Vissza a nyitóoldalra

Kettős öröm Pedagógus napon

2017. július 10.

Gyulainé Poczik Zsuzsa példaértékű testnevelő. Ő maga is tornász, ezért érthető, hogy nagyon komoly munkát fektet az iskolai szertornacsapat eredményes felkészítésébe. Minden szinten - kerületi, budapesti és országos szinten - versenyezteti, valamint a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetségének versenyein is indítja a diákokat. Ezeken általában dobogós helyeket értek el a lányok és a fiúk egyaránt.

A legrangosabb versenyek:

Budapesti Torna Diákolimpián 1. hely, Országos Diákolimpián csapatban országos 6. hely, egyéniben 3. hely, azaz bronzérmes az egyik diákunk, Gyulai-Sárdi Diana. A minitrampolin Országos Diákolimpián a csapat aranyérmet nyert. Szinkronugrásokon a párosok is I. és II. helyezést értek el.

A kötélmászó és függeszkedő versenyeket is nagyon szívén viseli, a kerületit megnyerték, budapesti fordulón is 2, 3. helyezést értek el.

Egyéb sportágakban is felkészít és indít diákokat, sok esetben egy héten több versenyre is kíséri délutánonként a gyerekeket. Munkabírása, szorgalma rendkívüli és elismerésre méltó.

Devich Dénes – latin és történelem szakos tanár, 2000 óta tanít iskolánkban. Több alkalommal készített fel diákokat történelemből OKTV-re. Latinból az Ábel Jenő versenyen is szinte minden évben vagy jutalmazott, vagy helyezett lett diákja. Az Ábel Jenő Országos Latin Tanulmányi Verseny a legrangosabb megmérettetése a latinul tanuló diákoknak. A Verseny meghirdetője az Ókortudományi Társaság, fő támogatója az oktatásért felelős Minisztérium, és lebonyolítója az ELTE BTK Ókortudományi Intézetének Latin Tanszéke.

Idén a minores kategóriában 15. lett Breznay Richárd (9.C), kiemelt dicséretet kapott Csapodi Kinga (9.A) és Juhász Annamária (9.E). Mindhármuk felkészítő tanára Devich Dénes tanár úr.

Ebben a tanévben egy országos első hellyel is büszkélkedhet tanár úr. A  Kommunizmus Bűnei Alapítvány és a Szent Imre Gimnázium közös rendezésében került sor „A vasfüggönyön túl” című országos történelmi vetélkedőre december elején. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által is támogatott versenyen iskolánk 12. osztályos diákjainak egy csapata nyerte azt, melyre Devich Dénes tanár úr készítette fel a diákokat.
 

 

Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a Nemzeti Könyvtár sorozatból összeállított válogatást adományozott Pedagógusnapra az ország legkiválóbb pedagógusainak. Iskolánkból ezt – pedagógusi tevékenységük elismeréséül - Polgár Hilda, Kisfaludyné Balogh Fruzsina, Domschitz Zoltán és Nagy Bence tanárok vehették át.

Polgár Hilda matematika-fizika szakos tanárnő az egyetem befejezése óta végzett folyamatos példaértékű tanári tevékenységével érdemelte ki az elismerést. Kilenc éve tanít nálunk, osztályfőnök is. A reáltanárok csoportját ő irányítja. Sokoldalú, művelt egyénisége segíti abban, hogy mind az osztályának, mind munkaközösségének rendkívül változatos programokat szervez. Szakmai munkája az iskola falain túl is elismert, érettségi elnökként, emelt szintű vizsgáztatóként is rendszeresen foglalkoztatják.

 

Kisfaludyné Balogh Fruzsina magyar-angol szakos tanárnő 18 éve – pályakezdőként került hozzánk. Már az első pillanattól érezhető volt pedagógusi rátermettsége. Összeszedettsége, jó időbeosztása, rendkívüli munkabírása révén az iskolai élet minden területén tevékenykedik. Osztályfőnöki tevékenysége mellett az ELTE hallgatóinak mentorálását is örömmel végzi. Évek óta az iskolai hagyományőrző Hadik bál egyik fő szervezője. Iskolán kívül emelt szintű érettségiztetésben is részt vállal.

 

Domschitz Zoltán matematika-fizika szakos tanár 17 éve tanít iskolánkban, osztályfőnök is. Markáns, jóindulatú, humoros egyénisége, szaktudása az első pillanattól kezdve vezető szerephez juttatta. Néhány évig a reáltanárok csoportját is ő irányította.  A gimnázium elismertté tételében – pedagógiai munkáján túlmenően – jelentős részt vállal az iskola honlap naprakész szerkesztésével. Az iskolai IKT eszközök beszerzésében is az ő szakmai tanácsait vesszük alapul. Mesterpedagógus, szakértőként is dolgozik, valamint érettségi elnökként és emelt szintű érettségiztetésben is részt vállal.

 

Nagy Bence magyar szakos tanár 10 éve tagja testületünknek, osztályfőnök is. Mindkét szerepben példaként állítható kollegái elé. Egyik gyakornokunk mentora is ő volt, valamint a Pázmány Egyetemről is volt már hallgatója. A magyar nemzeti hagyományok ápolásban is részt vállal, rendszeres főszervezője az ilyen jellegű programoknak, akadályversenyeknek. A jubileumi évben különösen sokat dolgozott az iskola katolikus szellemiségének megfelelő programok szervezésében.

 

 

Lengyel-magyar testvériskolai programVissza a(z) programok oldalraJubileumi Sportnap az EKG-ban!
kedd (október 24.)
1. óralátogató nyílt nap
Reggeli zsolozsma a 11. c osztállyal
péntek (október 27.)
Az őszi szünetet megelőző utolsó tanítási nap
hétfő (november 6.)
Az őszi szünetet követő első tanítási nap
Reggeli zsolozsma a 10. d osztállyal
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)