Vissza a nyitóoldalra

Idén is nagy sikerrel zárult a Hadik András Bál

2014. december 2.

Színpompás egyenruhát viselő huszárok, palotásruhába bújt lányok és fiúk fogadták a bálra érkezőket, akik a pezsgő elfogyasztását követően színültig megtöltötték a Dísztermet és az aulákat is. A huszárok bevonulását követően - amelyet Käfer György tárogatómuzsikája vezetett fel – Endrédi Józsefné igazgató asszony köszöntötte a vendégeket. Az idei évben három határon túli magyar előadó, illetve csoport is megörvendeztette a közönséget produkciójával: a munkácsi kórus énekét követően Rekovics Réka, 8 éves vajdasági kislány mesemondását hallgathatták meg a résztvevők, majd az Erdélyből, Csernakeresztúrról érkező hagyományőrzők néptánc bemutatója következett. A „váratlanul” kibontakozó, látványos huszárpárbajt követően Makray Katalin köztársasági elnökné asszony adta át a Hadik-díjat, egy pompás szablyát a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium igazgatójának, majd Mikola István államtitkár úr köszöntőjét követően, hagyományosan a palotással vette kezdetét a mulatság, amelyet megtisztelt jelenlétével többek között Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere, valamint Rákay Philip, a Magyar Televízió vezérigazgató-helyettese is.


A táncra „éhes” vendégeket a Díszteremben a Madarak Házibulizenekar szórakoztatta, miközben a vacsorázni vágyók a Pencz Kft. által kínált ízletes, magyaros ételek közül válogathattak. Idén is népes közönsége volt a hírneves és feltörekvő hazai termelők borait kínáló borozónak, a házias süteményekkel is kedveskedő kávéháznak, illetve a hangulatos, meghitt beszélgetéseknek otthont adó teaháznak. Nagy élményt jelentett két Magyar Örökség díjas tudósember, Popovics Béla és Szarka György magával ragadó előadása magyarságról. Sokan voltak kíváncsiak az AFS nemzetközi diákszervezet bemutatkozására is. 


Este 10 órakor vette kezdetét Takács Zsuzsa iparművész, divattervező magyaros, mégis modern viseleteinek bemutatója, amelyben modellként a gimnázium tanulói és tanárai segédkeztek. Idén először került a programba borkóstoló, de máris szép sikert aratott, köszönhetően Barcza Bálint kiváló minőségű somlai borainak és a hozzájuk fűzött szakértő gondolatoknak.


Éjfélkor már zsúfolásig telt a Díszterem, ahol Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztőjének vezetésével kisorsolásra kerültek a tombola nyeremények. A változatos és értékes ajándékok közül is kiemelést érdemel a Szamos által felajánlott monumentális ajándékkosár, a tombolahúzás fődíja. Már éjjel két óra volt, amikor öregdiákunk, Rónaszéki Sebestyén trombitán előadott Silentio-jának hangjaira az utolsó táncok is véget értek. 


A Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ezúton is köszöni valamennyi kedves támogatójának, vendégének, a bál összes résztvevőjének és a megvalósításban közreműködőknek a segítséget, az emlékezetes, szép estét! Jövőre találkozunk ugyanitt!

 

Állatkerti látogatás 2014Vissza a(z) programok oldalraFelcsúti testnevelő továbbképzés
Ezt a programot a
Gimnázium 1687 Alapítvány támogatta!
hétfő (október 18.)
Zsolozsmát imádkozik a héten az iskola diákjaiért a 11. B osztály
Szaktanári fogadóóra
16:00-19:00
kedd (október 19.)
Ásványtár és Biológiai Intézet - 9. évf.
péntek (október 22.)
Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap
Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalomról
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)