Vissza a nyitóoldalra

1. Hadik András Hagyományőrző Jótékonysági Bál

2011. december 2.
Nagy érdeklődés mellett rendezte meg a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium az 1. Hadik András Hagyományőrző Jótékonysági Bált 2011. november 26-án este a gimnázium épületében. A rendezvény - a visszajelzések alapján - ragyogóan sikerült. Külön köszönet illeti Makray Katalin köztársasági elnökné asszonyt, dr. Mikola István nagykövet urat, dr. Szentes Tamás főpolgármester-helyettes urat és Rákay Philip intendáns urat, akik megtisztelték a rendezvényt.
A hangulatot jól jelzi, hogy a mintegy 300 résztvevő jó része az éjjel 2 órai zárás idején a finom borok társaságában, huszárnótákat énekelve fogadta a ...Silentiot, amelyet Agárdi József, iskolánk diákja adott elő trombitán. Szenzációs volt a Csillagszemű tánca, Hűvösvölgyi Ildikó és Lovász Irén produkciója, nem is beszélve az éjfélkor bemutatott hastáncról. A Kistemplomos lovagok rock-klasszikusainak hallatán tucatjával perdültek táncra a párok a Díszterem parkettjén, hogy aztán pihenésképpen az ízletes csülkök, töltött káposzták társaságában, esetleg a hangulatos borozó vagy a kávéház asztalainál beszélgessenek. Tíz óra tájban a Gimnázium növendékei mutatták be Takács Zsuzsánna magyaros, egyben korszerű ruháit. Az alkalmi modellek viseleteit Bencsik András szakszerű ismertetője kísérte. Az árverésen számos értékes tárgy talált gazdára, akárcsak a fantasztikusan izgalmas tombolán, amelyen a fődíj győztese egy kétszemélyes hétvégét nyert a bajor Alpokban. A Bál Szépe választás szoros küzdelemben dőlt el a csodaszép ifjú hölgyek között. A bál fényét emelte a műsor elején a koronázási ékszerek élethű, felszentelt másolatának ünnepélyes bevonulása, nem beszélve a közel félszáz huszárról és hagyományőrzőről, akik korhű egyenruháikban pompáztak.

Minden kedves vendégünknek és megannyi támogatónknak is köszönjük ezt a csodálatos estét. Reméljük, jól érezték magukat, és jövőre ismét találkozhatunk az akkor már 2. Hadik András Jótékonysági Hagyományőrző Bálon. 
1. Hadik András Hagyományőrző Jótékonysági BálVissza a(z) programok oldalraKirándulás Esztergomba
Ezt a programot a
Gimnázium 1687 Alapítvány támogatta!
hétfő (október 18.)
Zsolozsmát imádkozik a héten az iskola diákjaiért a 11. B osztály
Szaktanári fogadóóra
16:00-19:00
kedd (október 19.)
Ásványtár és Biológiai Intézet - 9. évf.
péntek (október 22.)
Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap
Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalomról
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)