Vissza a nyitóoldalra

Idén is megidéztük Arkhimédész szellemét

2022. március 2.

 

(avagy beszámoló a 2022. február 18-ai matematika versenyről)
 

Délután háromnegyed háromkor a díszteremben gyülekeztek a versenyzők az ünnepélyes megnyitóra. Gilyén tanár úr köszöntötte a résztvevőket, de a csapatokon már érezni lehetett a feszültséget, alig várták, hogy a tettek mezejére léphessenek.

Forgószínpad mintájára szerveződött a verseny, azaz minden csapat minden feladattal más-más teremben találkozott. Tamasi tanár úr és Rajzó tanárnő az Ideális Út elnevezésű feladványt az infóteremben tartotta, a Napórák bemutatása a 727. teremben volt Szádeczky-Kardoss tanárnő vezetésével, a Bizonyításokra Domschitz tanár úr várta a 726-osba a diákokat, a díszterem két tusa helyszíne is volt: a Számításos feladatok Koncz és Kálmán tanárnővel, míg a Logikai feladatok Machnik és Dankházi tanárnő segítségével.

A Megújuló energiaforrásokról hallhattak előadást Almási tanár úrtól a versenyzők, miután ezzel kapcsolatban kaptak feladatokat.

És a versenyszám, amitől leginkább tartottak a játékosok, csak ezek után került sorra. Ez a Fejszámolásos feladat volt, amit Albert Tóth és Gilyén tanár úr tartott.

Ahhoz, hogy ez a közel 6 órás rendezvény ilyen flottul lezajlódhatott, rengeteg elő- és háttér munkát is megkívánt. Polgár Hilda tanárnő, a vetélkedő szervezője, a vele készített interjúban mesélt erről. Szervezőtársai Machnik Julianna tanárnő és Almási tanár úr voltak. Elmondta, hogy szívügyének tartja ezt az immáron tizennégy éves múltú versenyt, amelyben az egész matematika-munkaközösség lelkesen vesz részt.

„A munkaközösség az év elején összeül, és akkor megbeszéljük az alapvető témát, és utána minden kolléga vállal egy-egy részfeladatot, azokat ők kidolgozzák, megszerkesztik a feladat lapokat, vagy bármilyen más gyakorlati jellegű feladatot. A szervezőknek pedig az a dolguk, hogy reklámozzák először, aztán összegyűjtsék a jelentkezőket, a megkapott feladatlapokat fénymásolják, a technikai hátteret biztosítják, az agapéhoz bevásárolnak, szükség esetén a verseny alatt is segítenek, és végül értékelnek.”

Ezen a délutánon nem csak érdekes dolgokat tanulhattak a diákok, hanem gimnáziumunk közösségi élete is fejlődött.

A díjazottak:

Alsós kategóriában:

I. 9.A csapata: Gorka Simon, Horváth Bence, Csákvári Balázs, Szabó Ákos Gergő

II. 7.B csapata: Berringer Christofer, Borszéki Boglárka, Németh Anna, Papp Dániel

III. 9.C csapata: Bencze Márk, Laurinyec Ármin, Ősz Marcell, Szorgalmatos Éva

IV. 8.B csapata: Horváth Flóra, Kocsis Róza, Lukács Lilla, Megyery Lilla

Felsős kategóriában:

  1. 11.A csapata: Csernák Szilvia, Horváth Janka, Oláh Réka, Träger Tamás
  2. 11.A,B,D csapata: Baráth Réka, Cenner Donát, Kuripla Máté, Nógrádi Zakariás

 

Gratulálok a versenyzőknek az elért eredményekhez, és köszönöm tanárainknak a munkájukat!

 

Remélem, jövőre újra megidézhetjük Arkhimédész szellemét!

Jutasi Villő, 11. d

 

 

I. Kerületi kosárlabda bajnokságVissza a(z) versenyek oldalraIRODALMI PÁLYÁZAT 2022
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)