Vissza a nyitóoldalra

Tanári kirándulás Munkácson

2018. október 9.

 

               Munkács városának neve a munka szóból ered, lakosságának ma már csak 5 %-a magyar. Kárpátalját 1945-ben 4 vármegyéből (Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros) rakták össze.

A városban először meglátogattuk a II. Rákóczi Ferencről elnevezett középiskolát, ahol 12 évfolyamon folyik a képzés magyar nyelven, 46 pedagógus tanít 480 diákot. Az iskola színvonalát jelzi, hogy a beiratkozó diákok száma évről évre nő, s az iskola egy újabb épületszárnnyal bővül. Az igazgató úrtól, Schink Istvántól tudtuk meg mindezt.

Az iskola után a munkácsi várat néztük meg. A sokáig bevehetetlennek tartott vár 100 évig börtönként működött, itt raboskodott például Kazinczy Ferenc is. Rabsága alatt jegyzeteket készített, melyeket rajzokkal látott el, és ennek köszönhetően tudta azonosítani Popovics Béla azt a cellát, amelyben 1800 és 1801 között fogva tartották. Emléktáblák tanúskodnak arról, hogy járt a várban Petőfi, és ide menekítették a Szent Koronát Napóleon hadai elől. A Lorántffy bástyán áll a hős várvédő, Zrínyi Ilona és a kis II. Rákóczi Ferenc szobra, melyet Matl Péter munkácsi szobrász készített. 2008-ban a Pákh családnak köszönhetően visszakerülhetett a turulmadár a munkácsi várra.

               Ezután felkerestük a közeli Kendereskén azt a helyet, ahol Feszty Árpád és társai megfestették a honfoglaló magyarok bevonulását ábrázoló körképet, melyet ma Ópusztaszeren csodálhatunk meg. Erre a helyszínre Popovics Béla a korabeli sajtóban végzett kutatásainak köszönhetően lelt rá.

               Szálláshelyünk a Vörös-hegyen lévő Langer Hotelben volt, ahol finom vacsora után elegáns szobákban térhettünk nyugovóra.

               A második napon bőséges reggeli után buszra szálltunk, és elmentünk megnézni Szolyván azt az emlékparkot, ahol első és második világháborúban elesett katonák nyugszanak, de amely a „malenkij robot” áldozatainak is mementót állít. A gulágra összegyűjtött 43 ezer elhurcolt férfiból 30 ezer meghalt, 22 ezer a kazahsztáni vagy szibériai táborokban, 8 ezer pedig később az ott kapott betegségekben. Ennek az emlékhelynek a létrehozásában szintén Popovics Bélának volt jelentős szerepe. Megkondítottuk a kápolna harangját, és egy Miatyánk elimádkozásával mi is emlékeztünk a halottakra.

               Ezt követően, ismét busszal, a Vereckei-hágóhoz látogattunk el egy kacskaringós rossz állapotú úton. Verecke neve a „verőce” szóból ered, mely kaput jelent. Érdekes módon épp aznap, augusztus 24-én ünneplik az ukránok a függetlenség napját, így a hágó közelében láthattunk ukrán ünneplőket is. A magyar koszorúkkal díszített emlékműnél elénekeltük a Himnuszt.

               Kirándulásunkat az Árpád-vonal megtekintésével zártuk, mely a német-bajor Felsőgereben faluban található. Az Árpád-vonal 1939 és 43 között épült, a kb. 2 km hosszú bunkerből mi 500 métert jártunk be. Annak idején kaszárnya és kórház is volt benne, hangszigeteléssel és tolóajtóval.

               Utunk során lelkes idegenvezetőnk rengeteg információval látott el minket. Megtudtuk például, hogy a ruszinok voltak Rákóczi leghűségesebb népe. Ma a sárospataki református kollégiumban őrzik azt a tölgyfából készült nagy asztalt, amit Rákóczinak ágyaztak meg annak idején egy ruszin faluban, melyet azóta a fejedelem iránti tiszteletből Vezérszállásnak neveznek. Sokáig a ruszin családokban az ünnepi asztalnál üresen hagytak egy terítéket a fejedelemnek.

Popovits Béla utunk során többször bíztatott minket arra, hogy térjünk vissza ide, hiszen annyi látnivaló van még, és olyan szép kirándulásokra adódik lehetőség. Ráadásul csak néhány óra, és együtt lehetünk: anyaországi és kárpátaljai magyarok.

               A határon sokat kellett várnunk, így buszunk éjfél után érkezett vissza a Batthyány térre, ahonnan nagyon fáradtan, de lelkiekben feltöltődve tértünk haza.

 

 

POLSKA + ÚJDONSÁG: SZABÓ ANETT UTÓLAGOS ÚTIFILMJEVissza a(z) kirándulások oldalraVisegrádon a hetedikesek
hétfő (december 10.)
A nap során rövidített órák lesznek
Reggeli zsolozsma a 10. c osztállyal
Szaktanári fogadóóra
16:00-19:00
kedd (december 11.)
Jancsó Benedek szobor avatása és a Politikai Hullámok c. könyv bemutatása
14:00
szerda (december 12.)
EKG szertorna kupa
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)