Immáron szokásosnak mondható elemek keveredtek össze a IV. Certamen Latinum-on újdonságokkal, hiszen ezúttal is kellett előre létrehozni különböző tárgyakat, pl. katonai sisakot, lábvértet vagy mellvértet, fel kellett készülni előre meghatározott tananyagból és be is lehetett öltözni hagyományos római öltözetbe. Ugyanakkor ezúttal nem az iskola falai között, hanem Aquincum ránk maradt római emlékeinek árnyékában zajlottak az események. Így például a Flórián tér környékén a Hercules-villában és a Fürdő Múzeumban, az Óbudai Egyetemen található szarkofágnál, az amphiteatrum küzdőterén tehették próbára tudásukat a versenyzők, de közben felpróbálhattak egy igazi legionárius-öltözéket is. A feladatok között szerepelt táborépítés LEGO-ból, nyelvtani erőpróba, Heraklész életéből összeállított teszt kitöltése, de be kellett mutatni egy római hagyományoknak megfelelő temetést is. Az akadályoknál az iskola latintanárai mellett korábban végzett latin nyelvvizsgával rendelkező diákok is jelen voltak, akik sokat buzdították utódaikat.
A versenyt végül a 11. leányosztály „Aurora” nevű csapata nyerte Czeglédi Adrienn, Kaltenecker Anita, Szilveszter Gabriella, Menner Dóra összeállításban. Második helyen a „Lux in nocte” csapat végzett a 11.a osztályból, tagjai: Müller Kinga, Franka Nikolett, Skublics Laura, Németi Anna. A dobogó harmadik fokára a „Vis maior” állhatott fel, melyben Zsidi Sára, Nagy Borbála, Somorjai Laura és Lakatos Lilla versenyeztek.
Ez a verseny nem jöhetett volna létre a Gimnázium 1687 Alapítvány támogatása nélkül, mely 25.000 forintot biztosított számunkra. Szintén köszönjük egyrészt a Fürdő Múzeumnak valamint az Óbudai Egyetemnek, melynek kancellárja és személyzete végig támogatta rendezvényünket, és lehetőséget biztosított arra, hogy az egyetem területén található 2000 éves temetőt igénybe vegyük.
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium - E-mail - Tanároknak