Vissza a nyitóoldalra

KULTÚRKERÉK – művészeti kerekasztal-beszélgetés

2015. december 8.

szervező: Nagy Ottó festőművész, a BEKG tanára

meghívott művészek: Zalavári Fruzsina ötvösművész

                                 Bálint Tamás építész

                                 Iványi-Tatai Réka képzőművész

időpont: 2015. december 10.  15:00

helyszín: Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium – DÍSZTEREM

                 Budapest, Szabó Ilonka u. 2-4.

 

Tisztelt Érdeklődő!

Tavaly volt az első Kultúrkerék a szervezésemben. Egy ismert építészt és egy szobrászművészt hívtam meg. Akkor a Balaton-felvidék építészetével és a faszobrászattal foglalkoztunk. Ezt magyar népdalok "díszítették" fantasztikus előadó közvetítésében. A művészekkel nyitott beszélgetést folytattam kicsit előretervezett, de inkább spontán-témákról. A közönség visszajelzése szerint jó és hasznos, építő volt a program, s kérték, legyen még ilyen. Most lesz. Most az iskolánk olyan öregdiákjai mutatkoznak be, akik nemrégen fejezték be az egyetemet. Amíg a tanítványaink voltak, szorgalmasan építették fel hivatásukhoz ezt a nehéz utat. Én már nem úgy tekintek rájuk, mint tanítványaimra, hanem barátokra és kollégákra. Küzdenek a külvilággal, önmagukkal, a szakmával. Felkértem őket arra, - ha a nyilvánosság előtt merik vállalni a „kekeckedéseimet”, a kíváncsiskodásaimat és a dolgok mögötti események feszegetését - mutassák be a közönségnek, hol tartanak most, mivel küzd egy mai kezdő művész, miből, miért alkot. Tehát mindaz, ami jómagamat is érint, csupán annyi különbséggel, hogy egy-két évtizeddel idősebb vagyok náluk. Vállalták ezt a nyílt vitát, mert valami miatt bíznak bennem. Abban bíznak, hogy ha a kérdéseimmel kicsit fájdalmasabb, intimebb mélységekbe vezetem is őket, a hasznukra válik, és inspiráló lesz az alkotói folyamataikra. Mivel inkább spontán beszélgetés lesz, bármilyen téma előkerülhet, s ezt a közönség is befolyásolhatja. Ami biztosan lesz: a fiatal művészek 15-15 percben vetítéses formában bemutatják eddigi műveiket, terveiket, s beszélnek is erről. Ezt követően jövök én, a rendbontó. Az adódó feszültséget egy szép ifjú hang Ürmös Bengyel Kitti (iskolánk végzős diákja) személyében fogja lélekszerűvé és szórakoztatóbbá varázsolni. A műsort egy kis szendvicsezés, iszogatás, kötetlen beszélgetés zárja.

Szeretettel várom Önöket!

Nagy Ottó

 

Volt egyszer egy kávéház…Vissza a(z) programok oldalraFantasztikus hangulat a Hadik-bálon
Ezt a programot a
Gimnázium 1687 Alapítvány támogatta!
hétfő (október 18.)
Zsolozsmát imádkozik a héten az iskola diákjaiért a 11. B osztály
Szaktanári fogadóóra
16:00-19:00
kedd (október 19.)
Ásványtár és Biológiai Intézet - 9. évf.
péntek (október 22.)
Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap
Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalomról
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)