Vissza a nyitóoldalra

Erdélyben jártunk, medvét nem láttunk

2022. július 9.

 

2022.június 3.-án az alkalmat kihasználva, hogy már elmúlt a járvány helyzet, a Határtalanul program keretében elindultunk Erdélybe. A négy osztályt: 7.a, 8.a, 9.a, 11.e osztályfőnökeinken kívül, akik, Andréka Áron, Domschitzné Darvas Júlia, Koncz Ágnes és Kálmán Györgyi, Albert-Tóth Endre és Pácz Tamás is elkísérte, mint szervező tanárok. Rajtuk kívül velünk volt több kísérő tanár is és orvosi segítségként Dr. Pácz Ferenc gyermekorvos.

A találkozó osztályonként volt a Batthyány téren, majd gyors bepakolás és mikor mindenki megérkezett, 7:00-kor elstartolt a három busz, először Debrecent megcélozva, ezzel együtt pedig a végső megállónkat Kalotaszentkirályt is.

Mint már említettem az első megállónk hosszú utunk során Debrecen volt, ahol a Tescoban még bárki pótolhatta az esetlegesen otthon felejtett fogkeféjét vagy az ajándékot a házadóknak. Fogkefe esetén, aki esetleg duplát vett, nem kellett aggódnia, lett a másikra is jelentkező. A hosszabb mosdó és bevásárló szünet után tovább indultunk a határ és Nagyvárad felé. A határnál egy gyors ellenőrzés után haladhattunk is célunk felé, és még azt a lányt se kellett Magyarországon hagynunk, aki elhagyta a személyigazolványát. Innen már Nagyváradig csak egy rövidebb szunditásra volt idő, mivel nemsokára megérkeztünk. Először a Római Katolikus Székesegyházat tekintettük meg, ahol miután közösen elmondtunk egy imát és énekeltünk egyet, szabadon megtekinthettük a templomot.

A városnézés előtt elkészítettük az első csoportképünket is a székesegyház és a Szent László szobor előtt. A városközpontban már megkezdődtek az első fejszámolások, hogy a lejt átváltsuk forintba, mert azért tisztában kell lenni, körülbelül mennyit költünk, mondjuk egy gombóc fagyira. A belváros megtekintése után ismét buszra szálltunk, hogy elérjük a szállásunkat Kalotaszentkirályon. A szállásadók mindenhol nagyon kedvesek voltak, tiszta, rendes szobákkal vártak minket és már az első vacsora alkalmával betekintést kaphattunk a házi ételek sorába, ami már első este nagyon finom és laktató volt. Vacsora után lehetőségünk volt körbe járni a faluban és akár azokkal az osztály- vagy iskolatársainkkal lenni, akikkel nem egy szálláson voltunk. Természetes az esti 9 órás takarodót betartottuk és igyekezett mindenki hamar ágyba kerülni, mivel másnap volt az egyik leghosszabb programunk, mégpedig a csíksomlyói búcsú.

Még szinte le se hunytuk a szemünket, nyithattuk is ki, mert szombat hajnalban már az első kaland várt ránk. A busz a minden évben megrendezett búcsúra 4 órakor indult, így szerintem nem is kell mondanom, hogy amint elindult, igyekezett mindenki visszaszundítani. A leszállást követően mi is becsatlakoztunk a zarándokokhoz és felsétáltunk a nyeregbe a fél egyes misére, aminek főcelebránsa és szónoka Exc. és Ft. dr. Udvardy György veszprémi érsek volt. Én pár osztálytársammal együtt az erdőben még egy szarvast is láttam nagyon közelről, amikor véletlenül egy rövidebb időre elkeveredtünk a többiektől. Mikor megérkeztünk a nyeregbe teljesen elámultunk, hogy tényleg több 100 ezer ember van jelen velünk együtt. A prédikáció során szó volt a megbocsájtásról, hálaadásról és mint a csíksomlyói búcsú mottójában is állt: a jóságról és a békéről (PAX ET BONUMI).

A visszaúton, ezt a 4 dolgot tűztük magunk elé. Még a szentbeszéd meghallgatása előtt, a felfelúton az egyik osztálytársam, Márk ennek szellemében segített egy családnak feltolni egy babakocsit a nyeregbe. Úgy gondolom mindannyiunk számára ez a mise, és ez az egész program lelki feltöltődést, megújulást nyújtott, valamint olyanban volt részünk, amit talán még a fáradtságtól és a rengeteg ingertől, ami ért minket, azon a héten, fel se tudtunk fogni. Mégis azt gondolom, hogy később büszkén lehet mesélni, sőt akár most is, hogy igenis felkeltem reggel fél 4-kor, hogy odaérjek a nyeregbe és egy voltam a százezrek közül. Végül a fáradtság, az egész napos program és a nagy meleg, mindenkin kiütközött, mert már mindenki szeretett volna mihamarabb felpattanni a buszra és elindulni vissza.

 

A harmadik napon, június 5.-én délelőtt a tordai sóbányába látogattunk el. Először idegenvezetéssel végigjártuk a bánya bizonyos részeit, kipróbáltuk közösen a vízhangot, majd a szabadidőnkben lehetőségünk volt kipróbálni a bányában lévő programokat, mint az óriáskerekezés vagy a csónakázás. Albert-Tóth Endre tanár úr román tudása itt is jól jött, mert megbeszélés alapján az ő és Pácz tanár úr felügyelete alatt sokan csónakázhattak is. Torda után a délutánt Kolozsváron töltöttük. Egy gyors csoportkép után a Szent Mihály templom és a Mátyás király szobor előtt, az osztályok különváltak. Mi megtekintetük hol található Magyarország legigazságosabb uralkodójának, Hunyadi Mátyásnak szülőháza, majd egy rövid megemlékezés után szabadon bejárhattuk a várost. Vasárnap értünk haza a legkorábban, így a vacsora után (takarodót kicsit eltolva) volt idő, hogy együtt töltsenek egy kis időt az osztályok.

Hétfőn újabb izgalmak vártak minket, mert reggel indultunk is a Gyilkos-tóhoz. A hat fős csónakokban a fiatalabb osztályokhoz egy-egy 11.-es ült be fellelőségteljes kísérőnek, így sok esetben nem csak az osztályközösségek erősödhettek meg, hanem akár kapcsolat alakulhatott ki iskolatársak között is. Szerencsére minden evező jól végezte a dolgát és senki se borult bele a vízbe, ezért később meg is lett jutalmunk, mert párosával kaptunk egy-egy kürtöskalácsot. A meglepetés kürtöskalács és tovább haladásunk előtt, még volt idő körbe nézni a bazárosok között és esetleg valami szuvenírt venni a családnak vagy magunknak. A következő megállónkhoz nem kellett sokat menni, nemsokára a Békás-szoroshoz értünk. A szorosban tettünk egy rövidebb sétát, miközben elmajszoltuk a kürtöskalácsokat.

Másnap szintén sűrű nap várt ránk. Az utunk Szejkefürdőbe vitt minket, ahol először átsétáltunk a székelykapuk sora alatt Orbán Balázs sírjáig. Itt megemlékeztünk a székely íróról, valamint a trianoni békeszerződésben elcsatolt magyarokról, mivel az iskolánkban ilyenkor tartott megemlékezésen nem vehettünk részt. Koszorút helyeztünk a sírra, majd elénekeltük a magyar és a székely himnuszt is. Mielőtt leindultunk volna csináltunk egy csoportképet megörökítve, hogy ott jártunk, majd az osztályommal is egyet az egyik székely kapu előtt. Mielőtt elhagytuk volna Szejkefürdőt megtekintettük a tavaly májusra elkészült Mini Erdély-parkot, ahol Erdély nevezetes épületeit láthattuk makett formában. Ezután Korondra érkeztünk, ahol a kézműves kirakodó vásárt volt lehetőségünk szabadon bejárni és valami portékát vásárolni akár az otthon maradottaknak. Kora este már vissza is értünk a faluba ugyanis utolsó ott töltött esténken vacsora után a program táncbemutató, majd táncház volt. A bemutatót az egyik legnépszerűbb magyar tájegység táncából, Kalotaszegből láthattuk, ahova a falu is tartozik. Ezzel teljesen hiteles volt, hiszen olyanok táncolták, akik valóban itt tanulták. A két táncos pár egy rövidebb táncrendet mutatott be, vagyis legényest, csárdást és szaporát (= gyors csárdás).

A kalotaszegi táncok bemutatója után, két fajta kalotaszegi népviselet bemutatására került sor. Még szerencse, hogy volt utána táncház, mert a bemutatóktól szerintem mindenkinek megjött a kedve. Először külön váltunk lányok-fiúk, majd míg fiúk egy-két legényest tanultak, mi a lányokkal először csujjogatni, majd sifitelni (legényes alatt a lányok kisebb körökben való karikázója) tanultunk. Utána egyben két kört alkotva tanultunk lépéseket, amiket a csárdás és a szapora ideje alatt is lehet használni. Itt kipróbálhattuk a csujjogatást „élőben” és a dalt is, amit közösen tanultunk. Végül kellemesen elfáradva mindenki visszatért a szállására, hogy az esetlegesen fennmaradt energiáját a bepakolásra használja fel, mivel másnap már haza felé indultunk.

Június 8.-án megejtettük az utolsó reggelit a szálláson, behúztuk a bőröndöket, elbúcsúztunk a háziaktól és a falun utoljára végighaladva mentünk a buszhoz. Utolsó látnivalónk a Zichy- cseppkőbarlang volt a Révi-szorosban. Amíg sorra kerültünk, az osztályfőnökünkkel a közeli vízesést is megnéztük. A sok csoport miatt, nekünk a barlangot Albert-Tóth Endre tanár úr mutatta be, mint egy kiváló idegenvezető. A barlangban a látványos és csodás cseppkőképződmények megtekintésén kívül lehetőségünk nyílt a barlangból fakadó hűs forrásból is inni. Újabb hosszú út után 19 óra körül visszaérkeztünk Budapestre.

Ha valakit érdekel, hogyan bírtuk azt a rengeteg buszozást, annyit tudok rá mondani, hogy nehezen. Mégis megpróbáltuk ebből is a legjobbat kihozni. Volt mikor végig énekeltünk, akár egy-két órát is, ami az osztályfőnökünket is épp eléggé meglepte, mert abban igaza van, hogy ha muszáj valamit csinálni kevésbé fű hozzá a fogunk. A spontán dalolászások során előkerültek a magyar slágereken át, az ének órán átvett népdalokon keresztül, egészen a Nélküled, szinte már második magyar himnusznak tekinthető számig. Szóval a jó hangulatot sok esetben próbáltuk fenntartani. Másik népszerű opció az az alvás volt, mert reggel korán indultunk, legalábbis nekünk korán volt, visszafele meg már fáradtak voltunk, az utak meg hosszúak voltak, így jó nagyokat lehetett aludni. De nyilván ez se volt mindig megfelelő, mert egy, esetleg két busz ülés között nehezebb elhelyezkedni, mint a saját ágyadban, mégis volt olyan köztünk, aki olyan jókat szundított, mint otthon. Ezen kívül reggel a busz elindulását követően, és este a faluba érkezés előtt együtt elmondtunk egy imát. Ezt minden alkalommal más diák  vezette. Ilyenkor igyekeztünk hálát adni azért, hogy ilyen élményekben lehet részünk és kértük a békét és a megbocsájtást. A másik alkalom, amikor valamiért a busz mikrofonját magunkhoz kellett venni, amikor a kidolgozott előadásainkról beszéltünk. Egy-egy témából kellett mindenkinek felkészülnie ismeretterjesztés céljából, mint Farkaslaka, Tamási Áron, tordai sóbánya, s azok a nevezetességek, látnivalók, amiket utunk során felkerestünk. Emellett Erdély történelméről, földrajzáról, sportéletéről, ételeiről is hallottunk sok szépet. Én pedig egyik kedvenc témámról, a népviseletről, s a táncházakról is meséltem.

Tényleg sokat utaztunk és volt, hogy sokat vártunk egy-egy programra, de megérte. Az utazásunknak számomra két célja volt: az első, hogy megismerjünk Erdély egy részét, és a második, hogy szép emlékeket gyűjtsünk az osztállyal. Szerintem mindkettő sikerült, és ezért nem lehetünk elég hálásak a szervezőknek, osztályfőnökünknek, hogy eljött velünk, valamint a szüleinknek, akik ezt támogatták.

Írta: Jakab Anna, 11/E

 

 

Vissza a(z) kirándulások oldalraZarándoklat Erdélybe 2022
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)