Vissza a nyitóoldalra

A nemzeti összetartozás

2016. június 23.

Bár a határok elválasztanak, de a tudat és a kultúra összetart. Ennek erősítése a diákokban leginkább személyes élmények és találkozások alkalmával lehetséges. Ezért határoztuk el, hogy a tízedik évfolyam során felvidéki tájakkal és ott élő emberekkel ismerkedünk meg.

A célt már egy évvel korábban kitűztük: a trianoni békével elcsatolt országrészeket be szeretnénk járni, nem azért, hogy búslakodjunk elvesztésük miatt, hanem megismerésük érdekében. Kilencedik osztály végén ezért zarándokoltunk el a csíksomlyói búcsúba Erdély nevezetes tájait is útba ejtve, majd indultunk tízedik elején a Felvidék keleti tájaira, Kassa környékére. Nem lett volna teljes a kép azonban, ha nem ismerjük meg a nem kizárólag magyarlakta területeket, vagyis a szlovákok által benépesített vidékeket és az egykor szászok építette városokat. Hiszen a Kárpát-medence népeit sosem az etnikai egyezés, hanem a „hungarus-tudat” kötötte össze, számukra a nemzetiségi különbözőség inkább színesítette az életet, mint hogy ellenségeskedést generált volna. Sajnos a politika mára kiölte az emberek tudatából ezt a gondolatot, de a tudatalattiban ott rejtezik, amit közvetlen élmények és tapasztalatok útján elő lehet hívni. Ezért határoztuk el a szülőkkel és a támogató szervezetekkel (Rákóczi Szövetség, Lánchíd Kör, Füleki Magyar Gimnázium), hogy a diákok számára szervezünk egy olyan utat, mely segíti ennek a gondolatnak a felelevenítését.

Tulajdonképpen egy felvidéki osztálykirándulás tető alá hozása nem igényel sok szervező munkát. Buszt és szállást kell biztosítani, valamint ki kell jelölni a meglátogatandó célokat. Ehhez természetesen össze kell gyűjteni elegendő anyagi forrást is. Végül találni kell olyan közösséget a határon túl, mely fogad minket, és mesél életéről. Szerencsére a korábbi években már sokszor jártunk Füleken tanárokkal, így kézenfekvő volt, hogy az ő segítségüket kérjük. A helyi Szövetség elnökével, Tomolya Róbert tanár úrral és az ottani magyar közösség egy másik motorjával, Szvorák Zsuzsával még márciusban megbeszéltük nagy vonalakban az elképzeléseket, aztán a többi már ment a maga útján. Így aztán hiába kellett húsz percet állnunk az elvileg schengeni határon (legalább a mi diákjaink is megérezhették, milyen a határ által elválasztva élni), a Füleki Gimnáziumban már vártak minket helyi diákok és Tomolya tanár úr, hogy egy keveset beszéljenek magukról, és aztán közösen játsszunk egy nagyot. Személy szerint kicsit tartottam attól, hogy a 10.a hogyan fog reagálni a nógrádiak palócos tájszólására (főleg, mivel osztályunkba járnak a Palócz ikrek), de olyan magától értetődően fogadták, mintha már évtizedek óta így beszélnének a környezetükben. Aztán beköltöztünk szállásunkra, mely a vár tövében épített közösségi ház volt. A várban megismertük a környék történelmét, kezünkbe foghattunk tízmillió éves fát, ágyúgolyót, puskát, nyakláncot, emellett Fülek mindennapjairól is hallhattunk (etnikai arányok, mindennapi örömök és nehézségek). Bevásárlás közben a diákok meghökkenve jelezték, hogy itt az utcán is magyar szót lehet hallani, a feliratok magyar nyelvűek, szinte semmi nem utal arra, hogy külföldön lennénk – talán az eurótól eltekintve.

Másnap korán reggel folytattuk utunkat Szlovákia belsejébe, Rozsnyó irányába, de az utazás sem telt tanulás nélkül, hiszen a diákok előre felkészültek a környék látnivalóiból, történetéből és lakóiból, és tudásukat a többiekkel is megosztották. Ezen előadások témái között szerepelt a vidék nemzetiségeinek (szlovákok, szászok, magyarok) históriájának bemutatása is a régmúlttól egészen napjainkig. Megismerkedtünk nagy formátumú személyiségek (Mikszáth Kálmán, Eszterházy János, az Andrássyak és Nádasdyak) életével is, akik a Felvidék lakosságát tevékenységük révén nem egymásnak ugrasztották, hanem összekötötték. Így érkeztünk először Krasznahorka három éve leégett épületéhez, és mindjárt kiderült, hogy az otthonról szervezés mégsem olyan egyszerű: a vár még nem készült el, így nem látogatható. Pedig honlapjukon még szerepel nyitva tartásuk, a szomszédos Betléren pedig kombinált jegyet lehet kapni a két érdekesség megtekintésére. (Apró öröm volt, hogy mások is hasonlóan jártak, velük találkoztunk a krasznahorkai vár parkolójában.) De az erőd még így is impozáns látványt nyújtott a domb tetején, nagyjából öt év múlva újra próbálkozhatunk. A betléri Andrássy-kastély aztán kárpótolt minket, hiszen az egyik leggazdagabb arisztokrata-család vadászlakja a környékbelieknek köszönhetően ugyanúgy meg tudta mutatni kincseit, mint ahogy azt a gyűjtőik eltervezték, hiába vonult itt át száz év alatt több rabló hadsereg is. A kultúra után szerencse következett, ugyanis abban a pillanatban, hogy buszra szálltunk, ömleni kezdett az eső. Persze a következő programunk, a Szlovák-paradicsom egyik szurdokának és a Dedinky-tónak a megnézése szempontjából egyáltalán nem lett volna szerencse, de mire oda értünk, a felhők elvonultak és kisütött a Nap. A sziklás, létrás, köteles szurdoktúrára nem mindenki vállalkozott, de akik megtették ezt a két órás utat, sok csodának váltak részeseivé. Estére pedig megérkeztünk aznapi végállomásunkhoz, Késmárkra, ahol sajnos már nem voltunk Fortuna kegyeltjei, hiszen újra eleredt az eső, így ezt a szász ékszerdobozt nem tudtuk megnézni, helyette játékokkal és beszélgetéssel múlattuk az időt. Viszont másnap reggel már bejutottunk a belvárosba, ahol éppen egy rendezvény is zajlott, így még színesebbé vált a programunk. Késmárkot gyönyörűen felújították az elmúlt években, mindenképpen érdemes egyszer az életben eljönni ide. A továbbiakban a Csorba-tó felé vettük az irányt, a Magas-Tátra láncai között meghúzódó tengerszem pedig nem okozott csalódást: a természet gyönyörű, és az itt élők nagyon vigyáznak arra, hogy az épített környezet is belesimuljon a tájba. Ugyanakkor a monarchiabeli épületek pompásan megférnek a legmodernebb, de nem giccses házakkal, így a tervezett időnél sokkal többet töltöttünk itt a tavat körbesétálva. Mint később kiderült, ez nem volt jó döntés, ugyanis indulásunk után hamarosan megállítottak minket, ugyanis belecsöppentünk a nagy szlovák (kerékpáros) körversenybe, emiatt két órát álltunk és lehetetlenné vált Selmecbánya megnézése.  Ettől függetlenül nagyon szép három napot töltöttünk a Felvidéken, biztos vagyok benne, hogy többen szívesen fogják majd saját családjukat is elhozni ezekre a történelmi tájakra.

Devich Dénes

A 7.A osztály év végi kirándulásaVissza a(z) kirándulások oldalraIsmét ellátogattunk a Császárvárosba
hétfő (január 31.)
Zsolozsmát imádkozik a héten az iskola diákjaiért a 9. A osztály
péntek (február 4.)
Iskolmise a Szent Anna és Szent Ferenc sebei templomokban
07:30
Jótékonysági koncert a díszteremben
17:00
hétfő (február 7.)
Zsolozsmát imádkozik a héten az iskola diákjaiért a 9. B osztály
SZMK értekezlet
17:00
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)