Vissza a nyitóoldalra

Paksi kirándulás 2018

2018. június 23.

2018. március 23.-án  csütörtökön a 11.a, 11.b és 11.e osztály tanulmány kiránduláson vehetett részt. Úti célunk a Duna folyó mentén fekvő Paksi atomerőmű volt. Emeletes busszal tettük meg a nagyjából 2 órás utat. A szigorú ellenőrzések után több csoportra osztottak minket, még az egyik csoport a látogatóközpontban informálódhatott, addig a másik az atomerőműben tehetett látogatást. A látogatóközpontban megtekinthettük az atomerőmű jelentőségét hazánkban különböző digitális szemléltető eszközök segítségével. Ez után részletesebb betekintést nyerhettünk működéséről és a Duna fontos szerepéről a rendszerben. Az atomerőműben biztonsági óvintézkedéseknek megfelelően sisakot és füldugót kaptunk, majd különböző termeket és csarnokokat járhattunk be, ahol átfogó képet kaphattunk az előzetesen meghallgatott elméleti rész gyakorlati működéséről. A kisebb túránk és lépcsőzések után feltehettük kérdéseinket, és még szuvenírt is vihettünk haza. (Később fizika órán hasznosíthattuk tudásunkat.) Élményekkel gazdagon térhettünk vissza Budapestre.  

Szalamandra-táborVissza a(z) kirándulások oldalraSpeakOut nyári angol nyelvi tábor
szerda (július 25.)
Nyári nyitvatartás, hivatali ügyintézés
09:00-12:00
szerda (augusztus 1.)
Nyári nyitvatartás, hivatali ügyintézés
09:00-12:00
szerda (augusztus 8.)
Nyári nyitvatartás, hivatali ügyintézés
09:00-12:00
szerda (augusztus 15.)
Nyári nyitvatartás, hivatali ügyintézés
09:00-12:00
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)