Vissza a nyitóoldalra

Reggeli focibajnokság 2018

2018. július 5.

A tervezettől eltérően az idei tanévben az őszre is átnyúló felújítások miatt csak tavasszal került sor az osztályok közötti focibajnokságra. A nagyobbaknál (10-12. osztály) s a kisebbeknél (7-9. osztály) is a benevezett csapatok körmérkőzéses rendszerben döntöttek a bajnoki cím sorsáról. A mérkőzések heteken keresztül-naponta egy-egy-zajlottak. Kora reggel hét óra után nem sokkal kezdődött az adott napi rangadó, s a csapatok kétszer tíz percen át küzdöttek egymással. A kora óra ellenére remek cselekben gyönyörködhettünk, fantasztikus védésekkel tették emlékezetessé a napot a kapusok, s volt, hogy egy csapat parádés vagy éppen hősies védekezése miatt maradt emlékezetes a párharc.

A nagyobbaknál a 10.b osztály csapata hódította el a bajnoki címet. Érdemes megjegyezni, hogy csak a gólkülönbség döntött a javukra a 11. c osztály ellenében. A harmadik helyet a 10.c osztály csapata szerezte meg.

 A fiatalabbaknál kevesebb csapat nevezett, itt nem volt annyira szoros a küzdelem. A bajnokságot a 7.a osztály nyerte meg. A dobogó második fokára a 8.b osztály csapata állhatott fel, míg a bronzérmes a 9. d osztály csapata lett.

A góllövők versenyében a nagyoknál Csabai Olivér(10.c), míg a kisebbeknél Ferencz Bulcsú(7.a) végzett az élen egyaránt 4-4 góllal.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre az iskola dísztermében került sor, ahol a csapatok átvették a megérdemelt jutalmaikat. Emellett a leglelkesebb szurkolótábort is díjjal jutalmaztuk. A 10. c osztály nyerte el ezt a címet. Az osztály tanulói közül sokan osztályfőnökük vezetésével az osztály minden egyes mérkőzésén lelkesen szurkoltak.

A tervek szerint jövőre már az őszi időszakban megkezdődik a bajnokság, melyre minden osztály csapatát várjuk!

Vissza a(z) versenyek oldalraMinitrampolin és kötélmászó verseny a Palatinuson
hétfő (szeptember 24.)
Reggeli zsolozsma a 12. c osztállyal
Iskolai SZMK értekezlet
17:00
péntek (szeptember 28.)
Gólyabál / Gólyanap
hétfő (október 1.)
A nap során rövidített órák lesznek
Reggeli zsolozsma a 12. d osztállyal
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)