Vissza a nyitóoldalra

Csíksomlyói zarándoklat, ahogy a gyerekek látták.

2017. július 8.

1. nap

Az első napunk egy kicsit eltért a tervezettől. Az indulást megelőző estén az egyik minket szállító (vagyis inkább szállítandó) busz sajnos lerobbant, ezért egy másiknak kellett érkeznie, történetesen Nagyváradról, mivel itt Magyarországon már esélytelen lett volna buszt találni. Ezt, a Nagyváradról érkező buszt vártuk a délelőtt folyamán, többnyire otthon. Végül délután négykor tudtunk sikeresen elindulni, két busszal, két buszsofőrrel és 96 utassal.

Az út rendben zajlott. Csak nagyon keveset álltunk meg, mondhatni pont csak annyit, amennyi muszáj volt. A határt (ha jól emlékszem) körülbelül este 11-12 órakor léptük át. Már mindenki feszülten várta, hogy megérkezzünk, ami nagyjából egy óra múlva meg is történt, azonban kései érkezésünk miatt az első esti táncházat, mély sajnálatunkra kénytelenek voltunk hanyagolni.

Az első esténket fogadó családoknál töltöttük, Nagybányán. Sajnos nem jártam az összes szálláson, csak azon, ahová minket (9.b-s fiúkat) szállásoltak, ezért csak erről az egy helyről tudok érdemben nyilatkozni. Mi hajnali egy körül jutottunk vacsorához. Mondanom sem kell, hogy erre egy jobb időpontot is el tudtam volna képzelni, de a szükség nagyúr, ez ellen nem sok mindent tehettünk. Maga az étel viszont rendkívül bőséges volt. A szállásadó nénink nem aprózta el. Hallottam már innen-onnan, hogy a helyiek a mennyiségre is nagyon odafigyelnek, (a minőségen kívül) ebből kifolyólag nekem volt egy olyan vágyam, hogy egyszer elfogyasztjuk az összes készített ételt. Ezt a magammal szemben támasztott kihívást már rögtön az első nap véghez akartam vinni. Esélytelen volt. Még a gulyáslevest sem tudtuk mind megenni, annyira laktató volt. A töltött káposztáról nem is beszélve. Szóval ilyen tekintetben kudarcot vallottunk. Viszont nagyon jól laktunk és nagyon finom is volt, szóval nem tudtam ezen keseregni.

Mindezt már csak a fürdés – fogmosás - takarodó hármas követte. Ezzel zártuk az első napot, éjjel 2-kor.

2. nap

Az első nap fáradalmait kipihenvén ébredtünk (vagy legalábbis próbáltunk) hét körül. Ekkor volt ugyanis az ébresztő. Iparkodnunk kellett, hiszen a találkozó fél kilenckor volt. Ez talán soknak tűnhet, de ebbe a másfél órába bele kellett férnie a reggelinek, az összepakolásnak, a mosdóköröknek, az odajutásnak és az ébredésnek is. Nem volt könnyű, de sikerült. Időben odajutottunk, talán 10 percet késhettünk, de annyit a többiek is késtek, szóval ebből nem adódott probléma. Miután megérkezett mindenki megközelítettük a Teleki kastélyt. Mielőtt behatolhattunk volna az épületbe kaptunk egy nagyon rövid előadást arról, hogy mi is ez a hely pontosan. Most nem szeretném részletezni, hogy mi mindent hallottunk, (természetesen csak azért, mert túl hosszú lenne mindent leírnom) talán a legfontosabb információ a hellyel kapcsolatban az volt, hogy itt töltötte mézes heteit a Petőfi házaspár. Maga az épület (vagy talán találóbb lenne a múzeum kifejezés) is ennek megfelelően volt berendezve. Ezt megtekintettük, körülnéztünk, majd továbbindultunk. Azért azt még hozzá kell tennem, hogy nagyon szép volt az egész. Ez most talán hangozhat érdekesen, de tényleg azt kell mondanom, hogy az egész kert és a ház is nagyon, nagyon bájos volt. Meg tudom érteni Petőfi-éket, miért erre a helyre esett a választásuk.

Ezt követően tovább indultunk, busszal. Az eredeti tervhez képest annyi változás történt, hogy nem a Tordai, hanem a Parajdi Sóbányába látogattunk el. Ehhez mérten a buszút hossza is változott.

Amikor megérkeztünk és kiszálltunk a buszból, szinte azonnal már szállhatunk is át egy másikba, ami vitt le minket a bánya szívébe. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez a bánya igazán jó méretekkel operál. Nem tudom, hogy azokat a hatalmas (de tényleg hatalmas) termeket mivel vájják, de szép ütemben dolgozik, az egyszer biztos. Volt odalent minden. Boltok, hinták, kápolna, de volt egy rendes kalandpark is. Mindent összevetve érdekes hely volt, itt egészen pontosan 55 percet töltöttünk, (erre a betérés előtti eligazításból emlékszem).

Innen ismét buszút következett. Ha jól emlékszem meg sem álltunk Gyergyóújfaluig. Ott ismét betértünk fogadó családjainkhoz, majd elfogyasztottuk a vacsorát. Ismét nagyon bőséges volt, és megkockáztatom, talán finomabb is, mint amit első este kaptunk. Bennem ismét ott volt a szándék, hogy megegyünk mindent, és nagyon nagy büszkeséggel töltött el, mikor sikeresen kiürítettünk egy leveses tálat. A házigazda fel is emelte, én pedig nagyon elégedett voltam magunkkal, egészen addig, míg újra meg nem láttam. Nem a másodikat, hanem még egy leveses tálat tartott a kezében. Itt feladtam a küzdelmet. Inkább megpróbáltam lelkileg rávenni magam a táncházra, mert annyira tele voltam, hogy nem tudtam, hogy fogok egyáltalán kijutni a házból. De végül valahogy sikerült.

A táncház maga nagyon jó és igazán hangulatos volt, mondjuk a zajszintet nem nagyon tudtuk redukálni, leginkább a helyiek sajnálatára. De ettől függetlenül az élőzene és az oktatóink töretlen lelkesedése igazán szép élménnyé varázsolta számomra azt az estét.

Mindez után ismét hazatértünk, majd megint végig játszottuk a lefekvés előtti háromságot, és végül aludni tértünk.

3. nap

Harmadik nap a reggeli után ismét buszra szálltunk, és meglátogattuk a Gyilkos tavat. Itt mindenki csónakázott egyet. Ez is egy olyan hely volt, amit nem fogok egykönnyen elfelejteni. Nagyon, de tényleg nagyon szép. A kis tavacska, amit a nagy hegyek körbeölelnek, mesébe illő. És mégis valóságos. Fura.

Mindenesetre ez után ismét buszra szálltunk, és mentünk a Békás szoroshoz. Itt nem töltöttünk sok időt, de itt is nagyon szép helyeken jártunk.

Ezek után megint egy kis buszozás következett és elmentünk a Gyimesekben található ezeréves határhoz. Ott megnéztünk egy valamilyen vasúti vonatkozású őrházat, telis tele vasutas ereklyékkel, majd felmentünk egy várromhoz, ahonnan fantasztikus kilátás nyílt, illetve megnézhettük, ahogy egyik, a várromokon amperkodó osztálytársunk kis híján életét veszti egy alatta összeomló tégladarab által. (Ezt a téglát egyébként egy megint másik osztálytársunk elhozta, akit érdekel a 9.b termében ingyenesen megtekintheti, ha azóta nem dobta ki valaki.)

Ezek után a nap folyamán még utoljára buszra szálltunk, és elmentünk Csíkszeredára, ahol egy gimnáziumban szálltunk meg. Talán az összes szállás közül ezen a helyen volt az ennivaló a legkifogásolhatóbb, de még így is nagyon finom volt.

4. nap

Ez a nap volt a mise napja. El is indultunk, Pácz tanár úr meglepetésére, percre pontosan a szállásról, majd mentünk fel a misére. Engem ért az a megtiszteltetés, hogy vihettem a zászlót, ebből kifolyólag a sor elején álltam. Érdekes volt rálátni a többi, minket keresztező csoportra is. Leginkább arra emlékszem, hogy rengetegen voltak. Körülbelül másfél óra volt feljutnunk a nyeregbe, ha nem kettő. És ennek az időnek több mint a fele a hömpölygő tömegre fogható. Mindenesetre jó volt látni, hogy ennyi embert megmozgat ez az egész.

Végül sikeresen felértünk a nyeregbe. Az oltárral szemben helyezkedtünk el, de legalább 100 méterre tőle. Hallani így is hallottunk mindent, arra nem lehetett panasz. Viszont ezúttal is látszott, hogy mennyire sokan voltak. Konkrétan az előttünk elterülő völgynek nem volt olyan szeglete, ahol kilátszott volna a fű. Mindenütt emberek és még több ember.

A mise végeztével lebattyogtunk a nyeregből és szétnéztünk a vásárban. Nagyon sok lehetőségünk nem volt vásárolni, mert jóformán minden egyes bódé előtt hosszasan kellett volna állni ahhoz, hogy érvényesülni tudjunk. Ezért többnyire inkább csak jöttünk lefelé.

A szálláson elfogyasztottuk estebédünket, majd lélekben rákészültünk a BL döntőre. Volt, aki inkább virrasztott, ők végül a tervezettel ellentétben nem mentek vissza a nyeregbe, az iskola udvarán énekeltek Bellosevich tanárnő vezetésével.

A döntő végeztével (és a Real győzelmével) aludni tértünk.

5. nap

A változatosság kedvéért ez a nap is azzal kezdődött, hogy felébredtünk, megreggeliztünk, majd buszra szálltunk. Első érdembeli megállónk az Orbán Balázs emlékhely volt, ahová egy székely kapuk sorával ékesített út vezetett fel. Magánál az emlékhelynél meghallgattunk egy rövid előadást, melyet egyik kedves diáktársunk biztosított számunkra. Ezután még elénekeltük a székely himnuszt, majd visszamentünk a buszokhoz. Nem sokkal később álltunk meg ismét egy emlékhelynél, ezúttal Tamási Áron síremlékénél. Itt ismét előadás, majd magyar himnusz, és indultunk tovább.

Következő állomásunk Korond volt a kézműves vásárral. Itt 2 órát töltöttünk, majd közösen ebédeltünk. Sokan (köztük én is) itt, Korondon végeztük el a kötelező souvenir vásárlást.

 A nap folyamán még egy utolsó buszút várt ránk, nevezetesen Kalotaszentkirályra. Itt is a bevett sémát követve érkeztünk. Elfoglaltuk a szállást, majd vacsoráztunk, amit ezúttal sem sikerült teljesen elfogyasztani. Innen a táncházba mentünk. Ez a táncház is nagyon érdekes volt, mégha nem is annyira, mint az előző, azért unatkoznunk itt sem kellett, illetve itt kifejezetten bonyolultabb táncokat próbáltak nekünk megtanítani. Én nagyon élveztem, és most már szándékom, hogy életem végeztéig legalább egy ilyen legényest megtanuljak szépen és igényesen, mert ha már csak nézni ennyire jó volt, hát milyen lehet táncolni?

Táncház után visszatértünk a szállásba, és eltettük magunkat másnapra, és rápihentünk a hazaútra.

6. nap

Ez a nap többségében már tényleg csak a hazaútról szólt. Egyetlen egyszer álltunk csak meg hosszabb időre, a Révi szorosnál, ahol a Zichy barlangot néztük meg. Ez egy cseppkőbarlang volt, és egészen lenyűgöző. A cseppkövek a legkülönfélébb formákban és alakzatokban jelentek meg a falakon. A barlang körül is hasonló idill uralkodott. Kedvesen zöldellő fák, mellettünk egy szűkös, de annál gyorsabb folyású folyócska, azon túl megint fák, és a mindent körülölelő hegyek. Kedves látkép volt. Igazán megkoronázta az utolsó ott töltött napot.

Végül épségben hazaérkeztünk, én pedig úgy gondolom, hogy egy hatalmas köszönettel tartozunk mindannyian az összes szállásadónak, buszsofőrnek, tanárnak, de legfőképp a szervező tanároknak, hogy részesei lehettünk ennek a fantasztikus 6 napnak. Igazán hálás vagyok mindennek és mindenkinek, aki lehetővé tette ezt az utazást. Egy örökre maradandó élmény volt.

Kenutúra a Mosoni-Dunán 2017Vissza a(z) kirándulások oldalraCsillagvizsgálat és éjszakai túra
kedd (október 24.)
1. óralátogató nyílt nap
Reggeli zsolozsma a 11. c osztállyal
péntek (október 27.)
Az őszi szünetet megelőző utolsó tanítási nap
hétfő (november 6.)
Az őszi szünetet követő első tanítási nap
Reggeli zsolozsma a 10. d osztállyal
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Admin E-mail Levelezés (egyetemi.hu)