Vissza a nyitóoldalra

IEC2020 – Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

2021. szeptember 16.

 

„Mennyei Atyánk, minden élet forrása!

Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük!

Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.

Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!

Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon!

Ámen.”

 

A misék végén a legtöbb templomban ezzel a fohásszal készültünk a Kongresszusra. A járvány miatt már-már úgy tűnt, mindig csak várakozunk és készülünk. Aztán egyszer csak itt volt. Tavasszal már jelentkezni kellett eseményekre résztvevőnek, önkéntesnek, kezdődött a regisztráció – de még nagyon távolinak éreztünk mindent, ami majd szeptemberben lesz, hiszen ott állt előttünk a várva várt nyári szünet az oltás adta szabadság kínálta lehetőségekkel.

 

Aztán, ahogy szokott, „hipp-hopp” jött az augusztus vége, a tanévkezdés. Már meg kellett adni a személyes adatokat az Expón résztvevőknek. Már át kellett venni a Forráspontra lefoglalt jegyeket. Az osztályfőnökök már megírták – megerősítve a tavaszi, azóta rég elfeledett üzeneteket -, hogy vasárnap, szeptember 5-én a Hősök terére megyünk a nyitómisére. Aztán jöttek sorra a kérdések: kinek, hova, mikor, hogyan kell mennie? Honnan lesz jegyünk? Lemaradtam – lehet még regisztrálni? Családdal regisztráltam – át lehet jelentkezni másik csoportba? És így tovább, és így tovább… a gondok, megoldandó feladatok, a kérdések, melyek közt az iskolai összekötő, az osztályfőnök, a szülő és talán a diák is egyre kevésbé érezte, hogy mi felé vezet is ez a sok aggódás, kérdés. Az evangélista szava: „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” /Máté 6,34/ sem volt minden esetben megnyugtató.

 

A Hősök terére érve aztán „megvilágosodtunk”. Szó szerint is, Isten ragyogó napja alatt már több is volt, mint elég a vén asszonyok nyarának fényéből, de ott voltunk. Bent voltunk. Mint iskolásoknak kiváltságos ülőhelyeink voltak. Sejteni kezdtük, milyen mérhetetlen munka, szervezés, szeretet és hit áll emögött az eseménysorozat mögött, amelynek mi csak töredékét tapasztaltuk, mégis olykor soknak éreztük, és most mégis teljesen részesei lehetünk. És jöttek az élmények. A latin nyelvű mise, amiben új értelmet nyert sokak számára a kétévi latintanulás. A zenei részek – a hatalmas kórus, a közös éneklés. A „katolikus” szó igazi jelentésének megértése a miserészek soknyelvűsége révén. A magasztos érzés, hogy egy pillanatra a történelem részesei lettünk – és a hétköznapi, emberi gesztusok megtapasztalása, mint amikor a cserkészek vizet osztottak, az áldoztató atya még külön is mondott valami személyeset, vagy a tettre kész mentősök egy pillanat alatt a rosszul levők segítségére siettek. Volt, aki a jelnyelv gesztusainak szépségére csodálkozott rá. Ami talán a legtöbbeket megérintette: milyen egy hatalmas közösség részesének lenni.

 

A homíliában útravaló gondolatokat is kaptunk bőven: hogy a hit egy hatalmas igen az életre, az örömre; hogy a hit nem ellensége az észnek, sőt a hit szükséges ahhoz, hogy az ész önmaga lehessen. Az Egyháznak szüksége van a fiatalokra, mert ők jelentik a tavaszt, a megújulást – a fiataloknak pedig szükségük van az Egyházra, mert csak Isten örökké fiatal, és az Eucharisztia az örök élet egyetlen igazi forrása. Büszkeség és öröm volt látni az iskola két fiatalját a közösségünk egyik jelképének számító mellényben vinni a felajánlásokat az oltárra.

 

A hét folyamán négy osztály is kilátogatott a Hungexpóra tanúságtételeket hallani, részt venni a reggeli dicséreten (amit mi is imádkozunk minden reggel az iskolában, de még soha sem ennyien egyszerre).

Pénteken Dominik Duka bíboros úr szájából hangzott el a címben idézett mondat; a világ teremtett voltának és fenntarthatóságának hazai szószólója, Áder János köztársasági elnök pedig így fogalmazta meg az Eucharisztia jelentőségét: „Életünk sivatagaiban lelkünket táplálni kell, a táplálék Krisztus.”

 

A fiatalokat talán legszélesebb körben megszólító, megmozgató rendezvényen, a Forrásponton péntek este a könnyűműfajok és a hit találkozásának is tanúi lehettünk.

 

A szombati fáklyás körmeneten és a vasárnapi pápai zárómisén is sokan részt vettek iskolánk tanulói és tanárai közül: ki iskolai csoportban, ki az osztályával, mások családjukkal vagy plébániai közösségükkel.

 

Néhány gondolat a NEK-ről, amit tanárok, diákok osztottak meg:

 

 „Hosszú volt a várakozás, de megérte.”

„A Forrásponton nagyon jól éreztük magunkat, feltöltődtünk.”

„A zárómisén sajnos 1,5 órát kellett várni a bejutással... De felemelő élmény volt ennyi emberrel együtt imádkozni és pozitív döbbenet volt, hogy mennyien járultak szentáldozáshoz.

A hosszú várakozás alatt az is megdöbbentő volt számomra, hogy mindenki türelmesen várta, hogy előre haladjon, nem volt szitkozódás, se lökdösődés, ez is mutatja a keresztény normák tényleges megélését. Ez az, amit nem hirdetsz, hanem cselekszed.”

„Ritka, csodás pillanatokat éltem meg diákokkal, jó barátokkal.  Jó volt ennyi embert látni és arra gondolni, hogy összetartozunk mi mindannyian!”

 

Nagy öröm és büszkeség volt tapasztalni, hogy az iskolából közel 30 önkéntes segítette a NEK munkáját. Zárásképp kettejük gondolatai:

 „Nem csak egyetlen élményt tükröz... Az egész hangulat, hogy nézheti az ember, ahogy az emberek lelke feltöltődik; és amikor csak egy palack vizet adtam nekik ebédkor, azok a mosolyok voltak az én lelki feltöltődésem.” (Gácsi Gergő)

„A NEK-en való cserkész önkéntesség nekem akkor megtiszteltetés volt, hogy sosem fogom elfelejteni. Nem tudnék egy kedvenc élményt kiemelni, mert annyira sok volt. Például a szombati körmeneten fáklyát tartottam, ahol nemcsak a hangulat volt erőt adó, hanem a menetből sok ember nézett rám szeretettel és hálával, ami nagyon jó érzés volt, mindamellett, hogy rengeteg ismerősömmel találkoztam. A pápai zárómisén az áldoztató papokat segíteni is különleges volt. Olyan sokféle ember jött el. A Hungexpón a sok embert eligazítani és segíteni is jó érzés volt, hogy megtalálhassák azt, amit akarnak. Sokan kérdeztek a cserkészetről is. Nagyon hálás vagyok, hogy kaptam egy esélyt, hogy ezt átélhessem és megérezhessem az Isten jelenlétét.” (Lovell Tamás)

 

A Kongresszus befejeztével a tapasztalás örömével imádkozhatjuk:

 

Add, Uram, hogy az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon. Amen

 

Látogatás a Houdini múzeumbanVissza a(z) programok oldalraMegemlékezés Szerdahelyi Andorról
október 25-november 1.
Őszi szünet
kedd (november 2.)
Az őszi szünetet követő első tanítási nap
Zsolozsmát imádkozik a héten az iskola diákjaiért a 11. C osztály
csütörtök (november 4.)
11.évf. nyelvi évfolyamvizsga (szóbeli)
Nemzeti gyásznap
IEC2020 – Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 2021
2021. szeptember 15.
32 darab kép
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)