Vissza a nyitóoldalra

EKG Labdarúgó Bajnokság

2012. október 2.
Sok nagyon színvonalas mérkőzés volt és csoportonként az első kettő jutott tovább. A kieső csapatok lejátszották az 5. helyért a mérkőzést ahol a 12.B győzedelmeskedett egy nagyon szimpatikus csapat ellen, akik évek óta hihetetlen elszántsággal játszanak és mivel péntekenként is bejárnak reggel focizni, ezért egyre jobbak. Hajrá 10.B!
Az elődöntőknél a 12.D majdhogynem simán jutott a döntőbe, pedig a 10.A osztály idén rendkívül erős csapattal indult. A másik ágon heroikus küzdelem alakult a 12.A és a 10.CD csapatok között. Elsőre én azt gondoltam, hogy a 10.CD simán továbbjut, de valószínűleg kicsit elbízta magát és a végén nem volt szerencséjük. A hosszabbítás sem hozott gólt ezért büntetőkre került sor, ahol Szibek Zsombor a 10.CD-ből duplakapufát lőtt, Keresztes Bálint pedig hozta a kötelezőt, és ezzel a 12.A jutott a döntőbe. A bronzmeccsen a 10.CD győzedelmeskedett és ezzel a 10.A lett a 4.
A döntőben az eddig töretlenül haladó 12.D megszerezte a győzelmet és ezzel az EKG Bajnoki címét is. A 12.A-nak nagy gratuláció jár amiért bejutottak a döntőbe, mivel az eddigi években elképzelhetetlennek tűnt! Szép volt fiúk!

Gratulálok minden csapatnak sikerült megvalósítani a Fairplay játékot és itt ez a legfontosabb!

Mester Bálint

Budapesti Duatlon DiákolimpiaVissza a(z) versenyek oldalraAz EKG Sportnagyhatalommá vált 2012-ben!
Ezt a programot a
Gimnázium 1687 Alapítvány támogatta!
kedd (november 2.)
Az őszi szünetet követő első tanítási nap
Zsolozsmát imádkozik a héten az iskola diákjaiért a 11. C osztály
csütörtök (november 4.)
11.évf. nyelvi évfolyamvizsga (szóbeli)
Nemzeti gyásznap
péntek (november 5.)
Iskolmise a Szent Anna és Szent Ferenc sebei templomokban
07:30
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)