Vissza a nyitóoldalra

SZALAGAVATÓ 2018: szempontok és szeretetek

2018. október 25.

Vélemények és visszaemlékezések

 

Tizenkettedikesek…

 

Szerintem én álltam a legnegatívabban a szalagavatóhoz. Sose éreztem azt, hogy ez lenne a „Nagy Esténk" – meg, hogy mennyire fontos. És még fel se fogtam, hogy megtörtént...
Szombaton fél kilencre érkeztünk az Erkel Színházhoz, ahol a kapuban vártak a tizenegyedikesek, hogy megmutassák az öltözőnket. Ők egyébként nagyon sok mindenre figyeltek, és mindig ott voltak egész nap, amikor szükségünk volt rájuk, rengeteget segítettek! Majd elgyakoroltuk a bevonulást, a szalagtűzést és máris ott voltak a fodrászok, a sminkesek. Elszaladgáltunk boltba, ettünk, és rohantunk tovább a keringő próbájára, ami katasztrófa volt elsőre, de végül összeállt, épp úgy, mint az  osztálytánc.

Olyan gyorsan pörögtek az események, hogy máris délután lett, és beöltöztünk a keringőruhába. Iszonyatosan nagy nyomás és félelem volt rajtam, és azon gondolkoztam egész idő alatt, hogyan mondjam le az egészet, de időm nem volt rá, mert a szülők már ültek be a nézőtérre, és elkezdődött…

Szervezetten és gyönyörűen folyt le a bevonulás is és minden beszéd. Szalagtűzéskor, amikor felolvasták a nevem, és előreléptem, akkor hasított belém az az érzés, amiről mindenki beszélt; a mi „Nagy Esténk”…! Felnéztem az osztályfőnökömre, és szétáradt bennem a nyugalom és a biztonságérzet. Leírhatatlan volt ott állni, körbenézni, ahol mindenki gyönyörű volt és lelkes. A keringőnk is, azt érzem, felülmúlta minden számításunkat. Külön hálával tartozom az osztályfőnökömnek, mert az ő befolyására döntöttem végül el, hogy én is részt veszek a keringőben. És igaza volt! Ha ezt kihagytam volna, életem végéig bánnám.

A keringővel a nehezét letudtuk, és végre az osztálytánc következett, amivel berobbantunk a színpadra. A sok szenvedés, ami a tánc betanulásával járt és a bizsergően rossz érzés, ami valahányszor meghallottam a zenét, rám tört, mind elveszett. Óriási energiával és jókedvvel rohantam be a többiekkel táncolni, az egyik legnagyobb élményem volt!

Az este a közös énekkel ért véget, ami több mint megható volt. A visszajelzések a családi és baráti körömből egyöntetűen arról szóltak, hogy ilyen színvonalas előadásban még soha nem volt részük! Átélni egy ilyet, úgy, hogy a része voltam, elmondhatatlan. Szavak nincsenek, és csak annyit tudok mondani, hogy KÖSZÖNÖM!!! Életem végéig emlékezni fogok rá!

 

Eiler Kinga (12.A)

 

Szalagavató: Erkel Színház. Lányok fehér ruhában. Fiúk szmokingban. Taps. Nevetés. Könnyek. Csillogás.

Ám a fenn felsoroltaknál sokkal több mindent jelent ez az esemény, ezek csak a kellemes pluszok.  Ha leülnénk beszélni a szépen sminkelt lányokkal és a belőtt hajú fiúkkal, biztos vagyok benne, hogy ezerféle értelmezést hallanánk, olyanokat, amiket nem tud a közönség.

Ezért elmondom, számomra mit jelentett ez az egész. Egyrészt munkát. Sokat. Másrészt hullámvölgyeket a „Jaj, Istenem nem leszünk kész!” rémálmoktól a meghatódott örömökig.

És a NAGY NAP végére biztos voltam benne, hogy a szalagavatóról sok év múlva nem az fog eszembe jutni, hogy a mellkasomra tűztek egy selyemdarabot, hanem, mondjuk, az az érzés, amikor legelőször kiléptünk a színpadra, és mellbe csapott minket annak a háromezres nézőtérnek a nagysága. Vagy amikor sorban állva fűztük be a ruhákat, és legyeztük egymást, hogy levegőt azért kapjunk. És van úgy, hogy nem bírod tovább, és eltörik a mécses, mert egy személy, akire felnézel, mond neked valamit, amit soha nem fogsz elfelejteni, és még megállni is elfelejtesz egy képre, ami megörökítene téged azzal a bizonyos szalaggal.

A nagy pillanatban pedig már nem a közönségnek, hanem saját magunknak táncolunk, aminek a sikerét egy nagy csapatöleléssel ünnepeljük. Kettőt se pislogtunk, és már a fináléban énekeltük összekarolva, hogy neked írom a dalt, neked énekelem.

Az egy percnek sem tűnő nap után már-már elgondolkodik az ember: megérte ezt? De fél másodperccel később rájövünk a válaszra: abszolúte!

 

Petrovics Sára (12.D)

 

Szalagavató… Hát mit is írhatnék róla? Egyszerre volt csodálatos és kínzás. Azok a ruhák és az „amúgy nem összetartó” emberek összetartása. A csapatokon belüli harcok hirtelen elfelejtése és a „most mindenki szép” pillanatok. Ellentétben a „nem kapok levegőt”, a „lazítsunk a ruhádon, vagy akkor leesik rólad?” pillanatokkal.

Hogy ne csak kérdésekről beszéljünk: reggel kilenctől este kilencig tartott a szalagavató. Délelőtt a próbák, majd kis pihenés, és délután már kezdődött is. Az a sok smink, az a sok haj, az a hatalmas összevisszaság! Majd később, amikor ütött az óra, és már minden nyakkendő a helyén volt, amikor már minden lánynak beletérdeltek a fűző meghúzása miatt a hátába... És akkor elkezdődött. Az osztályok felvonultak az Erkel Színház színpadára; először a szalagtűzés, majd a keringők, utána a tizenegyedikesek palotása, később pedig az osztályfilmek és -táncok. Legvégül pedig a végzős osztályfőnökök és a végzősök közös éneklése – kevés szövegtudással – finálé gyanánt…

Nem élném át még egyszer. De az, ami biztos, az az, hogy ezt az élményt, ezt az osztályt, ezt az évfolyamot, ezt a helyszínt, és azokat a barátokat és családtagokat, akik velünk voltak ezen a napon, soha, de soha nem fogjuk elfelejteni!

 

Szokolay Réka (12.D)

 

Tizenegyedikesek…

 

Felejthetetlen nap volt 2018. október 20. Számunkra és a tizenkettedikesek számára is. Nekünk azért, mert most tudatosult bennünk, hogy a végéhez közeledünk, és a jövő évben mi fogjuk megkapni a szalagokat. És hogy a tizenkettedikeseknek miért volt felejthetetlen? Szerintem ezt mindenki tudja és érzi! Ez a felnőtté válás kapuja, hogy „nyálasan és sablonosan” fogalmazzak. De tényleg. A szülők is itt látják (általában) először gyermekeiket felnőttnek. A végzősök nevében nem tudok nyilatkozni, hogy mégis mit éreztek azon a napon, de néhány évfolyamtársamat megkérdeztem, hogyan élték meg azt az estét. A sor végén én is leírtam a saját gondolataimat.

 

Kassay Júlia (11.D)

 

Én elég alaposan betekinthettem az idei szalagavató előkészületeinek és magának az eseménynek minden zegzugába. Ez abból adódott, hogy az a megtiszteltetés ért: Pozsonyi Nusival én lehettem e jeles est háziasszonya. Erőteljesen válogatnom is kell, hogy mit emeljek ki a sok-sok jóból. Nem egy szokványos szalagavatónak mondanám; a helyszíntől kezdve az osztályprodukciókon át minden rendkívül egyedi volt. Az est vége pedig teljes katarzist adott, olyannyira, hogy a színfalak mögött szervezőtársaimmal a könnyeinket törölgettük. De ami a legfőbb pont, s talán alapja az egésznek: az Erkel Színház egy egészen újszerű, mesés hangulatot adott, és véleményem szerint méltóbb helyszínt nem is találhatott volna a suli erre a különleges estére! Minden végzős diáknak meg kéne tapasztalni a szalagavató új dimenzióját, amit az EKG tizenkettedikesei az idén átéltek.

 

Badics Natasa (11.D)

 

Nem sok kedvem volt hozzá. Ez gyökerestül megváltozott, amikor elkezdtem megoldani a feladatomat. Letaglózott a tudat, hogy egy év múlva én leszek a helyükben! Elmehettem volna, de maradtam, és nem bántam meg. Elkapott a hangulata.

 

(egy név nélküli úriember)

 

Sok EKG-s szalagavatón voltam már, de a mostani sokkal fontosabb és érthetőbb volt, mint az eddigiek. Fontosabb azért, mert megtapasztalhattam, hogy mennyire összehozza az embereket egy ekkora rendezvény, és érthetőbb talán azért, mert rájöttem, hogy egy év múlva én leszek az, aki sírni fog, mikor feltűzik rá a szalagot, én leszek az, aki izgulni fog, hogy minden rendben lesz-e a tánccal, és végül én leszek az, akinek ez az este nagyon sokat fog jelenteni.

 

Körmendy Dorka (11.A)

 

Én az idén palotást táncoltam, és a kimerítő próbák ellenére sem bántam meg. Tudom, vannak kétkedők, akik nem akarnak táncolni (akár majd végzősként keringőt, akár egy évvel előtte palotást). De melegen ajánlom, hogy senki se hagyja ki, mert ez örök emlék lesz a diákok életében és a szívében. Az enyémben biztos! Azért sok emberben (bennem is) ott volt az az érzés, amikor azon a szombaton kiálltunk a színpadra, hogy valamit el fogok rontani, és az milyen ciki lesz. A próbákon mindig volt ilyen, mindig elszúrtam valamit. Ám a színpadon, amikor végeztünk, akkor jöttem rá, hogy mindent megcsináltam, úgy ahogyan kellett, és semmit nem rontottam el! Úgyhogy ezen ne izguljatok!

 

Talpai Anikó (11.D)

 

Két szó, ami tökéletesen jellemzi az idei szalagavatót: vicces és gyönyörű.

A gyönyörűt nem részletezném, szerintem mindenki érti. A ruhák, a zene, a fények, maga a légkör. Tényleg volt varázsa a dolognak így, hogy színházban volt. Nem is csak egy színházban, hanem AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN! Fenomenális volt.

A vicces részére viszont szánnék néhány külön szót, szerintem megéri. Én voltam a 12.D tálcatartó embere. Varga tanár úr igazán emlékezetessé tette nekem ezt a pár percet. Már ha még jobban lehet… Merthogy a bátyám 12. D-s, így előttem tűzték rá a szalagot. Vissza kellett tartanom a könnyeimet, nehogy a színpadon elsírjam magam. Tehát hol is tartottam? Á, igen, a vicces résznél! Varga tanár úr a szalagtűzés után elkezdett tolni maga mellől, mondván, hogy nekem le kell mennem. Mondtam, hogy „Nem, nem, maradnom kell!” Elcivakodtunk egy ideig, mire elfogadta, hogy valóban nem kell lemennem. Mindezt persze folyamatosan vigyorogva, hogy a nézők ne tudják, hogy esetleg gond van. A másik pont, amikor majdnem hangosan elnevettem magam, mindössze pár perccel az előbbi után történt. Még mindig a színpadon álltunk, kattogtak a fényképezők, vakított a reflektor. Varga tanár úrnak feltűnt, hogy a többi osztályhoz képest hátrább állunk, mivel a szalagtűzés fotózásához kellett a hely a fényképésznek. Ezért szépen, lassan elkezdett a nézőtér felé lökdösni, motyogva, hogy „még, még egy kicsit”, én pedig olyan szerencsétlenül és viccesen éreztem magam, tényleg nem kellett sok, hogy hangosan elnevessem magam. Ezt mindenki szerencséjére megúsztuk, hála az önuralmamnak.

Akik ott voltak, emlékezhetnek rá, hogy a 12.A osztálytáncánál lufik potyogtak „az égből”. Az egyik „lufiöntő” ember én voltam. Tudtam, mikor kell szórnom a lufit, mert elmondták, mégis annyira izgultam, nehogy elrontsam nekik a dolgot. Az a poén az egészben, hogy máig sem tudom, vajon jó időben szórtam-e a lufikat, mert a 12.A-sok, akiket megkérdeztem, szintén nem tudják, hogy a fránya lufiknak mikor kellett hullaniuk…

Páratlan élmény volt! Előre félek, hogy a saját szalagavatónk milyen lesz… Vicc volt, félreértés ne essék. Tűkön ülve várom!

Ám van egy fontos dolog, amit még megemlítek. Sok szülő húzta a száját, amikor meghallotta, hogy az Erkel Színházban rendezik az ünnepséget, mert drágább, mint ha egy sima sportcsarnokban lenne. De el sem tudják képzelni, hogy milyen érzés ott állni a színpadon! Amikor az ember ott áll reflektorfényben, és minden szem rá szegeződik (ezt nyilván pontosan nem tudom, mivel a kis tálcatartó csajszira senki sem figyelt), tisztán és érthetően kimondják a nevét, föltűzik rá a szalagot, és megtapsolják! Ezt az érzést egy sportcsarnokban vagy az iskolában megrendezett szalagavató nem tudja visszaadni. Ott nem lehetne lufikat ledobni a magasból! Ott nem lehetne egy óriási tükröt leereszteni (akik ott voltak, tudják, miről beszélek)! Egy sportcsarnokban nem lehet ezeket megcsinálni. Nagyon fontos, hogy a végzősök tényleg a legfontosabbaknak, a legszebbeknek, a leghelyesebbeknek érezzék magukat, mert ott, abban a percben tényleg ők azok, és fontos, hogy ezt tényleg elhiggyék! Mert ez az ő pillanatuk.

Szívből remélem, hogy azt, amit az EKG 2018/2019-es tanévének végzősei éreztek, azt az utánuk következők is átélhetik. Mert mindenki megérdemli. Úgyhogy, kedves szülők, így a végén csak ezt kérem Önöktől: ne mondjanak nemet a színházi szalagavatóra, mondván, hogy „egy tornateremben is lehet táncolni”. Mert nem ugyanaz. Nagyon nem.

 

Kassay Júlia (11.D)

 

Szervezők…

 

Amikor 2017 novemberében befejeződött a szalagavató, már tudtam, hogy nagy munka áll előttünk a jövő évi bál megrendezését tekintve: 5 osztály ballag, 125 diákkal, előreláthatólag 1300 vendéggel.

A Jóisten úgy alakította, hogy egy színház lett a végleges helyszín, ami nagy lehetőségeket rejtett, de tele volt kihívásokkal is. Rengeteg szervezést, ébren töltött éjszakát jelentett ennek a bálnak a megrendezése többünk részéről, néha a saját határainkat feszegettük. Nagy volt a nyomás, hiszen meg kellett felelni a gyerekeknek, a szülőknek, az EKG hírnevének, és az Erkel Színház felé is olyan képet kellett kialakítanunk, mely méltó az iskola nevéhez. Ki ne izgult volna, hogy minden rendben lesz-e?

De aztán minden a helyére került. Szombaton reggel 8.00-kor beindult a gépezet, és este 21.08-ig hibátlanul működött.

Amikor vége lett, szinte ürességet éreztem… Összepakoltunk, kitakarítottunk, és ott ültünk, osztályfőnökök, Miklós, Tamás az öltözőben és csak meséltünk és meséltünk, ki hogyan élte meg azt a napot. Az érzelmek túlcsordultak, nevettünk és boldogok voltunk, hogy minden ennyire jól sikerült, holott olyan nehezen indult. Szinte hiányzott a pörgés, a sok-sok kérdés, a megoldandó probléma. Aztán másnap jöttek a szülői e-mailek, hadd idézzem.

“Szinte szavakban nem is tudom kifejezni hálánkat, köszönetünket az egész szervezésért, a lebonyolításáért, aggódásért, örömért! Tényleg felejthetetlen élmény volt a tegnap! Gratulálok az összes szülőnek, fantasztikus gyerekeink vannak!”

“Fantasztikus élmény volt a tegnap esti műsor! Eddig fel sem foghattuk, mennyi munka van abban, hogy mindez megvalósulhasson! Boldogság volt ott lenni!”

“Az egész estének a szellemisége, az összeállítása, a táncok koreográfiája, a gyerekek erőfeszítése és az ezért folyó küzdelmed mind-mind a helyszínhez méltó, igazi MESTERMUNKA VOLT!!! Bensőséges, megható, emelkedett, elegáns, csodálatos, szívhez szóló beszédekkel gazdagított, egyedülálló alkalom volt, igazi EKG-LÉLEKKEL TELÍTETT!”

“Fantasztikus volt a tegnapi szalagavató! Nem könnyű egy ilyen nagyszabású rendezvényt megszervezni, hatalmas munka lehetett. Azért sikerülhetett ilyen hibátlanra, mert mindenki – gyerekek és tanárok – szívvel-lélekkel készültek erre a felejthetetlen estére.”

„Nincs még egy ilyen iskola, ahol a tanárok beállnak a gyerekek közé táncolni, énekelni és ilyen nagy szeretettel, óvó figyelemmel veszik körül ezeket a lakli kamaszokat. Annak ellenére, hogy 5 osztály van az évfolyamban, mindenki rengeteg vendéget hívott, mégis olyan családias volt a hangulat, és gördülékenyen ment minden, a legapróbb részletig.”

Van ennél nagyobb öröm? Jó döntést hoztunk, a befektetett idő és energia megtérült, mindenki felejthetetlen élményekkel gazdagodva ment haza. Köszönöm mindenkinek!

Akkor, kedves kollégáim, kezdjük szervezni… a ballagást is!

 

Kiri Andrea, a 12.A osztályfőnöke

 

„Valami van a levegőben…” Már egy ideje. De mi is? Valami izgalommal vegyes várakozás, félelemmel elegyített készülődés, öröm, amelybe némi szomorkásság vegyül, hiszen elérkezünk valamihez, ami előre mutat egy következő mérföldkőhöz, valami lezárásához.

Szalagavató.

Szalagtűzés: az iskolához tartozás szimbóluma. Hagyomány. Bál. Rengeteg óra készülés, ötletelések, rengeteg igen-nem, mikor, hol, hogyan, kivel, alkotás, együtt gondolkodás, összekovácsolódás, összefogás egy fontos dolog érdekében.

Majd egyszer csak ott állunk a színpadon. Mert amit addig csak terveztünk, hirtelen valósággá vált. Felemelő érzés. Keringők, osztályvideók, osztálytáncok, tánc a hozzátartozókkal. Szépen egymás után.

Hála.

És köszönet mindazoknak – a szülőknek, az igazgatóságnak, a szervező tanároknak, a közreműködő diákoknak, a tánctanároknak és a színház dolgozóinak –, akik segítették, hogy az Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium 2018. évi szalagavatója egy életre szóló élményt nyújthatott a tizenkettedikes diákoknak, családjuknak, és az összes meghívott vendégnek.

 

Zsolt Péterné, a 12.B osztályfőnöke

 

Az EKG 2018-as szalagavatója, a nagy kérdés... Annyira vonz, hogy elmenjek, hiszen az öt ballagó osztályból háromban tanítottam... Előttem van az A osztály tagjainak hetedikes arca, a C-sekkel a rengeteg órai emlék, a rengeteg nevetés és beszélgetés. És hát a B-sek... Igen, szintén a hetedikes arcok, az osztálykirándulások emlékei, na, ebbe bele sem kezdek... De egy háromhetes babát mégsem hagyhatok otthon, hiszen csak egy szalagot kapnak, csak táncolnak... Majd megnézem DVD-n.

Na, jó, délelőtt apástól elmegyünk a próbákra! Megnézem a táncokat, civilben. De… mi történne, ha a szalagtűzésre mégis elmennék? Azért megnézném őket kicsípve is... Hű, olyan megható volt az egész… Ha lehet, és ha otthon minden rendben, maradnék a keringőkre is... Jaj, olyan jók voltak a keringők, de most van egy hosszú szünet. Menjek haza? Esetleg az még belefér, hogy az A, a B, netán a C osztálytáncát megnézzem, háromszor tíz perc az egész...

Szóval… végül ott ragadtam. Végig. Miért? Mert nem csak egy szalagavató volt a sokból. Mert ők kapták a szalagot, mert ők táncoltak (és nem is akárhogyan). Minden osztály beleadott apait-anyait, úgy felkészültek, hogy profi, székhez kötöző produkcióikkal ott tartottak a színházban, és olyan élményt nyújtottak, hogy sokáig emlékezni fogok erre az estére!

Köszönöm az ofőknek a rengeteg munkát, hogy így megszervezték ezt az estet és a gyerekeknek, vagyis dehogy gyerekeknek: végzős tizenkettedikeseknek, hogy megmutatták, tudnak kitartóan együtt dolgozni, színvonalasat alkotni. Csak így tovább!!!

 

Juhász Szandra Tatchi, a 12.B osztályfőnök-helyettese

 

Köszönet azoknak, akik mertek nagyot álmodni. Köszönet Kiri Andinak a főszervező munkájáért. Köszönet Sándornak a szívhez szóló búcsúbeszédért, a filmek , a zenék az egész összehangolásáért. Köszönet Zsolt Andinak szervezési munkájáért. Köszönet Blankának a szervezésért, a meghívók elkészítéséért. Köszönet Áginak az ajándékok beszerzéséért. Köszönet Károlynak és az összes tizenegyedikes diáknak a segítő munkájáért. Köszönet az igazgatónőnek, a kollégáknak a támogatásért. Köszönet a diákoknak a fergeteges táncokért és osztályvideókért. Köszönet a szülőknek az anyagi hozzájárulásért, a jelenlétért.

Lélekemelő volt látni diákjaink, kollégáim arcát a táncok közben, a közösség egységét és a közönség szeretetét!

 

Szente Bellosevich Gabriella, a 12.C osztályfőnöke

 

Tanárnő, már ebben a tanévben kezdjünk el próbálni? Vagy elég lesz a következőben?

Tanárnő, a Facebookon sokat beszélgettünk. Alakul az osztálytánc!

Tanárnő, én szeretném csinálni az osztályvideót!

Tanárnő, a táncot kézbe veszem. Ne tessék izgulni, minden a legnagyobb rendben lesz.

Tanárnő, én beszedem a pénzt a frakkokra.

Tanárnő, én meg összegyűjtöm a kitűzőket.

Tanárnő, kell még valamit segíteni? Mindent megcsinálunk.

Tanárnő, legyen szíves ezt és ezt felolvasni, mi meg felvesszük és berakjuk az osztálytánczenébe.

Tanárnő, nézze meg a táncunkat, már majdnem kész!

Tanárnő, senki nem csinál semmit! Csak én esem magamon keresztül. Mi értelme van így az egésznek?

Tanárnő, ma az egész osztály bent volt és mindenki lelkesen próbált.

Tanárnő, nem tudjuk, milyen ruhában táncoljunk.

Tanárnő, tessék elkérni erről az óráról. Muszáj exportálnom a videót. Tudom, hogy múlt hétre kellett volna. De a jó ötletek az utolsó pillanatban születnek.

Tanárnő, elmehetek ruhapróbára?

Tanárnő, szereztem fotóst. Nagyon kedves. Mindenkiről fog képet csinálni a szalagtűzésnél.

Tanárnő, hány órán keresztül kell a keringőruhánkban lennünk?

Tanárnő, hú, nagyon izgulunk. Tényleg holnap már huszadika van?

Tanárnő, ez lesz az öltözőnk? Nagyon menő!

Tanárnő, hova álljunk? Hol vonulunk be? Mikor van a próbánk? Hányra kell visszajönni?

Tanárnő, tényleg szépek vagyunk? Jaj, de jó! Köszönjük.

Tanárnő, telt ház van! És ennyi ember előtt menjünk föl a színpadra? És táncoljunk is?

Tanárnő, nem baj, ha sírok?

Tanárnő, a keringő jól sikerült. Az osztálytáncra tessék készülni!

Tanárnő, mennyire összhangban volt az osztály!

Tanárnő, neked írom a dalt, neked énekelek!

 

Devichné Dankházi Blanka. a 12.D félosztályfőnöke

 

Hat éve, négy éve tudtuk, hogy egyszer eljön ez a nap is. Tudtuk tavasszal, tudtuk szeptemberben, hogy nyakunkon 2018. október 20. Kezünkben a megállapodás a színházzal. Fejünkben a vállalt feladat. És akkor magunkra hagyott minket Csapó. De helyére állt Szobota Ági, Tatchi tanárnőnek meg megszületett a gyereke! És nagyszünetekben értekeztünk és írtunk és nyomtattunk és veszekedtünk és megsértődtünk és kibékültünk és beszedtünk és kipipáltunk. A gyerekek meg csak próbáltak és forgattak és próbáltak és filmet vágtak és próbáltak és hangot kevertek és táncot próbáltak és ruhát próbáltak és még egy utolsót próbáltak. Aztán még egy utolsót. Ilyen hangzavarban lehet tanítani? És ahogy Kiri Andi a hátán cipelte, Zsolt Andi bátorító puszedliket küldött, Gabi rákérdezett, Sándor átírta, Blanka telefonját naponta kétszer kellett tölteni, Ági ajándékokat talált ki! Aztán ahogy Nagy Bence íróasztala mellett gyűltek a sütik! Ahogy Karcsinak megremegett az orrcimpája! Aztán ahogy reggel nyolcból észrevétlenül este kilenc lett! És ahogy a fináléban Réka nevetett a színpadon, Máté hullámzott, Juli énekelt, Miki tapsolt! És ahogyan kicsurgott a szeretet az Erkel kapuján, végighömpölygött a Rákóczi úton, átúszott a Dunán, fölfolyt a Szabó Ilonka utcába és habarcsként megkötött az EKG téglái között!

 

Varga Sándor, a 12.D félosztályfőnöke

 

Félve, izgalommal telve vártuk a szalagavató estéjét, de az iskola lelkülete, a helyszín varázsa, a diákok igyekezete, a szülők segítsége és a kollégák odaadó munkája felejthetetlen élményt nyújtott számunkra. Köszönettel tartozom diákjaimnak, szüleiknek, hogy ennyi idő alatt elfogadtak és befogadtak! Köszönöm kollégáim segítőkészséget, hogy ilyen rövid idő alatt beilleszkedhettem!

 

Koncz Ágnes, a 12.E osztályfőnöke

 

…És egy szülő

 

Ünnep…

Talán február volt, amikor először hallottunk a tervről: októberben az Erkel Színházban lesz a szalagavató. De hogy ez ünnep és színházi élmény is lehet egyszerre, azt 2018. október 20. óta tudjuk csak.

Első gyermekünk első báljára készülve óhatatlanul bevillantak saját szalagavatónk emlékképei, de színházi élménnyel felérő ünnepben most részesültünk igazán. Mikor a végzős fiatalok a nézőtéren át frakkban és fehér, habos ruhában bevonultak, úgy éreztük magunkat, mint ha egy pompás udvari bál meghívottjai volnánk. A szalagtűzés hagyományos szokása ilyen különleges környezetben – színpadon – reflektorfénybe került, feltekinthettünk a fiatalokra. Tudatosította bennünk üzenetét: a szalag összeköt és megtart, a kezdetekre emlékeztet, s ugyanakkor a célállomásra is szegezi tekintetünket. Az atya által megáldott szalag pedig azt is üzeni, hogy a felnőttkor küszöbén az év végi megmérettetéseket a Gondviselő Istennel összekötve, s nem egyedül kell elvégezni.

Gondolom, a végzősöknek is felemelő élmény volt az Erkel Színház színpadán keringőzni. Nekünk szülőknek, nézőknek ajándék és kitüntetés. Valódi katarzis és megtiszteltetés, amikor a színház színpadán táncolhatunk felnőtté cseperedett bálkirálylányunkkal.

A megható pillanatok után önfeledt kikapcsolódás volt megtekinteni az öt osztály bemutató kisfilmjeit és vidám, zenés táncait. A színházi élményben természetesen a profi színházi hangosításnak és fénytechnikának is szerep jutott, s a fiatalok éltek is a lehetőségekkel: valódi profi előadásokkal készültek. Külön köszönjük, hogy a szünetben lehetőséget adtak a szervezők a családoknak, hogy hivatásos fotós készíthessen rólunk fényképeket, megörökítve ezt a felejthetetlen napot.

Még fülünkben csengenek az utolsó közös produkció dallamfoszlányai, a dal, amit a teljes végzős évfolyam osztályfőnökeikkel együtt énekelt.

Mi is köszönjük ez a percet/estét az életetekből!

 

Hámori Kinga, 12.A-s szülő

Pályaorientációs nap 3.0Vissza a(z) programok oldalraA 2018-as szalagavató bál záróakkordjai
hétfő (november 19.)
Reggeli zsolozsma a 11. e osztállyal
szerda (november 21.)
Tollaslabda házibajnokság
szombat (november 24.)
Pályaorientációs nap
hétfő (november 26.)
Reggeli zsolozsma a 10. a osztállyal
szerda (november 28.)
Szertorna házibajnokság
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)