányászok máig vitatkoznak azon, hogy melyikük bányája volt az a hely, ahol a gyűrű előkerült. Mindenesetre mindkét bánya védőszentje Kinga.

A bányát hivatalosan a helyi Gryfit-dinasztia nyitotta meg 1248-ban, s ennek köszönhetően kapott Bochnia városjogot V. Boleszlávtól 1253-ban. Legrégebbi aknái: a Sutoris és a Gazaris.

A bánya királyi kézben lévő vállalat volt, és hatalmas bevételt hozott az országnak. 1368-ban Nagy Kázmér statútumban rendelkezett a sóbányákról és a sóeladásról. Ekkoriban a lengyel sóexport elsősorban Galícia és Magyarország felé irányult. A bánya dolgozóinak száma ekkortájt 120-150 fő lehetett. A 15. és a 16. században fellendülés következett be a wieliczkaival együtt a bochniai bányák történetében is. A wieliczkai és bochniai sóbányák Lengyelország felosztásáig egy adminisztrációs egységet képeztek, ennek az élén a żupnik című tisztségviselő állt, aki vagy maga irányította a vállalatot, vagy szerződéssel bérbe adta. Ekkor épültek meg a Regis, Bochneris, Campi aknák is. A dolgozók száma ekkoriban meghaladta az 500 főt.

A 17. század háborúi a bánya sorsát is negatívan befolyásolták. A fő építési folyamatokra a 18. században került sor, elsősorban Jan Gottfried irányítása alatt, ő tervezte meg a járatok rendszerét. Lengyelország 1772-es felosztásával az országnak ezen része a bányákkal együtt osztrák kézbe került, és csak az ország I. világháború utáni helyreállításával került vissza a lengyelekhez. Az I. világháború idején a bányát egy időre bezárták. 1981-ben műemléki védelmet kapott. 2013-ban felkerült az UNESCO világörökségek listájára. A lengyel Wieliczka sóbánya még 1978-ban került a világörökségek közé, a címet ezzel kiterjesztették a Bochnia királyi sóbányára is. A bánya turistaforgalma a 90-es években indult meg.

Természetesen mi is bejártuk a bánya főbb látnivalóit. Egy lifttel jutottunk le illetve a túra végén fel. A lent töltött másfél óra nem is volt elég arra, hogy mindent felfedezzünk. A túránk végén a minivasúttal jutottunk el a liftig. Hazafelé ismét hosszút buszút várt ránk, s a szokásos bőséges és finom vacsora után volt, aki biliárdozott, csocsózott, beszélgetett, esetleg kártyázott, majd szokás szerint egy rövid értékeléssel és az esti imával zártuk a napot.

 

 

Az utolsó itt töltött napon a reggeli után átadtuk szobáinkat, s Zakopane felé indultunk. Rövid sétát tettünk Lengyelország legmagasabban fekvő városában, s megcsodáltuk a már hó borította tátrai hegycsúcsokat. A Krupówki utcában, mely Zakopane sétáló- és bevásárlóutcája még az utolsó ajándékokat, sajtokat, édességeket is megvették a diákok, s a Keresztelő Szent János templom megtekintése után buszra szálltunk, s hazafelé indultunk. Útközben ismét megálltunk Donovalyban, majd kisebb pihenők után késő délután érkeztünk a Batthyány térre.

Kirándulásunk megvalósításában hatalmas anyagi segítséget nyújtott a Waclaw Felczak Alapítvány, melynek ezúton is hálásan köszönjük a támogatást és a lehetőséget, hogy megismerkedhettünk Dél-Lengyelország nevezetességeivel.

 

                                                                                               Pácz Tamás of.

                                                                                                 

 

 

 

 

 

Paks – Egy modern energiatermelő erőműVissza a(z) kirándulások oldalraÁllatkerti kirándulás 2021.
szombat (január 22.)
Központi felvételi vizsga
10:00
hétfő (január 24.)
Tanítás nélküli munkanap
Szülői értekezlet a 12. évfolyamnak
17:30
kedd (január 25.)
Zsolozsmát imádkozik a héten az iskola diákjaiért a 10. E osztály
hétfő (január 31.)
Zsolozsmát imádkozik a héten az iskola diákjaiért a 9. A osztály
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)