Vissza a nyitóoldalra

Kerületi pingpong-bajnokságok

2018. március 10.

A Tamási Áron Pingpongházban megrendezett kétnapos bajnokságon iskolánk hétfőn kilenc, kedden hét tanulóval vett részt. Nagyon jó körülmények között, sok játéklehetőséggel zajlott le, és ráadásul még érmeket is szereztünk!

Hétfőn az 5-6. korcsoportnak rendezték meg a versenyt, ahova Dadányi Anna, Szakály Anna, Pozsgai Adrien, Androvics Alexandra, Szombathy Tamás, Móra Barna, Méri András, Bognár Koppány és Bácskai Bence nevezett. Nyolc asztalon zajlottak a csoportmérkőzések, mindenki legalább három meccset játszott, és a csoportok első helyezettjei játszottak a végén körmérkőzéseket. Minden meccs, mint egy házi bajnokságon, két nyert szettig, 11 pontig tartott, páros szervákkal. Nagyon izgalmas, jó mérkőzések voltak, ahol többször is a döntő szettig jutottunk el.

Az eredmények: a lányoknál 1. Pozsgai Adrienn, 3. Szakály Anna; a fiúknál 1. Szombathy Tamás. A többi helyezést sajnos a csoportmeccsek miatt nem lehet tudni. Gratulálunk, gyerekek!

Kedden a 4. korcsoportos gyerekekkel mentünk - a nagy hóban fel a hegyre… Nyéki Mónika, Kása Zsófia, György Emma, Träger Tamás, Martoncsik Levente, Maszárik Dirián, Szlávik Bence képviselte iskolánkat. Hasonló feltételek, hasonló létszám, hasonlóan izgalmas meccsek.

Eredmények: a lányoknál  1. Nyéki Mónika, 2. Kása Zsófia, 3. György Emma; a fiúknál sajnos az 1-3.-ba nem kerültünk. De a meccsek végéig a szabad asztaloknál nagyon jókat forgóztunk, én is beszálltam, jó volt kicsit kikapcsolódni, mozogni….

Gratulálok mindenkinek, köszönöm a részvételt!

Gyulainé Poczik Zsuzsa

KIDS Országos Szertorna versenyVissza a(z) versenyek oldalraKorcsolyázás testnevelésórán
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)