Ez az idős főpap – a Nagyszombaton egyetemet alapító Pázmány Péter tanítványa – okos pénzügyi politikával nagy vagyonra tett szert. Több millió forintot kitevő alapítványai között említést érdemel az Esztergomban, Győrben, Sümegen, Sopronban, Kőszegen, továbbá számos felvidéki városban létrehozott megannyi jezsuita kollégium, iskola, papi szeminárium vagy éppen idősek otthona. Figyelemre méltó, hogy Bécs 1683. évi török ostroma alkalmából 61.000 forinttal járult hozzá a védelem költségeihez, jelentős szerepet vállalva abban, hogy a kifizetetlen zsold miatt a császári fővárost elhagyni készülő zsoldosokat Sobieski János lengyel király hadainak megérkeztéig vissza tudták tartani.

Ami azonban talán még bőkezű adományainál is fontosabb: Szécheny György alapozta meg családjában azt a szellemiséget, melynek lényege a keresztény alapokra épülő, önzetlen hazaszeretet. Ez a család adta a nemzetnek gróf Széchényi Ferencet, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítóját, fiát, gróf Széchenyi Istvánt, a „legnagyobb magyart” és még számos tudós és közéleti személyiséget, köztük gróf Széchenyi Zsigmond Afrika-kutatót, iskolánk egykori növendékét.

Amikor az alapító érsek 1695-ben meghalt, személyes vagyona mindössze 8 forint, 4 szék, egy asztal, egy láda és egy ágy volt.

A Pozsonyban kiadott alapítólevél megteremtette a gimnázium működésének anyagi feltételeit. A fizikai feltételek megteremtését a jezsuita papok vállalták magukra. Az első iskolaépület a Nagyboldogasszony (Mátyás) templomtól északra, a mai Hilton Szálloda helyén állt (emlékét az épület falán elhelyezett emléktábla őrzi). Az épület a török időkben működő vallási főiskola (medresze) romjaiból épült újjá, és ebben az időben még közvetlenül hozzá volt építve a templomhoz.

A gimnáziumi oktatás mindjárt a második évben öt osztályban folytatódott, bár a létszám nem haladta meg a negyvenet (az iskola a Rákóczi-szabadságharc idején szinte elnéptelenedett, mert a legtöbb diák beállt katonának). 1712-ben a gimnázium utolsó osztályát elvégző tanulók felsőfokú továbbképzése érdekében megnyílt az iskola kétéves filozófiai tanfolyama. Ez volt a legelső tulajdonképpeni akadémia a Magyar Királyság területén, amelynek elhelyezésére 1747-ben alig nyolc hónap alatt építették fel a hatalmas akadémiai épületeket. 1753-ban a folyamatos növekedés hatására a tanulói létszám már elérte a 788-at.

A jezsuita oktatási rendszer több évszázad tapasztalatait foglalta magában. Tevékenységük az egész magyarságot összefogó közszellemiséget hozott létre. Az optimista öntudatot hirdették, és a nevelés mellett komoly hangsúlyt fektettek a tudományok terjesztésére. Terjesztői voltak a latin műveltségnek és a barokk kultúrának is. A jezsuita atyák vezették be a Gimnáziumban az iskolai színjátszást (kezdetben latin, később már magyar nyelven), melynek keretében a diákok gyakran saját professzoraik darabjait adták elő.

1773-ban aztán Mária Terézia döntésére – a politikai elit jezsuitaellenességének is köszönhetően – eltörölték a rendet, a jezsuita tanárok egy részét nyugdíjazták, más részük pedig világi pap lett, biztosítva az oktatás folyamatosságát.

Jelentős szerepet játszott a Gimnázium életében a nagyszombati egyetem Budára való áthelyezése. Mivel az egyetem a Hillebrand udvari építésszel barokk stílusban újjáépíttetett palotát és a jezsuiták várbeli ingatlanait kapta meg, az 1777-től (studium liberalium et humaniorum néven) az egyetem ötödik karaként működő, a katolikus tanulmányi alapból fenntartott Egyetemi Archigymnasium is átköltözött a várpalotába (pontosan még nem sikerült kideríteni, hogy annak melyik részében működött, valószínűleg az északi szárnyban, a mai Kortárs Művészeti Múzeum helyén). Az egyetem részévé válás az összes többi magyarországi középiskola fölé emelte intézményünket, amit jól jelképez, hogy az iskola címere és vezetőjének rangja ez idő tájt azonos volt az egyetemével.

Mária Terézia halála után fia, II. József, a „kalapos király” került trónra, aki a felvilágosodás szellemének megfelelően elhatározta, hogy átszervezi és centralizálja birodalmát. Ennek jegyében tervbe vette az országos főhivatalok Budára telepítését, amihez szüksége volt a palota épületegyüttesére. Ezért az egyetemet 1784-ben Pestre, a hittudományi kart Pozsonyba telepítette. A Főgimnázium az egyetemtől elszakítva Budán maradt, és visszaköltözött régi helyére, a mai Hess András térre (érdemes megjegyezni, hogy a teret az itt működő iskola miatt korábban Collégium, Iskolaház, illetve Iskola térnek nevezték, egészen 1936-ig, amikor – Buda visszafoglalásának 250 éves jubileuma alkalmából – az európai keresztény seregeket mozgósító XI. Ince pápáról nevezték el; mai nevét a II. világháborút követően kapta).

1790-ben II. József meghalt, és halála után rendeletet hoztak arról, hogy a gimnáziumokban és akadémiákon a magyar nyelv külön tantárgy legyen. 1792-ben eltörölték iskolánkban a tandíjat. Mivel a kalapos király rövid uralkodása idején a Ratio Educationis számos rendelkezését hatálytalanította, szükségessé vált egy új szabályzat kidolgozása. Az új (vagy II.) Ratio Educationist kidolgozó bizottság vezetője gimnáziumunk igazgatója, Szerdahelyi György kanonok volt.

Az iskolának időközben ismét költöznie kellett, mivel az egyetemi nyomda terjeszkedése miatt kiszorult az akadémiai épületből. Ezért megkapta a dominikánus kolostor tornyától északra fekvő elemi iskola földszintes épületét, amelyre emeletet húztak, és 1809-ben ide költözött be a gimnázium. A következő évtizedekben a nagy létszám (7-800 diák) miatt a fegyelem meglazult, így 1832-ben a piarista rendre bízták az iskola működtetését. A kegyesrendiek irányítása idejére esett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, mely a Főgimnáziumot is érintette. Tanáraink és diákjaink nagy számban álltak be a megszerveződő honvédseregbe, amiért számos atrocitás érte őket 1849 első hónapjaiban, amikor Windischgrätz seregei uralták a várost. A főigazgatónak folyamatos jelentést kellett adnia a tanárok viselkedéséről, így nem csoda, hogy Buda magyar kézre kerülése (1849. május 21.) után távoznia kellett állásából.

A szabadságharc után erősen megrongálódott iskolaépületben kellett újraindítani az oktatást, ráadásul 1850-ben elrendelték, hogy a hirdetményeket német nyelven is közzé kell tenni. Miután az igazgató az intézkedéssel nem értett egyet, és azt a szülőkkel nem közölte, állásából eltávolították. Utóda idején már német nyelven folyt a tanítás, majd 1851-ben az iskolát elvették a piaristáktól. Az 1851. szeptember 13-i kultuszminiszteri rendelet értelmében működését mint állami vezetés alatt álló katolikus gimnázium folytathatta, német tanítási nyelvvel, nagyobbrészt világi tanárokból álló tantestülettel. Az 1850-es években (a Bach-korszakban) számos újítást vezettek be az oktatás területén is. Ezek között megemlítendő az érettségi, melyet – az országban elsőként – nálunk szerveztek meg, 1852-ben. De az erőszakos germanizálás sem tudta kiirtani az iskola hazafias szellemiségét. Jól példázza ezt, hogy amikor I. Ferenc József császár 1857-ben megjelent az ünnepi alkalomra feldíszített gimnáziumban, a már hat év óta az abszolutizmus szellemében nevelt és jórészt német anyanyelvű diákok a német „Hoch!” helyett „Éljen!” kiáltással fogadták.

Lutter Nándor1861-re aztán a Habsburg-dinasztia európai pozícióinak gyengülése, és ezzel összefüggésben a magyarországi politikai helyzet enyhülése nyomán napirendre került az oktatás magyar kezekbe történő visszaadása. Ennek jegyében 1861 tavaszán előbb mint vegyes, majd mint magyar nyelvű gimnázium folytathattuk működésünket. Lutter Nándor igazgatóhelyettest rendes igazgatóvá nevezték ki, magyarul és németül egyaránt jól beszélő tanárokat vettek fel a tantestületbe, 1862-ben önképzőkör, 1871-ben pedig segélyező egylet alakult meg az iskola falain belül.

Lutter Nándor igazgatóhelyettes

Az összetartozás érzése azonban még az államosítással sem szűnt meg, és a szentmisével egybekötött iskolatalálkozóra minden június második vasárnapján sor került a budavári Nagyboldogasszony-templomban. A hagyományőrzésben hatalmas feladatot vállalt Szerdahelyi Andor, a gimnázium egykori tanára, aki a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumon belül megalakítva a „Szalay Gyula Önképzőkört”, folytatta az iskolatörténeti anyag gyűjtését, rendszerezését, és a munkába bevonta tanártársát, Nagy Istvánt, az 1997-es újjáindulás utáni első igazgatót is.

Budavári Nagyboldogasszony Templom

Az újjászervezés lehetőségét a rendszerváltás hozta meg az Egyház jogainak helyreállításával. Az iskola jelentőségének ismeretében az épületet az 1991. évi XXXII. törvény alapján, ugyanezen év nyarán elsőként igényelte vissza a területileg és jogilag illetékes Budapest-Esztergomi Főegyházmegye. A Fővárosi Önkormányzat az intézet államosítás előtti jogállását bíróság előtt kívánta tisztázni 1992-ben. A csaknem két évig húzódó eljárás során először Budapest Főváros, majd a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága is kimondta az iskolaépület iránti egyházi igény törvényességét. Az intézet jogi rehabilitálása ily módon 1994 januárjában megtörtént.

A pereskedést követően 1997. február 7-i keltezéssel kiadásra került dr. Paskai László bíboros prímás, esztergomi érsek aláírásával az eredeti alapító okiratot módosító-aktualizáló okirat, amely többek között rögzítette, hogy az iskola neve Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium, és az iskola a Magyar Katolikus Egyházon belül működő jogi személy.

Az oktatás 1997-ben indult újjá, eleinte „társbérletben” az itt működő szakközépiskolával, majd diákjaink és tanáraink 2000-ben végre az egész épületet birtokba vehették. Ezzel az iskola mindig is létező szellemisége és filozófiája hazatért eredeti otthonába. A jövő pedig innentől – rajtunk múlik.

Eötvös József báró

Ekkor „a halhatatlan Eötvös József báró, vallás- és közoktatásügyi miniszter, kinek mint a budai főgymnasium egykori növendékének ezen intézet viszonyairól alapos ismeretei voltak, s ki megalázónak tartá azt, hogy fővárosunk a művelt külföldnek egyetlen egy gymnasiumot sem mutathatna be pirulás nélkül, a régi kisszerű s a nehézségeket elodázó, mintsem megoldó terveket elveté, s a felépítendő gymnasium számára egy új, célszerű helyiségnek kijelölésére 1868. március 18-án Buda fővárosát szólítá fel”.

Az új épület elhelyezésére a város négy telket ajánlott, s ezek közül a gimnázium igazgatójának véleménye alapján a gimnázium várbéli épületéhez legközelebb fekvő, közvetlenül a Halászbástya alatt lévő telekcsoport került megvételre. A telek költsége az előterjesztés szerint 23.600 forint volt.

A Budán tartózkodó Ferenc József az előterjesztést már május 12-én elfogadta. A megépítendő iskolaépületre vonatkozó elvárásokat négy építész kapta meg: Ybl Miklós, Szklaniczky Antal, Diescher József és Lippert József. A pályázatot végül is Lippert József nyerte el. A kivitelezési költség Hofhauser Lajos pesti építész ajánlata szerint 653.571 forint volt (ez az összeg aztán – különösen a hatalmas alapozási és földmunkák miatt – jelentősen növekedett, végül 795.680 forint lett). A kivitelezés 1872 nyarán kezdődött el, és az eklektikus stílusú, impozáns iskolaépület 1876 nyarára lett kész. Az iskola elnevezése a megnyitáskor II. Kerületi Királyi Egyetemi Katolikus Főgimnázium volt (a kerületi közigazgatási határok a II. világháborút követően módosultak).

Aradi Lippert József

Az (újra)kezdés számos nehézséggel járt az iskolára nézve, azonban a rengeteg irányból érkező segítség nyomán az oktatás feltételeit viszonylag hamar sikerült megteremteni. Ajándékozás útján került gimnáziumunk tulajdonába a Toldy Ferenc-féle könyvtár tekintélyes része, Pejacsevich gróf több ezer darabos ásványgyűjteménye. Ugyancsak Pejacsevich gróf adta ajándékba az előcsarnokban elhelyezésre kerülő Deák Ferenc-szobrot, Huszár Adolf szobrászművész alkotását.

1888-ban gróf Csáky Albin, az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter kinyilvánította szándékát, hogy a bécsi Theresianum mintájára létrehozzon egy, a kor színvonalának megfelelő magyar nevelőintézetet. A Ferenc József nevét viselő intézmény 1889 szeptemberében kezdte meg működését az iskolaépület északi traktusában (ezért nevezték a gimnáziumot tréfásan „Ferenc Jóskának”). A növendékek a huszár-attilához hasonló egyenruhát viseltek, majd 1891-ben az uralkodó – egy személyes látogatása alkalmával – engedélyezte számukra a kard viselését.

A dualizmus évtizedei pezsgő kulturális életet hoztak az iskolába. Itt játszották az első magyarországi iskolai futballmérkőzést, 1914-ben Kánitz István nevű diákunk megalapította az első cserkészcsapatot. A dinamikus fejlődést félbeszakította az I. világháború, melyben az iskola számos diákja és tanára halt hősi halált (a nyilvántartott áldozatok száma 59). Emléktáblájuk az előcsarnokban áll. 1918-ban az ifjúság körében is megkezdte működését a Károlyi-féle pacifista, forradalmi agitáció, amely megfosztotta a nemzetet önvédelmi lehetőségeitől, majd 1919-ben bekövetkezett a szélsőségesen ateista, egyházellenes, kommunista diktatúra, a tanácsköztársaság időszaka. Ennek lett áldozata többek között idősebb és ifjabb Hollán Sándor, iskolánk egykori növendékei, akiket a Lánchídon lőttek agyon és dobtak a Dunába. Szerencsére a gimnázium szellemiségének köszönhetően a szélsőséges eszmeáramlatoknak csak kevesen hódoltak. Az új igazgató, Usetty Ferenc az eseményeket kivizsgálta, de súlyosabb büntetésben csupán néhány tanulót részesített.

Az ország területének 2/3-át elszakító, igazságtalan és embertelen trianoni diktátumot követő évtizedek ismét a folyamatos építkezés és gyarapodás jegyében teltek. 1921-ben Pauler Ákos egyetemi tanár megalakította a Volt Iskolatársak Szövetségét, József királyi herceg pedig a Volt Növendékek Bajtársi Szövetségét. 1932-ben az északi szárnyban helyet biztosítottak az Állami Mátyás Gimnáziumnak. 1936-ban felszentelték a Wälder Gyula egyetemi tanár által tervezett és újonnan átalakított kápolnát. A gimnázium a két világháború között is teljesítette az alapító Széchény György akaratát, a humanista alapokon nyugvó vallásos és hazafias nevelést.

A rövid két évtizedes békét a II. világháború törte derékba. Gimnáziumunk tanulói és tanárai közül sokan estek el a hazáért harcolva, nevük az aulában lévő emléktáblán olvasható. A világégés az iskolaépületet sem kímélte, súlyos károkat szenvedett 15.000 kötetes tanári könyvtára, az ifjúsági könyvtár, a természetrajzi és a fizikai szertár is. Ennek ellenére 1945 tavaszán megkezdődött a tanítás, igaz, nem az épületben, hanem egyelőre a gimnázium kertjében. 1945. július 13-án pedig – az épület nyugati részében e célra rendbe hozott osztályteremben – sor került az érettségi vizsgákra.

Az káplona régen

1946-ban aztán az iskola nevéből elvették a „királyi” elnevezést. Az 1948-49-es kommunista hatalomátvétel során az iskolát államosították, nevétől, vagyonától és szellemiségétől megfosztották. Az épületbe idegen intézményt telepítettek. A kommunista párt és különböző neveken futó utódai számára ugyanis Gimnáziumunk mindazt jelképezte, ami őket nem jellemezte: a hazaszeretetet, a latin és keresztény kultúrát, ezer év magyar hagyományainak ápolását. A nagy múltú Egyetemi Katolikus Gimnázium fél évszázadra bevonult a történelem emléktárába.